versek Archívum - 177 / 228 oldal

Hagyjuk elvenni?

Hagyjuk elvenni a megszokott, s normális életünk,

amiben érzünk, dolgozunk, s vágyakozunk,

és amit igenis van miért féltenünk?

Hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak gonoszul,

és hazudozzanak a nap valamennyi percében,

s hitegessenek a valótlannal konokul?

Tűrjük el szeretteink bántását, gyilkos mérgezését,

valamennyiünk megsemmisítését, de gyorsan,

s a sötét, nem látható erők kérkedését?

Nézzük el a félelemben tartást, s a pánik fokozását,

az emberszámba sem vevést és a fenyegetést,

s az ártatlan gyermekek zokogását?

Fogadjuk el a számunkra eltervezett pusztító véget,

s az emlékünk kitörlését az idő folyamából,

valóban ezt szánta minékünk a végzet?

Hagyjuk elvenni gyávaságból a maradék eszünket,

ahelyett, hogy végre küzdenénk magunkért,

s becsülettel emelhetnénk fel a fejünket?

A magányos rózsa

A magányos rózsa egykor a szerettei körében élt,

hatalmas rózsabokrok, rózsafajták köreiben,

és e gyönyörű közegben sohasem félt.

Varászlatos légkör vette körül, s szépen fejlődött,

reggel harmat ébresztette, a napfény cirógatta,

langyos eső áztatta, az élete így kezdődött.

Igen gyorsan nőtt a rokonai és a fajtársai mellett,

s hamarosan kibontotta a színpompás szirmait,

hiányt szenvednie semmiben nem kellett.

Egy napon azonban megjelent a rothasztó végzet,

gyilkos mérgek permete szállt a rózsakertre,

s minden rózsafélével hamarosan végzett.

Mindenfelé lehullott levelek, s színtelen szirmok,

összegörnyedt rózsatövek, megégett szárak,

és folyvást csak áradtak a sötét gyilkok.

Az egykoron pazar rózsakert elpusztult, s kihalt,

a félelem, a rettegés felgyorsította a halálukat,

egy azonban döntött, ő bizony kitart.

A magányos rózsa igen erős volt és nem adta fel,

kitartóan küzdött, s nem szívta be a mérget,

érezte, ha jól harcol, győzelemre lel.

Az Érintés és a Simogatás

Az Érintés és a Simogatás összeillő párost alkotnak,

boldogságot, s örömöt visznek az élet perceibe,

és nem hajtanak fejet semmilyen zsarnoknak.

Ősidők óta erősítik az egybetartozást, s a szerelmet,

és amennyiben a harag felüti a fejét a közelben,

ők a békéltetők, s gyakorolják a kegyelmet.

Kegyelmet az érzelmek vihara fölött, a bánat idején,

segítenek a szenvedések, s a fájdalom közepette,

igen hatásosak, sikeresek a lelkek szigetén.

Az Érintés és a Simogatás nélkül ez a világ kihalhat,

mivel elhidegülhetnek az emberek egymástól,

s mindez a mindennapjaikra is kihathat.

Az összefogás ereje

Az összefogás ereje bizony hatalmas erőt adhat,

aki gyenge, elesett, vagy akár bizonytalan,

mások támogatásával új esélyt kaphat.

Az élővilágban számtalan példa akad minderre,

a méhek, a hangyák, a hiénakutyák csapata,

egymást segítve viszi az életét sikerre.

Közösen többre képesek és jobbak az esélyeik,

nagyobb biztonságban vannak az utódaik,

s együtt növelik a túlélésük esélyeit.

Az összefogás ereje sokat segíthet bajok idején,

és győzelemhez segítheti az embereket is,

amennyiben okulnak az állatok sikerén.

Az eltemetett igazságok

Az eltemetett igazságok a föld alatt fekszenek,

ám bizony egyszer elő fognak onnan bújni,

hiába olyan sokaknak nem tetszenek.

Előbújnak, s megmutatják a valóság csúf arcát,

mely torz, hamis, megtévesztő és gonosz,

s amely sunyin, aljasul vívja a harcát.

A valóság megrémíti a bűnösöket, s a társaikat,

félelemmel tölti be a napjaik minden percét,

és veszélyezteti kapzsi, önző vágyaikat.

Az eltemetett igazságok nem fognak nyugodni,

nem maradhatnak rejtve az idők végezetéig,

s tiszta forrásként fognak majd zubogni.

Varázslatos a nyugalom

Varázslatos a nyugalom e mesebeli tájon,

s harmatcseppek csillognak a sok faágon.

Mint apró gyémántok a füvön villódznak,

a rét zöldjében színes bogarak birkóznak.

Patak csörgedezik a magas hegylánc felől,

és a halak közül a leggyorsabb úszik elöl.

