versek Archívum - 176 / 228 oldal

Vihar előtti csend

Vihar előtti csend honol és semmi nem hallik,

nyugodt a vidék, a természet igazi önmaga,

s minden a szokásos rend szerint zajlik.

Békésen legelnek a birkák a közeli, dús réten,

s közben nem néznek fel, csak eszegetnek,

és szinte teljesen kábák a napfényben,

Eszükbe sem jut, hogy történhet velük bármi,

és nem veszik észre a közeli farkashordát,

hisz nem tudnak a fűnél tovább látni.

A farkasok bizony régóta birkahúsra vágynak,

lopakodva osonnak a juhnyáj nyomában,

s gondolatban mindig előttük járnak.

Vihar előtti csend van, ám sötét vihar közeleg,

ha a birkák megesznek mindent, mit látnak,

számukra már nem lesz legközelebb.

A remény madara

A remény madara a felszállásra várakozik,

mostanság a gonoszság gyűlölt rabja,

s a régi szabadságára vágyakozik.

Egy ideje fogoly a félelem sötét erdejében,

lábaira tekerednek a mérgező növények,

ám harcol a szabadság szellemében.

Szárnyaira rátapadt a szutyok és a mocsok,

elnehezítik a tollait, s a lelkének erejét,

mégsem adja meg magát, hisz konok.

Konok, mivel nem hajlandó feladni a létét,

nem kíván fejet hajtani senki előtt sem,

s nem hagyja cserben a fény népét.

A remény madara hamarosan újra szárnyal,

és miután megszabadul a fogságából,

a szíve tele lesz örömmel, vággyal.

Hazugságok hálójában

Hazugságok hálójában vergődik manapság a világ,

a sötétség ellepi a lelkeket, lebénítja a szíveket,

s feltörnek erőteljesen a mélyből a hibák.

A hibák, melyek megmutatják az ember gyengéjét,

rávilágítanak a hiszékenységére, a butaságára,

s maradandóan megfertőzhetik az elméjét.

A csapból is folyik a méreg, gyilkosan, keményen,

nem kegyelmez senkinek, nem ismer kíméletet,

s átgázolhat valamennyi szép reményen.

Átgázol emberek millióin, s eltiporja a létet magát,

nem kímél sem nőt, sem férfit, sem gyermeket,

igyekszik elhallgattatni az igazság szavát.

Hazugságok hálójában fuldoklik a lét, s az értelem,

kínzóan szenved a becsület és a tisztesség java,

ám a gonoszok hatalma sem lehet végtelen.

A Szív és az Értelem

A Szív és az Értelem az életről mást gondol,

sokszor ütköztetnek igen fontos érveket,

a feszültség közöttük pusztít, rombol.

A Szívet az érzelmek vezérlik, s a hormonok,

megérintik és teljes mámorban tarthatják,

hiszen az emberek általa boldogok.

Az Értelem hidegen, tényszerűen bírál, érvel,

és magánál kellene lennie folyamatosan,

ám logikáját a Szív zúzza széjjel.

Néhanapján, mikor összhang alakul közöttük,

felragyog a Nap, ezüstösen csillog a Hold,

s minden probléma lemarad mögöttük.

A Szív és az Értelem kezdettől egy testben él,

és harmóniáról, szerelemről álmodoznak,

de a szeretet lenne a legfontosabb cél.

Az élet olyan rövid

Az élet olyan rövid, s annyira gyorsan elmúlik,

mindenkire másképpen sújt le majd a sors,

van kinél a szenvedés nagyon elnyúlik.

Vannak, akikért hirtelen, váratlanul jön a halál,

mások évekig kínlódnak, szenvednek sokat,

és biz megnyugvást egyikük sem talál.

Mindenki önmaga cipeli saját terheit a vállain,

van aki retteg, s félelemben telnek napjai,

ám képtelen túllépni a saját gátjain.

Megannyi pillanat vész el az idő forgatagában,

soha vissza nem térő lehetőségek, álmok,

mind eltűnnek a végzet zűrzavarában.

