Saját alkotásaim
A remény csírája lassan már előbújni sem mer,
és nagyon óvatos, mivel sokszor csalódott,
hiszen rátapostak már nem egyszer.
Mire szárba szökkenne, már van az újabb vihar,
az eddigieknél is erősebb és hatalmasabb,
s a vége csak az lehet, mindenki kihal.
A remény csírája csendben senyved a sötétben,
és mélázik magában, milyen nehéz a sorsa,
ezen a világon minden olyan törékeny.
Az élet nagy színpadán mindhalálig küzdenünk kell,
és soha nem hagyhatjuk abba, amíg csak élünk,
különben a lelkünk nyugalmat nem lel.
Nem adhatjuk meg magunkat a sorsnak, harc nélkül,
még akkor sem, ha sokszor mélypontra kerülünk,
és akkor sem, ha elbukunk legvégül.
Amíg élünk, a tetteink minősítenek majd bennünket,
a szeretet erőt ad a legnagyobb bajnak idején is,
s így a kudarc nem szegheti a kedvünket.
Az élet nagy színpadán gyakorta villámok cikáznak,
és folyton támadnak minket a viharok, de hiába,
ha reánk a mennyben angyalok vigyáznak.
Az élet óceánját lassan elönti a sok szenny,
mindenféle mocsok szivárog be a vizébe,
s fertőzött már fenn is, nem csak lenn.
Egykor az idők kezdetén kristálytiszta volt,
nappal a Nap mosolya játszott a vizével,
s éjszaka csillogott felszínén a Hold.
Újabban a hullámai nehezen fodrozódnak,
egyre telítődnek a beleömlő szeméttel,
s körötte sötét viharok forgolódnak.
Az élet óceánját megmenteni nem könnyű,
hiszen kihal belőle minden normális élet,
s ami marad, az kegyetlenül szörnyű.
A lekaszált rét egykoron virágzó mező volt,
és minden tagja békességben tudott élni,
hisz e hely a valódi nyugalomról szólt.
A vidéket ellepték a tarka, s csodás virágok,
pazar látványuk kedveltté tette a területet,
a létükkel csodássá tették a világot.
Szívesen repültek arra a madarak, a méhek,
és a kisebb állatok is visszatértek sokszor,
s tudták, ott igazi közösségben élnek.
Azonban nem tartott sokáig az idilli állapot,
sötét viharok mérgező szennye hullott alá,
s nem kímélt sem növényt, sem állatot.
A lekaszált rét manapság csupán egy emlék,
emléke az egykori, szép, s vidám létnek,
amely természetesnek tűnt nemrég.
