Saját alkotásaim
Izzadtságtól tapadtan már nem ugyanaz semmi,
sajnos minden rosszabb, elviselhetetlenebb,
s mindez ellen bizony igen nehéz tenni.
Átázott ruhák és kellemetlen szagok mindenütt,
ragacsos tárgyak, és csuromvizes lepedők,
oly sokaknak a hűvös lett a mindenük.
Izzadtságtól tapadtan az élet annyira kegyetlen,
és olyannyira kínzó, kimerítő, nullává tevő,
hogy meglátszik a véreres szemekben.
Izzasztó napok és gyötrelmes, kínzó éjszakák,
álmatlan forgolódás a tapadó lepedőkön,
ezek kísérnek most minden éjszakát.
A pokoli forróság felőrli a fáradt elmét, lelket,
idegessé, ingerültté és kegyetlenné tesz,
s így még nehezebbé válnak a terhek.
Izzasztó napok, levertség, harag és morcosság,
mind csak szenvedést hoz az emberekre,
ezekre csak a jó hűvös lehet orvosság.
Micsoda öröm izzadni, biz valóságos mámor,
a pokoli hőség áldásait élvezhetjük,
és legalább naponta százszor.
Olyan jó, amikor a sós lé belefolyik a szembe,
vagy marja a bőrt, a test minden táján,
s ettől jön meg az ember kedve.
Kedve ahhoz, hogy egy kis hűs fürdőt vegyen,
azután keressen valamilyen árnyékot,
és végül már semmit ne tegyen.
Micsoda öröm izzadni, ez minden ember álma,
persze vannak, akik nem imádják ezt,
s ők a hűvösre vágynak, már ma.
Iszonyatos hőség, az egész világot kínzó pokol,
szenved ember, állat és valamennyi növény,
hamarosan itt lesz a sanyarú nyomor.
Szörnyű idők, a kegyetlenség uralma hatalmas,
elszegényedő rétegek, s megtiport szabadság,
elvett jogok, a bukás nem lesz diadalmas.
Mindenfelől kíméletlen, gonosz erők támadnak,
s fájdalmas sebeket okoznak mindenkinek,
táptalajt adva ezzel a lelki bánatnak.
A nyugalmas és szép életnek mindörökre vége,
nem jönnek vissza többé a szeretetteli évek,
amelyek csodásak voltak visszanézve.
Lassan a remény is elhagyja a szenvedő Földet,
s nem is tér vissza, amíg értelmet nem lát,
addig a bérencek hada még sokat ölhet.
Iszonyatos hőség gyötör, pusztít, őrjöngve tarol,
ezzel a borzalommal izzadtan, s meggyötörve,
a haldoklófélben lévő életösztön dacol.
Iszonyú forróság gyötri, kínozza a világot,
megsárgítja a mezőket, a fák leveleit,
s elszárítja valamennyi virágot.
Az emberek is rettentően szenvednek tőle,
folyamatosan izzadnak, tapad a ruhájuk,
s a pokoli hőség veszélyes a bőrre.
Az állatvilág kínjai ugyanolyanok, égetők,
szomjasan, lesoványodva és tikkadtan,
a fájdalmaik csak szemmel mérhetők.
Kiszáradnak a folyók, a patakok, s a tavak,
ivóvízhiány alakul ki szerte a Földön,
a kiszáradt medrekben döglött halak.
Iszonyú forróság és irányítható természet,
amikor a cél találkozik a technikával,
minden élőlényt utolér az enyészet.
Tompító hőség kínozza az ember testét, lelkét,
próbára teszi a türelmét és a kitartását,
keresztülhúzva számtalan tervét.
Elveszi az erőt is, amely fokozatosan kimerül,
leizzaszt, s gondolkodás képtelenné tesz,
amíg végül a szenvedő kiterül.
Tompító hőség, mely égető és igen kegyetlen,
nincs lelke, nem lehet soha számonkérni,
ám nem ez a gond az egyetlen.
Izzasztó forróság gyötri az élővilágot,
s lehervasztja az összes csodás virágot.
Sárgulnak a mezők, pusztulnak a rétek,
s alig lelhetőek fel manapság a méhek.
Minden élőlény megsínyli eme hőséget,
és elfelejtheti a világ az idén a bőséget.
Újra, s újból lesújt ez a rettenetes meleg,
ezt már nem bírja az éhes szúnyog sereg.
Az emberek is megszenvednek nagyon,
remélik e helyzet megszűnik egy napon.
A szélben mindenfelé sóhajok szállnak,
a lelkek, egy hűvös enyhülésre vágynak.
Napsütötte arcok, s ragyogó, csillogó szemek,
izzadt homlokok, testre tapadó vizes ruhák,
a világ csak békeidőben lehet kerek.
Fáradt, kimerült emberek és tikkasztó levegő,
álmatlanul gyötrő éjszakák, kimerült testek,
s szerterugdosott, összegyűrt lepedő.
Fogyó erőnlét, s csak szavakban létező tettek,
türelmetlenség, izgágaság és szenvedések,
a pihentető álmok a semmivé lettek.
Napsütötte arcok és sok kényszeredett mosoly,
lassan már senki nem kíván senkit, semmit,
a helyzet a hőség idején igen komoly.
Kifáradva, a hőségtől leizzadva küzdenek sokan,
oly bágyadtan peregnek a percek, s az órák,
ám az élet folyama gyorsan rohan.
Nincs már erő az emberekben, s nincsen kitartás,
tikkadtan pihegve próbálnak árnyékba jutni,
ahol csend van, s nincs zsibongás.
Azonban ott sem leli igazán a helyét soha, senki,
hiszen csupán átmeneti az enyhülés érzete,
s hamar innen is tovább kell menni.
Ilyetén bizony nem könnyű átvészelni a napokat,
a fülledt forróság elveszi az életkedvet is,
kimerítve a kicsiket és a nagyokat.
Kifáradva elhalványulnak az álmok és a vágyak,
a lélek is szenved és sietségért könyörög,
miközben a remények tova szállnak.
Izzadt arcok, csuromvizes ruhák, tapadó testek,
bágyadt és szenvedő emberek mindenfelé,
sajnos ez a pokoli hőség csak a kezdet.
Tikkadtan ténfergő járókelők, s heves indulatok,
a munkahelyeken maszkokban fuldoklók,
eme forróság csak növeli az indulatot.
Korlátok és hazugságok között szenvedő lelkek,
meggyötört tudatok, s kizsigerelt elmék,
kiutat ebből nem könnyen lelnek.
Izzadt arcok, s szempillákról lecsöpögő sópatak,
elakadó szavak a torkok kiszáradása okán,
a továbbiaktól a hűs szellők óvjanak!