Az élet olyan rövid és ki kellene használni jól,

szeretetre, ölelésre, örömre és boldogságra,

az életnek a sava-borsa pont erről szól.

Elhaló remények

Elhaló remények járják a végzet kegyetlen útját,

megtörten és félelemmel telve bandukolnak,

amíg fel nem fedik önmaguk múltját.

A múltat, amely sok örömmel boldogította őket,

s általuk vidámabbak lettek az órák, a napok,

segítségük felvidított férfiakat, nőket.

Az élet nehéz terhei és percei könnyebbé váltak,

amikor felcsillantak új szerelmek, s vágyak,

s mikor újfent bárányfelhők szálltak.

Lehetőséget és erőt adtak a nehéz napok idején,

felvillanyozták az elméket a sötétségben,

s fényt sugároztak a lelkeknek ilyetén.

Elhaló remények mélán bandukolnak az utakon,

talpuk alatt csikorognak a kövek, a kavicsok,

ám hiszik, az út végén ott a nyugalom.

Ne nézzük tétlenül!

Ne nézzük tétlenül soha mindazt, ami történik,

hiszen felettünk lebeg a végzet kardja,

és a sötétség árnya örvénylik!

A szeretteinket ne hagyjuk magára vész idején,

mivel csak egyszer veszíthetjük el őket,

s utána nem lesz visszaút ilyetén!

Ha elengedjük egymás kezeit, mindig fájni fog,

ugyanis örökre égetni fog ez a tettünk,

s ezen nem segít semmiféle jog!

Védjük meg a gyermekeket, kik oly ártatlanok,

akikre egy szörnyű világ réme vár majd,

a gonosz lépései nem váratlanok!

Ne nézzük tétlenül, hogy kioltsák az életünket,

s azt tegyék velünk, amit csak akarnak,

elhozva a szörnyű végzetünket!

Koromsötét jövő

Koromsötét jövő előtt áll az emberiség,

és nem számít sem faj, sem nemzetiség.

A szabadságjogok eltűnnek véglegesen,

mivel sajna a butaság terjed végzetesen.

Nagyon sikeres a kábítás, az agymosás,

a félelemkeltés, s a rettegésbe hajszolás.

Tönkremennek a gazdaságok, s a cégek,

rabszolgasorsra jutnak a még élő népek.

Senkinek sem lehet majd soha semmije,

s az embereknek nem maradhat senkije.

A sötétség aljas, gonosz terve jól halad,

az sem fog örülni, aki végül megmarad.

Koromsötét jövő ármánya vetül a létre,

itt már a világnak a megmaradás a tétje.

Azonban még létezik az értelem csírája,

s erősödve szabadságot hozhat a világra.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, velünk fog maradni,

velünk él és velünk fog majd halni is,

kár lenne mindezeket tagadni.

Annyi érzelem és titkolt vágy van e rejtekben,

megannyi óhaj, sóhaj, s reménykedés,

mind megmaradnak a sejtekben.

Számtalan álom, s megvalósítatlan elképzelés,

belülről gyötrő kínok és emésztő tüzek,

ezeken nem segít az emlékezés.

Mit a szívünkben őrzünk elkísérhet a végzetig,

s a galaktikus idők porának nyomában,

a tetteink súlya biza megméretik.

Csak egyszer veszíthetjük el

Csak egyszer veszíthetjük el a becsületünket,

az adott szavunkat, önnön tisztességünket,

s ezzel együtt az igaz lelkületünket.

Egyszer búcsúzhatunk el a szeretteink sorától,

nagyszülőktől, szülőktől, s gyermekektől,

s távolodhatunk el az igazság honától.

Csak egyszer veszíthetjük el a józan eszünket,

mindazt, amit szerettünk és amiért éltünk,

s ami éltetett életünk végéig bennünket.

Egyszer jön el értünk a halál, s többször soha,

és minden léptünk egyszeri az út porában,

mielőtt az emlékünk elszáll majd tova.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30