Saját alkotásaim
Amíg félelemben tartják a világot, az embereket,
addig biz nem fog változni semmi, sohasem,
és nem lehet elkerülni a végső rettenetet.
Amíg félelemben tartják az egyéneket, a lelkeket,
könnyedén uralhatják az élet minden percét,
az egyszerű emberekre hárítva a terheket.
Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,
mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,
hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.
Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,
sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,
hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.
Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,
apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,
s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.
Elég egy kis áramszünet és az adathalmaz elköszön,
fogja magát, becsomagol, s eltűnik a semmiben,
mindent, mi eddig volt, immáron megköszön.
A bőröndjében viszi a sok titkot, az emberek életét,
a vágyaikat, álmaikat, a reményeiket, óhajukat,
és mindezekkel körbe fogja járni a féltekét.
A rekeszekben ott lapulnak a féltett számlaszámok,
melyeket bármikor eltüntethetnek a támadások,
és nem is adnak vissza soha a drágaságok.
Elég egy kis áramszünet és végleg búcsút int a jövő,
eltűnik mindaz, ami egykoron igen jól működött,
s dörzsölheti a markát a sok gaz cselszövő.
A hangulattalan időben még a remény is szendereg,
a ködfüggöny mögött a csend hangjait hallani,
mozdulatlan a város és alszik a rengeteg.
A hangulattalan időben a Hold ezüstje sem látható,
a csillagok sem ragyognak apró gyémántokként,
és ilyenkor a jókedv sem igazán szárnyaló.
Vannak olyan napok, amikor semmi nem sikerül,
mikor maga a lét is fáj, s hiába küzd az ember,
rengeteg ereje fogy, mire a pácból kikerül.
Vannak olyan napok, mikor nappal is dúl a sötét,
és a legjobb szándék is bántóvá, kínzóvá válik,
s nagyon nehéz eloszlatni a butaság ködét.
Vannak olyan napok, amikor borzalmas minden,
mikor a gondolkodás sem működik rendesen,
és úgy tűnik, reménykedésre ok nincsen.
A végzet lovasa mindig úton van, nem áll meg soha,
nappalokon és éjjeleken át is lovagol kitartóan,
s ha úgy adódik, minden reményt elvisz tova.
A végzet lovasa mindig úton van, mindenkihez elér,
nem lehet elbújni előle, s a küzdelem hiábavaló,
igen fájó, de minden tette önmagáért beszél.
A gonosz sosem fog beletörődni a vereségbe, a kudarcba,
és abba, hogy szembe mer szállni vele a fény serege,
mert nem bírja elviselni, hogy inog a hatalma.
Ideges, feszült és legfőképpen mérges, mert vesztésre áll,
pedig mindig mindent bevetett, háborúkat, ármányt,
ám győzelmi reménye hamarosan a semmibe száll.
A gonosz sosem fog beletörődni az uralma gyengülésébe,
inkább feláldozza az egész világot, ezúttal véglegesen,
és alantasan reagál a jónak minden rezdülésére.
Egy szegény ember jobban átérzi mások fájdalmát,
meg tudja érteni az elesettek szomorúságát,
és nem használja a hamisság álarcát.
Egy szegény ember lelke sokat kibír, sokat szenved,
ám szenvedés közben is képes őszinte mosolyra,
s míg él, a reményeiből sosem enged.
Tiszteletre méltó az, aki mindig kiáll az igazságért,
a becsületért, az elesettekért, a gyengékért,
és sokat próbál tenni a boldogságért.
Aki kiáll a becsapottak, a kizsákmányoltak mellett,
aki képes reményt vinni a reménytelenségbe,
s aki bármikor megteszi, ami tőle telhet.
Aki nem nézi tétlenül a hamisságot, a sok ármányt,
a számtalan gaztettet, a rengeteg manipulációt,
és aki a fényt látja, nem a gonosz sárkányt.
Tiszteletre méltó az, aki kiáll önmagáért is, ha kell,
aki lovagként védi meg eme sérülékeny világot,
s csak akkor örül, ha gazságra már nem lel.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör a valódi, igazi énje,
a természetes önmaga, minden hibájával együtt,
és hiába reméli, hogy más ezt nem veszi észre.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör ami a lelkében van,
ami legbelül rejlik, amit a szíve titkolni szeretne,
és ez ellen nincs orvosság, sem semmiféle tan.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör a fájdalom, a bánat,
a keserűség, a csalódottság érzése, az izzó harag,
és a reménytelenség, amely véglegessé válhat.
