Saját alkotásaim
Örvénylik a sötétség és egyre nagyobb az ereje,
lehúz magához a pokolba minden élőt,
s igen hatékony a gyilkos deleje.
Megbabonáz, s megfertőz, sikeresen manipulál,
bekebelezi a jót, az igazságot, s a valót,
önként pedig soha nem kapitulál.
Örvénylik a sötétség és a közelében dúl a halál,
pusztítja az értelmet ahogyan csak tudja,
de sikert, győzelmet soha nem talál.
A pusztítás lovasa keményen végzi a dolgát,
ahol feltűnik, ott lángba borul minden,
megkeserítve az emberek sorsát.
Nyomában jár a halál és az iszonyú rettegés,
égett tetemek jelzik, hogy merre haladt,
s nem maradt utána, csak szenvedés.
A pusztítás lovasa vágtat, nem fog megállni,
nem kímél és nem kegyelmez senkinek,
csak a szeretet tudja az útját lezárni.
Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,
s miközben a jóról és a szépről álmodik,
gyilkosok veszik körül az ágyát.
Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,
hiszen annyira letompította már a méreg,
hogy nem működnek az érzékei.
Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,
számtalan sebből vérzik, de nem észleli,
a hóhérok hada a halálát akarja.
Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,
mikorra feleszmélne a kábult állapotából,
már a koporsója is le van zárva.
Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,
káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,
s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.
Eleddig minden normálisan működött mindenhol,
az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,
s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.
Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,
az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,
és nem volt ennyi menekülési utat kereső.
Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,
szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,
s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.
Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,
ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,
s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.
Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,
a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,
s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.
Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,
totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,
s nemsokára vér folyhat a termő talajon.
Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,
egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,
egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,
kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,
és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.
Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,
oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,
s azért teheti, mert az emberiség szundít.
Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,
és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,
s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.
Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,
sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,
míg a megsemmisítést nem viszi végbe.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,
amely könyörtelen, simulékony és gonosz,
az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.
Megszámoltassék és megadóztassék, mondta a király,
a szavanna fekete sörényű uralkodóházának a feje,
s ne legyen emiatt soha, semmiféle viszály.
Kiküldte a hiénákat, hogy a lajstromot biza felvegyék,
és az ostoba állatokat önkéntes bevallásra késztetve,
még az ellenállásnak a gondolatát is elvegyék.
Azok járták is a környéket, közben csorgott a nyáluk,
s miközben gyűjtötték az adatokat a jószágokról,
tudták, hogy csodaszép juttatás vár rájuk.
Felmérték a hasznosítható combokat, oldalakat hamar,
a paták számát, a tüskék tömegét, a rejtett odúkat,
s látták, az eltitkolt élelemből is akad egy kazal.
Felkutatták a legeldugottabb fészket, minden fűszálat,
a legparányibb utódot, a legkisebb iható vízforrást,
s közben nem gyötörte őket soha a bűnbánat.
Felszámolták az elfogyasztott levegőt, s a gondolatot,
a lehetséges menedékeket, a búvóhelyek sokaságát,
és céljuk eléréséért bevetettek minden fondorlatot.
Miután végeztek, s átadták az adatokat a királyuknak,
megkapták a nekik ígért húst, porcokat, csontokat,
ezzel egy szebb életet nyertek mindnyájuknak.
Megszámoltassék és megadóztassék, meg, de nagyon,
a sötét éjszaka királya örömében hangosan bömböl,
ám rá is az elpusztulás vár majd egy napon.
Mindenkinél van rosszabb, jobb, gondokkal teli,
aki ugyanúgy szenved valamitől, mint bárki,
s aki a helyét ezen a világon nem is leli.
Kinek a fájdalma nagyobb, semmint azt elbírná,
minden perce kínokkal, szenvedéssel telített,
s lesüti a szemeit, mielőtt magát elsírná.
Aki tisztán látja mindazt, ami körülötte történik,
s fel nem foghatja, sokan miért nézik tétlenül,
a sok borzalmat, ami e világban örvénylik.
Mindenkinél van rosszabb, csúnyább, betegebb,
ám ama törekvésnél, a gonosz elpusztításánál,
sohasem lehet olyan cél, ami nemesebb.
Miféle ember az, aki pénzért ütlegeli a népét,
aki parancsra és szórványos juttatásokért,
igyekszik támogatni a világnak végét?
Aki bármit megtenne a csekély béremelésért,
s feláldozza a valaha volt lelkiismeretét,
a morzsákból kapott részesedésért?
Aki szégyent hoz egyenruhájára, s önmagára,
mivel gondolkodás nélkül üt, ver, gyilkol,
és soha nem néz vissza önmagába?
Aki elhiszi, hogy kivételezett és hogy számít,
akit a látszólagos hatalom vonz nagyon,
s akit a gazdagok szolgálata csábít?
Miféle ember az, ki a mások családját bántja,
akit nem érdekel az igazság, s a valóság,
és a sötét erők terveit valóra váltja?
A tiltások és tagadások honában a káosz az úr,
a becsület semmit nem számít semmikor,
s az igazság a visszajövetelére gyúr.
Az emberek birkamód engedelmesek, s félnek,
önmagukért sem mernek tenni semmit sem,
és egyre szegényebb rétegként élnek.
Összezavarodottan, s oly tétován néznek körül,
olyan bizonytalanok és annyira elesettek,
a szenvedésüknek a sötét kör örül.
Lassan egymáshoz sem mernek szólni és érni,
s megtagadják az elődeiket, a családjukat,
bizony levegőt sem mernek kérni.
Hiszen tiltott a gondolkodás, pláne az értelem,
s le van tagadva minden bűn, vagy gaztett,
felszínre nem kerülhet soha a sérelem.
Hazugságok fojtogatják a létet, tervek szerint,
befolyásolják az időjárást, s minden mást,
és titkosítják a bűneiket újra, megint.
Elveszik az életteret, s tönkreteszik a bolygót,
majd az egyszerű emberekre fogják ezt is,
mérgekkel készítve elő a koporsót.
A tiltások és tagadások honában öröm az élet,
nincs is jobb, mint elpusztítandónak lenni,
hiszen erre vágyik az összes lélek.
Többet ér a világ, mintsem hagyjuk elvérezni,
és hagyjuk kiölni a lelkünket, a szívünket,
a sors munkáját nekünk kell elvégezni!
Nem várhatjuk, hogy majd mások megoldják,
s nem nézhetjük a szeretteink elpusztítását,
és azt sem, hogy az értelmet megfojtsák!
Nem tűrhetjük, hogy mindenünket elvegyék,
s mindent, amiért vért izzadva dolgoztunk,
a hazug senkik önmaguknak eltegyék!
Ne nézzük tétlenül a szabadságunk eltiprását,
a jogaink teljes megsemmisítését örökre,
és a vágyaink, álmaink megtiprását!
Többet ér a világ, mintsem a gonosznak adjuk,
amely örökre börtönbe akarja zárni a fényt,
s vele együtt minket is, ha hagyjuk!
