pusztítás Archívum - 8 / 14 oldal

Valaha volt egy kék bolygó

Valaha volt egy kék bolygó, amelyen az élet lakozott,

fák, bokrok és sok tiszta víz tarkította a felszínét,

este a Hold fénylett, nappal a Nap ragyogott.

Telt-múlt az idő, történelmi korok követték egymást,

jó és rossz hadakozott állandóan, ahogyan ma is,

és eme élő bolygó ellen, elkövettek egy, s mást.

Egykori fénye megkopott, lepusztított lett és szürke,

a milliónyi életforma, amely lakta, végleg kihalt,

és megszólalt körülötte, az égi végzet kürtje.

Valaha volt egy kék bolygó, mára sok mocsokkal teli,

régi szép hegyeit és völgyeit sokfelé szenny borítja,

s pazar mivoltát vissza, soha többé nem nyeri.

Csipkerózsika álmából mikor ébred

Csipkerózsika álmából mikor ébred fel végre az ember,

s mikor döbben rá, hogy szükségtelennek tartják,

és a gonosz, sötét erőknek bizony nem kell?

Rájön-e a végső pillanat előtt, hogy kihasználták végig,

és most, hogy már gyorsan szabadulnának tőle,

a haláltusáját örömmel, mosolyogva nézik?

Csipkerózsika álmából mikor ébred fel ama alvó tudat,

az értelem vajon hogyan fejlődött ennyire vissza,

és miért nem képes megmutatni a kiutat?

Az embernél nincs kegyetlenebb faj

Az embernél nincs kegyetlenebb faj és nem is lesz,

érdekből, s pénzért öl, háborúzik, gyilkol,

önnön céljaiért minden megtesz.

Élvezetből pusztít, rombol és elveszi mások javait,

irtja az állatokat, eltiporja a növényeket,

s elhallgattatja az igazak szavait.

Szórakozásból bántja a gyengéket, s az elesetteket,

önmagát túlértékeli és oly okosnak hiszi,

előidéz folyton új veszedelmeket.

Az embernél nincs kegyetlenebb faj, bizony nincs,

pedig van jó oldala is, szép álmokkal teli,

s él benne szeretet, ami valódi kincs.

Furmányos furfangok által

Furmányos furfangok által nyomják el az embereket,

s taszítják őket szegénységbe és a nyomorba,

pokollá téve a mindennapi reggeleket.

Sikeresen elveszik az életkedvet, s kiirtják a reményt,

ellehetetlenítik az életet magát, sajna örökre,

s eltipornak minden elesettet, szegényt.

Furmányos furfangok által pusztítják el ezt a világot,

nem kímélve sem ártatlant, sem becsületest,

s pláne nem azt, aki az igazáért kiállott.

Amíg a szegény dolgozik

Amíg a szegény dolgozik, addig a gazdag dőzsöl,

s míg az előbbi adózik és sokat szenved,

addig az utóbbi szórakozik, s flörtöl.

Amíg a szegény dolgozik, a gazdag bunkert épít,

s míg az előbbi éhezik, kilátástalan a sorsa,

addig az utóbbi tömegeket szédít.

Amíg a szegény dolgozik, a gazdag uralja a létet,

s míg az előbbi önmaga ássa a saját sírját,

addig az utóbbi irányítja a véget.

Amíg a szegény dolgozik, addig pusztít a gazdag,

s míg az előbbi gyáván fejet hajtva bólogat,

addig az utóbbi kiöli a csíráját a magnak.

Poloskák ostromolják

Poloskák ostromolják az őszi kerteket és a házakat,

megpróbálnak bejutni az ajtókon, ablakokon át,

s ilyenkor annyira ártatlannak látszanak.

Valójában invazív fajként csupán elvonulnak kicsit,

és igyekeznek elrejtőzni egy időre, a hideg elől,

s pihenni, a tavaszi hadjáratuk előtt picit.

Poloskák ostromolják a növényi szárakat, leveleket,

elbitorolják az őshonos bogarak elől a területet,

nem érezve irántuk részvétet, s szeretetet.

Cudar idők járnak

Cudar idők járnak, s mindenfelé viharok tombolnak,

besötétedik az ég, a Nap a felhők mögé szorul,

és a villámok kegyetlenül rombolnak.

Pusztulás szele fúj és a halál szaga terjeng a légben,

irtózatos bűz árassza el a világ minden pontját,

s rettegés üti fel a fejét, a nappali éjben.

Cudar idők járnak és egyre közeledik a sötét végzet,

hihetetlen erők feszülnek egymásnak a térben,

s egyikük sem hátrál, míg nem végzett.

Mindenkiből előtörhet

Mindenkiből előtörhet olykor a rossz énje,

főleg ha bántják, ha megsértik a lelkét,

s ilyenkor bárkit eltenne a jégre.

Hőség idején szintúgy árad a düh, a harag,

s minél jobban szenved ettől az ember,

a kínja annál inkább vele marad.

Mindenkiből előtörhet a pusztítani akarás,

amit megpróbálhat elnyomni, leplezni,

s végül rájön, felesleges a tagadás.

Állatoknak tartva

Állatoknak tartva kezelnek, s bánnak velünk,

elvárják, hogy ugorjunk a parancsszóra,

s önmagunkért semmit ne tegyünk.

Meghatározzák, hogy miről, mit gondoljunk,

mit szabad ennünk, miféléket is ihatunk,

s főleg semmit meg ne fontoljunk.

Eldöntik kit szerethetünk, kikkel kell élnünk,

kiknek kell átadni összegyűjtött javainkat,

s elérik, hogy folyamatosan féljünk.

Felforgatják, s elpusztítják a békés világunk,

megfigyelnek minden lehetséges módon,

és mindig tudják, miket is csinálunk.

Kísérleti patkányként bánnak a gyerekekkel,

s bármikor el is vehetik őket a szüleiktől,

leszámolnak az érzésekkel, szeretettel.

Állatoknak tartva, háziállatoknak, le is ölnek,

hiszen szentül hiszik, hogy ők különbek,

s eme hazug önámításnak be is dőlnek.

A mesék folyója

A mesék folyója egyre szélesedik, ahogy halad,

a történelmi korok óta hömpölyög a Földön,

s nyomában rengeteg szenny marad.

Az útján elmossa az új élet lehetőségét, a talajt,

s átvágva a hegyek között, a virágos réten,

oly sok életformát a pusztulásba taszajt.

Egykori tiszta vize immár mocskos és zavaros,

régi mivoltát megváltoztatta a sok méreg,

amelytől a hullámzása igen haragos.

A mesék folyója már semmi szépet nem mesél,

ellenkezőleg, felgyorsulva rombolja a tájat,

s hamarosan a világ összes pontjára elér.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30