A bokrok rejtekében vadnyulak pihennek,

sokat szaladgáltak ma már, ezért pihegnek.

Őzek csapata legelészik alant a völgyben,

ürge és pocokjáratok találhatók a földben.

A magasban sas repül a békés vidék fölött,

s vadmalacok játszanak az erdő fái között.

Kotoréka előtt kicsiny utódait eteti a róka,

szépen növekednek, náluk gyakori a móka.

A vadmacska a turbékoló gerlepárt figyeli,

s most a szép, csíkos, nyári bundáját viseli.

Varázslatos a nyugalom, pazar az élővilág,

s körös-körül nyílik a sok gyönyörű virág.

Bárányfelhők suhannak tova a kékségben,

azután eltűnnek a Nap lenyugvó fényében.

Rideg álmok és sötét félelem

Rideg álmok és sötét félelem uralják az életet,

nem hagynak nyugodalmat és pihenést,

s előre vetítik a közelgő végzetet.

Sejtetik, hogy semmi nem az, aminek látszik,

szemfényvesztés uralja a mindennapokat,

amit látni lehet, az elmével játszik.

Csavaros fondorlatok, jól kitalált hazugságok,

sebezhető lelkeket kihasználó gonoszok,

kik rohamosan gyártják a hazugságot.

Mindenkit zsaroló, s fenyegető erőszakhullám,

folyamatosan pánikot okozó rémképek,

átgázolnak minden élőn, s hullán.

Rideg álmok és sötét félelem zavarják a jelent,

felforgatják az életet és magát a világot,

s a létük borzalmas jövőt teremt.

Régi szép idők

Régi szép idők, mikor még volt béke és nyugalom,

amikor boldog és vidám gyermekévek jártak,

és senkit nem aggasztott a léha unalom.

Az emberek nem utálták, hanem szerették egymást,

együtt jártak kirándulni, bulizni, s szórakozni,

és sokuk tanult a másiktól egy, s mást.

Meg lehetett élni a jövedelemből, maradt is belőle,

mindenki tette a dolgát, s végezte a feladatát,

és nem számított, ki mit gondol felőle.

Az évszakok évszakok voltak, a levegő friss, tiszta,

sok volt a vidámság, s őszinték a barátságok,

és a cél előtt senki nem fordult vissza.

Nem félelem és rettegés uralta a nap minden percét,

s nem szórták folyvást a mérget a levegőből,

teljesítve ezzel a sötét gonoszok tervét.

Régi szép idők, igazak voltak, s nem csupán álmok,

azóta sokat változott a világ, de rossz irányba,

az emberiség hitvány lett, aljas és álnok.

A fájdalmat eltitkolni

A fájdalmat eltitkolni sokszor bizony lehetetlen,

meg lehet próbálni, s rá is játszanak sokan,

ám végül kiderül, mindenki tehetetlen.

Hiába kívül a bűbájos mosoly, s a megnyerő arc,

a valóságban legbelül az érzelmek csatáznak,

hiszen az élet minden pillanata egy harc.

Nincs olyan ember, kit bántás még soha nem ért,

s aki mindig elérte, amit csak szeretett volna,

és könnyedén kipipálhatta a kitűzött célt.

Fájhat a reménytelen szerelem, a nem várt halál,

a kiszolgáltatottság, s a nincstelenség érzése,

mindebből a lélek kiutat nehezen talál.

Fájhat az eltitkolt igazság, s a zsarnoki kényszer,

a vágyak, az álmok megvalósíthatatlansága,

esély pedig soha nem adódik kétszer.

A fájdalmat eltitkolni olykor rettenetesen nehéz,

igazából tagadni hiábavaló is és értelmetlen,

szívszorító és szomorú ez az egész.

A nyugalom szigetén

A nyugalom szigetén dúsak a rétek, zöldek a mezők,

patakok csörgedeznek a dombok oldalában,

s mindenfelé fák, tölgyek és fenyők.

Virágok illata tölti be a vidéket, s szellők szállnak el,

harmat csillog reggelente a fűszálak garmadán,

e helyen minden élőlény békét lel.

Bárányfelhők iramlanak a kék ég végtelen tengerén,

nincs harag, nincs háború, sem bú, sem bánat,

itt, a világnak e rejtett szegletén.

Nem létezik gonosz, nem szít feszültséget az ármány,

a pénz hatalma eme szigetet nem érte el soha,

és nem létezett errefelé járvány.

Nem szálldosnak erre a félelem és a rettegés árnyai,

szeretet, s békesség uralja a napokat, perceket,

s bármikor vidáman lehet játszani.

A nyugalom szigetén szinte megállt az idő és pihen,

nem zavarhatja fel semmi a végtelenség vizét,

a vágyak, s az álmok világa, az ilyen.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30