Saját alkotásaim
Aki harc nélkül feladja, az elpusztul remény nélkül,
ha nem küzd meg a szabadságáért, s az életéért,
semmiféle kegyelmet nem is érdemel végül.
Aki harc nélkül feladja, az a saját sírját meg is ássa,
önmaga okozza a végzetét, mert gyáván térdel,
és mindeközben a lelkét a szégyen rágja.
Aki harc nélkül feladja, az elveszít mindent, örökre,
s az utolsó percben jön rá, hogy a népe is így jár,
még él, de már keselyűk köröznek fölötte.
A szeretet erőt tud adni, amikor távol van a remény,
s összetarthat a legnehezebb időszakokban is,
mikor az élet tragikus, drámai és kemény.
A szeretet erőt tud adni, legyen bármekkora a teher,
s miközben az embert leteríti a sors újra és újra,
segít talpra állni, ha a lélek a padlón hever.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig övéké a nyerés,
övéké, a sötét, sátánista rend szolgáié, a gonoszé,
és ami marad a világnak, az nagyon is kevés.
A megszokott életet el kívánják törölni végleg és hamar,
nem tűrhetik a józanságot, az erkölcsöt, az értelmet,
s mindaz, amit hagynának, az nagyon fanyar.
A régi reményteli idők elköszöntek, a homályba vesztek,
manapság az elmebaj az úr, a hagyományok tiprása,
s a pusztítás terén e körök, sosem voltak restek.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig esélyünk nincs,
csakis összefogva és egymással karöltve győzhetünk,
a szeretet, s a szív, e harcban nagyon nagy kincs.
Aki belelép a mocsárba, az nagy eséllyel elsüllyed,
hisz az magába szívja és egyúttal végez is vele,
a sors, egyeseket ilyenformán megbüntet.
Aki belelép a mocsárba, annak a reménye is elhal,
és miközben próbál kimászni az életét mentve,
rájön, hogy a sötét mocsár, mindent felfal.
A rég elvonult remény sétál a réten, a virágok között,
enyhe nyári szellő cirógatja megfáradt arcát,
miközben a Nap ragyog a völgy fölött.
Bandukolás közben eszébe jutnak a régi csodás idők,
amikor még hű segítője volt az embereknek,
s mikor még együtt töltöttek sok időt.
Azóta túl sokat változott a világ és ő kiszorult belőle,
érzi, hogy millióknak okozott nagy csalódást,
s jót már csak kevesen gondolnak felőle.
A rég elvonult remény sétál a réten, s magát biztatja,
hiszi, képes lesz legyőzni a reménytelenséget,
és az egykori erejét, újfent megvillantja.
Amikor a sötétség irányítja a fényt, abból jó nem lehet,
ahogy abból sem, ha gyilkosok uralják eme világot,
és a hóhérok bárdja, csak fejvesztéshez vezet.
Az emberek fel sem fogják és el sem hiszik a valóságot,
elvannak a maguk kis álomvilágában, s rettegnek,
nem tudják levetkőzni az emberi gyarlóságot.
Amikor a sötétség irányítja a fényt, elköszön a remény,
nem bírja tovább elviselni a rengeteg ostobaságot,
és azután nem süt ki a Nap, a szabadság egén.
A politika mérgezi az emberek lelkét folyamatosan,
tönkreteszi a legszebb perceket és órákat is,
s a pusztulás irányába visz fokozatosan.
Gondoskodik az elszegényítésről, az eladósodásról,
az állandó rettegésről, félelemről, hazugságról,
és természetesen a kemény megadóztatásról.
Viszályokat, háborúkat szít és átlép minden határt,
nyomorba taszít, igyekszik elvenni a reményt,
s különféle módokon osztogatja a halált.
A politika mérgezi az emberek lelkét és nem kímél,
olyan, mint a testben a rák, májban a métely,
az igazságot soha nem tűri, s bárkit elítél.
Megfogantatásunkkor egyből halálra ítéltetünk, kiút nincsen,
s élje bárki is, bárhogyan az életét, legyen bármily jó,
ezt nem tudja elkerülni, semmiféle kincsen.
Megfogantatásunkkor egyből halálra ítéltetünk, s ez szomorú,
tetteink, gondolataink, idővel mind semmivé válnak,
és meglehet, a sírjainkon sem lesz koszorú.
Az élethez nagy kitartás szükséges, bizony nem kevés,
biz rengeteg a gond és a megoldandó probléma,
hisz az élet nem csupán ivás, meg evés.
Az élethez nagy kitartás szükséges, de még mennyire,
az ember hiába hoz az erején felül is áldozatokat,
sokszor mégsem marad végül semmije.
Amikor kezd elfogyni a levegő, fulladozik az ember,
a látása elhomályosul, az agya pedig eltompul,
és hirtelen, eme helyzetből kiutat nem lel.
Erőlködni kezd, levegőért kapkod, s félelem járja át,
miközben szédül, önmaga életére gondol végig,
ám a megmenekülésére esélyt biz nem lát.
Amikor kezd elfogyni a levegő és a reményt kizárja,
térdre rogy, szenved, s ekkor fény veszi körül,
feltűnik egy angyal, aki az ablakot kitárja.
