élet Archívum - 37 / 95 oldal

Milyen jó is volna

Milyen jó is volna egy békés, szép világban élni,

egy olyanban, amelyben állandó a szeretet,

és amelyikben nem kellene soha félni!

Melyben a tisztesség és a becsület természetes,

az emberek összetartanak jóban-rosszban,

s amelyben a boldogság nem feltételes!

Mely világban egészséges mindenki, kicsi, nagy,

a nap minden perce vidámsággal telítődött,

s efelől kétséget az élet soha nem hagy!

Egy olyanban, amelyben nem a pénz a hatalom,

az álmok és a vágyak mindig beteljesülnek,

s mindenki dönthet magáról szabadon!

Milyen jó is volna mindezeket egyszer megélni,

átérezni, hogy fontosak vagyunk másoknak,

s idősebb korunkban minderről mesélni!

Ahol hóvirágok nyílnak

Ahol hóvirágok nyílnak, ott már a tavasz közeleg,

selymesebben cirógatja a tájat a hűs szellő,

és a Nap melege is egyre közelebb.

Éled a természet és madarak vidám éneke hallik,

az ég kékjében szárnyalnak a sasok, ölyvek,

s alant, a növő fűben is élet zajlik.

A varjak károgva csomagolnak, érzik a változást,

a telet a városban töltötték, itt csemegéztek,

és immár elkészítették a számadást.

Ahol hóvirágok nyílnak, ott magára lel a remény,

sőt, a szeretet is ébredezik végre-valahára,

és egy rideg lélek sem olyan kemény.

A világ legbékésebb faja

A világ legbékésebb faja imádja az összes lényt,

soha nem okozna egyiknek sem fájdalmat,

és önmaga lelkében hordozza a fényt.

Nem veszekszik, nem vitázik, sőt nem is gyűlöl,

nem bosszúszomjas, mindig megbocsátó,

és a kedvességével mindenkit elbűvöl.

Segíti a gyengéket és az elesetteket mindenkor,

nem harácsol, nem rabol, nem fosztogat,

s a szükségben felbukkan mindenhol.

Védi és óvja a kicsinyeit, gondozza, amíg lehet,

s megad mindent az utódainak, amit tud,

elnéző, nem haragszik, csakis szeret.

Nem háborúzik, nem kapzsi, s nem telhetetlen,

a legnagyobb bajok idején is támogat végig,

még azt is megmenti, aki menthetetlen.

Csodálatos álmokkal és vágyakkal rendelkezik,

végtelen fantáziája igazi varázslatra képes,

s egy igaz ölelésről meg nem feledkezik.

A világ legbékésebb faja örömmel ébred reggel,

sokat nevet, kacag, a vidámság a lételeme,

s ez a faj nem lehet más, csak az ember.

Fájdalmas tudomásul venni

Fájdalmas tudomásul venni, hogy leépülünk lassan,

a testünk és a lelkünk igyekszik sokáig dacolni,

ám a sors ostora végül mégis rajtunk csattan.

Egykori egészségünk elhagy, s az elménk sem a régi,

feledékennyé kezdünk válni és fáradékonnyá,

mindezeket bizony valamennyi sejtünk érzi.

Fájdalmas tudomásul venni, mennyire eltelt az idő,

a szép éveink elszálltak, a remény is búcsút int,

s minket már nem sok jóval kecsegtet a jövő.

A kalitka fogságában

A kalitka fogságában vidáman énekelnek a madarak,

az életről, a természet szépségéről, a kék égről,

s csicseregve idézik fel a régi, szép nyarakat.

Énekelnek a barátságról, a szeretetről, a szerelemről,

a ragyogó Napról, a tollaikat borzoló szellőről,

a virágokról, a fákról és a zöld levelekről.

Amíg dalolnak, elfeledik, hogy igazából csak foglyok,

ez fel sem tűnik nekik, hiszen kapnak enni, inni,

s úgy érezhetik, hogy elkerülik őket a gondok.

A kalitka fogságában élnek, s kívül sok szépet látnak,

látják a felhőket és a szabadon szárnyaló társaikat,

akik hamarosan majd maguk is fogollyá válnak.

A gazdag mindenhol gazdag

A gazdag mindenhol gazdag, a szegény pedig szegény,

ezen a világon számtalan a baj és a probléma,

s ezt a bolygót cserben hagyta a remény.

A gazdag mindenhol gazdag, mindenkor a pénz az úr,

csak az érdekek számítanak, no meg a hatalom,

és az emberek szívében a keserűség dúl.

Az arcon meglátszik

Az arcon meglátszik az élet okozta változás,

minden redő egy újabb fájdalmat takar,

és végül eljön majd ama számadás.

Az arcon meglátszik a jellem, vagy a hiánya,

minden, a múltnak, s a jelennek a hatása,

az ember sokat szenved, ám hiába.

Egy vidám nap

Egy vidám nap sokat jelenthet a léleknek,

a mosolygás megcirógatja a szívet,

és értelmet tud adni az életnek.

Egy vidám nap megszépítheti a perceket,

ahogyan a napfény is a vihar után,

mikor elzavarja a sötét felleget.

Önmaga sorsával is nehezen küzd

Önmaga sorsával is nehezen küzd meg az ember,

pedig minden percben csak arra törekszik,

és emiatt lelki nyugalmat nem lel.

Gondokkal ébred reggel és azokkal pihen le este,

sőt, gyakorta álmában is forgolódik, vívódik,

mintha a holnap csakis veszély lenne.

Önmaga sorsával is nehezen küzd, hát a máséval,

és miközben igyekszik láthatatlanná válni,

nem bír el, a reá nehezedő árnyékkal.

Nem könnyű reményre találni

Nem könnyű reményre találni vészterhes időkben,

mikor a félelem uralja az emberek életét,

és a sors bizonytalansága időtlen.

Nem könnyű reményre találni, s talán nem is lehet,

egész életünkben csak keressük és kutatjuk,

mégsem tudjuk, hogy ez hová vezet.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31