valóság Archívum - 17 / 38 oldal

Ami az egyiknek szép

Ami az egyiknek szép, az a másiknak csúnya,

van, aki a Napot szereti, más a Holdat,

s van, akinek folyamatos a búja.

Van, aki szerelemre vágyik, más gazdagságra,

van, aki sikerre, karrierre, van, aki békére,

s van, akinek fontos a lelke gazdagsága.

Van, aki segítőkész, más pont az ellenkezője,

van, ki szeretettel teli, van, ki gyűlölettel,

és van, kinek vastag a szemellenzője.

Van, aki bátor és van, aki meg túlontúl gyáva,

van, aki bölcsen hallgat, nem szól hiába,

míg másnak túl sokat is jár a szája.

Van, kinek tragikus az élete, másnak boldog,

ki milyen kártyáz húz ki az élet lapjaiból,

hisz nem egyformák az emberi sorsok.

Ahány ember, annyiféle gondolkodás és lélek,

van, kit az értelem vezérel, más hőbörög,

ez így lesz mindig, míg emberek élnek.

Ami az egyiknek szép, az a másiknak nem az,

az ellentétek megmaradnak örök időkre,

és nem lesz mindenki számára vigasz.

Aki útmutatások nélkül

Aki útmutatások nélkül nem képes élni,

és nem is fogja fel, mi zajlik körötte,

az egyet tud majd, rettegni, félni.

Megrezzen, ha fúj a szél, ha kisüt a Nap,

ha elkezd esni az eső és mennydörög,

a legkisebb neszre is a szívéhez kap.

Aki útmutatások nélkül egy nagy senki,

és nincs egy egyszerű gondolata sem,

az még önmagáért is képtelen tenni.

A tudás fényét megtalálja

A tudás fényét megtalálja az, ki folyton keresi,

aki rááldozza az idejét, a szívét, s a lelkét,

és kit az elszántsága az egekig emeli.

Aki felteszi az életét is, hogy tisztán láthasson,

kinek minden szava és tette maga a való,

és ki azért él, hogy jobbá válhasson.

Aki ember tud maradni bármi is legyen az ára,

kinek fontos a nappal, de fontos az éjjel is,

s akinek a becsület soha nem drága.

Kinek a szegény nem alávalóbb, mint a gazdag,

kiben van könyörület, van segítőszándék,

és kiben az érzések nyomot hagynak.

Akinek van lelke, mit nem vehet meg az ördög,

és egyébként sem eladható, semmi pénzen,

körötte a sok hazug hiába is szörcsög.

A tudás fényét megtalálja az, aki arra érdemes,

akiben a csend fénye olyan tisztán ragyog,

s akinek a világ sorsa igazán lényeges.

Agymosó Masa mossa

Agymosó Masa mossa a hiszékeny agyakat,

ezt teszi naponta, rendre, folyamatosan,

és mindig kétszer, az unott szavakat.

Így éri el, hogy a mosásának nyoma legyen,

és mindenki ugyanazt a mantrát hajtsa,

mind a földön, égen, vízen, s hegyen.

Igen szorgosan dolgozik, hisz ez a feladata,

ezért is kapja a pénzét és az elismerést,

hiszi, nemsokára eljön az ő pillanata.

A pillanata, amelyben fennen tündökölhet,

melyben fürödhet, mint a hal a vízben,

és amely által ragyogva üdvözölhet.

Agymosó Masa mossa a fogékony elméket,

s mindazt, amire a megbízói megkérik,

ha kell, rongyot, ha kell, kelméket.

Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

Amíg fájdalmat érzünk

Amíg fájdalmat érzünk, addig biztosan élünk,

szeretünk, vágyakozunk és álmodozunk,

és az utolsó percig, mindig remélünk.

Amíg fájdalmat érzünk, szenvedünk, s félünk,

az idő vasfoga kíméletlenül teszi a dolgát,

s egy hajszálon függ, a törékeny létünk.

Amíg fájdalmat érzünk, emlékezünk a múltra,

boldog pillanatok dobogtatják a szívünk,

ám sajnos nem találunk valós kiútra.

A szenvedések tengerén

A szenvedések tengerén a vihar erősen tombol,

milliónyi kis hajót dobálnak a hullámok,

s míg a vihar tart, pusztít, rombol.

A nagy méretű hajókat nem fenyegeti a veszély,

ők erősebbek, s védettebbek a kicsiknél,

a számukra sokkalta több az esély.

A szenvedések tengerén még a remény is elhal,

víz alá kerül az esély is és nincs visszaút,

hisz a félelem minden lelket felfal.

Túl késő sajnálkozni

Túl késő sajnálkozni, ha letépték a virágot,

s ha csak azután ismerik el a szépségét,

miután többé nem láthatja a világot.

Késő megbánni, ha már kivégezték a jókat,

ha a hóhér bárdja immár vértől csöpög,

s elnémították mind, az igaz szókat.

Kései a szeretet, ha a szerettünk elköszönt,

és nincs lehetőségünk, hogy átöleljük,

a gyász pedig fájóan reánk köszönt.

Késő bocsánatot kérni, ha a sértett nem él,

ha eltávozott, s a végtelennek útját rója,

ahol soha, a csillagok között nem fél.

Túl kései a döbbenet, hogy végig hazudtak,

hazugság volt az életünk minden perce,

s mindvégig a sötétségben lapultak.

Túl késő sajnálkozni, az esélyek elszálltak,

ahogyan elszállt a múlt, no meg a jövő,

s hamarosan fújhatjuk a gyertyákat.

Szeretetet hirdetni karddal

Szeretetet hirdetni karddal, na az aztán igen,

még véletlenül sem tűnik gyűlöletnek,

és bár hihetetlen, de van ilyen.

Rotyog az üstben a méreg, végzetes a hatása,

akik főzik, mindenkinek adnak belőle,

és így jön el a jövőnek halála.

Gyorsan terjed a homály, lebutítva az elmét,

és elvakítva a szemeket örök időkre,

így felemésztve eme világ lelkét.

A jóság és a remény virágait levágják rendre,

az igazság bálái mind a tűzben égnek,

ezzel kényszerítik a szót csendre.

Szeretetet hirdetni karddal, ez egy jó szokás,

könnyű vele lesújtani a valóság fejére,

és az élőkre ez egy nagy csapás.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31