élet Archívum - 24 / 95 oldal

Akármerre járok

Akármerre járok, mindenfelé félelmet látok,

rengeteg akadályt, s oly sok hazugságot,

sokaknak ez az élet nem más, átok.

Bizonytalanság uralja a napokat, s az éjeket,

és amíg a vágyak a végtelenben járnak,

megsemmisítik a valódi tényeket.

Az emberek csak élni akarnak, békességben,

ölelni, szeretni, nevetni, s reménykedni,

majd egyesülni az örök fényességben.

Nem vágynak rosszra, az nem kell senkinek,

a jóról álmodnak és egy élhető világról,

s nem elköteleződni a semminek.

Akármerre járok, érzi a szenvedést a lelkem,

érzi a múltat, a jelent és talán a jövőt is,

e világban nehéz nyugalomra lelnem.

Minél tovább él valaki

Minél tovább él valaki, annál többet szenved,

annál jobban elkopik az elméje és a teste,

s nehezebb lesz a vége, mint a kezdet.

Mindazon örömök, amik annak idején voltak,

és amelyek képesek voltak boldogítani,

akkor még a szépről, s a jóról szóltak.

Azonban az idő múlása nem túlontúl kegyes,

vannak, akikben kevesebb nyomot hagy,

míg másokhoz sajnos kevésbé nemes.

Végül egy csöndes éjszakán bekopog a végzet,

legyen az ember otthon, esetleg máshol,

a halál megcirógatja, s közli, bevégzed.

Minél tovább él valaki, annál többet érhet el,

lehetnek sikerei, rátalálhat a boldogságra,

és ha szerencsés, a lelke békességre lel.

Akinek sötét a szíve

Akinek sötét a szíve, annak a lelke is sötét,

ahogy sötét minden perce is az életben,

s nem tudja elfújni a sötétség ködét.

Az ugyanis reá telepedett az elejétől fogva,

megfertőzte az elméjét, minden sejtjét,

és ő maga valójában, önmaga foglya.

Akinek sötét a szíve, annak halott a jövője,

a reménytelenségben fuldoklik mindig,

mint ennek a világnak a cselszövője

Ami az egyiknek szép

Ami az egyiknek szép, az a másiknak csúnya,

van, aki a Napot szereti, más a Holdat,

s van, akinek folyamatos a búja.

Van, aki szerelemre vágyik, más gazdagságra,

van, aki sikerre, karrierre, van, aki békére,

s van, akinek fontos a lelke gazdagsága.

Van, aki segítőkész, más pont az ellenkezője,

van, ki szeretettel teli, van, ki gyűlölettel,

és van, kinek vastag a szemellenzője.

Van, aki bátor és van, aki meg túlontúl gyáva,

van, aki bölcsen hallgat, nem szól hiába,

míg másnak túl sokat is jár a szája.

Van, kinek tragikus az élete, másnak boldog,

ki milyen kártyáz húz ki az élet lapjaiból,

hisz nem egyformák az emberi sorsok.

Ahány ember, annyiféle gondolkodás és lélek,

van, kit az értelem vezérel, más hőbörög,

ez így lesz mindig, míg emberek élnek.

Ami az egyiknek szép, az a másiknak nem az,

az ellentétek megmaradnak örök időkre,

és nem lesz mindenki számára vigasz.

Sokan szorulnak segítségre

Sokan szorulnak segítségre, biztatásra, támaszra,

vigaszra a nehéz időkben és igazi szeretetre,

no meg ölelésre, tiszteletteljes válaszra.

Sokan vágynak szerelemre, egy boldogabb életre,

jobb egészségre, békességre és nyugalomra,

őszinte megértésre, sok hasonló lélekre.

Azonban sajnos mindez legtöbbször álom marad,

hiszen egyre kevesebben tudják ezt megélni,

ez a világ nem éppen a jó irányba halad.

Sokan szorulnak segítségre és sokan gondozásra,

gyámolításra, védelemre, kedves szavakra,

s törölnék el a rosszat gombnyomásra.

Sokszor arról álmodunk

Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,

amire annyira vágyakozunk, ám hiába,

és ami elkísér minket, amíg élünk.

Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,

ami bearanyozhatná minden percünket,

akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.

Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,

ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,

s amit nem fújhatna el a reggeli szél.

Aki útmutatások nélkül

Aki útmutatások nélkül nem képes élni,

és nem is fogja fel, mi zajlik körötte,

az egyet tud majd, rettegni, félni.

Megrezzen, ha fúj a szél, ha kisüt a Nap,

ha elkezd esni az eső és mennydörög,

a legkisebb neszre is a szívéhez kap.

Aki útmutatások nélkül egy nagy senki,

és nincs egy egyszerű gondolata sem,

az még önmagáért is képtelen tenni.

Akinek szomorú a lelke zenéje

Akinek szomorú a lelke zenéje, az maga is az,

nem értékeli és nem érzékeli a szépet,

mert amit keres, az csupán vigasz.

Ám hiába keresi, ha a szíve nyugtalan marad,

nem képes belátni a hibáit, a tévedéseit,

és mindeközben az idő előre halad.

Hiába jár a szája, ha igazi mondandója nincs,

ha csupán az üres szlogeneket hajtogatja,

és nem érti, az igazság miért nagy kincs.

Akinek szomorú a lelke zenéje, az nem mulat,

bánatosan éli meg az élete minden percét,

és nem találja meg a sötétből a kiutat.

Egy szép őszi napon

Egy szép őszi napon bandukol egy férfi,

már jó ideje baktat az erdő fái között,

és e helyen magát nagyon jól érzi.

Miközben halad, felsejlenek az emlékei,

amióta egyedül van, sokkal többször,

rég eltávoztak a szülei, s a testvérei.

Elfeledett érzések járják át újra a lelkét,

és a szíve mélyéről a felszínre törnek,

mialatt ő nyögi az életnek a terhét.

Újra életre kelnek az ifjúkora szerelmei,

mindaz a szépség, amire vágyakozott,

és nem képes mindezeket felejteni.

Ahogyan az egykori szebb napokat sem,

s az unokái vidám, pajkos kacagását,

értük volt sokszor fáradtan is fenn.

Annak idején fürge volt, sportolt sokat,

szeretet a kertjében tevékenykedni,

mára azonban elment az a fogat.

Újabban mindene fáj, ám nem adja fel,

a lelke fiatal maradt és küzd tovább,

reméli, egyszer valódi békére lel.

Egy szép őszi napon a Nap is búcsút int,

és bearanyozza majd az utolsó perceit,

de addig is ki fog jönni ide megint.

A tudás és a tudatlanság

A tudás és a tudatlanság együtt rója az utat,

amit az emberiség hajnala óta járnak,

ám nem találtak sohasem kiutat.

Kiutat az élet nehézségei elől, a félelem elől,

s miközben az idő vasfoga őrölte őket,

érezték, hogy önnön világuk ledől.

A tudás próbálta tanítgatni a tudatlanságot,

és számtalanszor lehajolt érte a földig is,

mégsem hozott a sötétbe világosságot.

A tudatlanság csökönyös volt és nem tanult,

inkább befogta a füleit, hogy ne halljon,

holott a kíváncsiság benne is lapult.

Befogta a szemeit is, hogy ne lássa az igazat,

s inkább félrenézett, ha mégis meglátta,

a számára a hazugság a szent kirakat.

A tudás és a tudatlanság sokat veszekedtek,

a kapcsolatuk mindig is túl viharos volt,

bármerre is jártak, vagy tekeregtek.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31