Saját alkotásaim
Sok ember hiszi, hogy neki van a legnagyobb gondja,
és ezt bizony érezteti is másokkal rendszeresen,
s ha kérdezik, ha nem, a sérelmeit elmondja.
Sok ember hiszi, hogy másoknak bezzeg öröm az élet,
csupa vidámság, mosoly, derű, felhőtlen kacagás,
miközben fölötte keserűen szállnak az évek.
Sok ember hiszi, hogy nem számít senkinek a világon,
számkivetettnek érzi magát és igen magányosnak,
úgy gondolja, ez így is marad, bármit csináljon.
Az ember gyakorta önmagán észre sem veszi,
hogy amit megbírál másoknak a tetteiben,
olykor tudattalanul maga is azt teszi.
Az ember gyakorta annyira szépeket álmodik,
olyan érzéseket táplál és olyan sok vágyat,
ám mire ráeszmél, ez semmivé változik.
Akinek van pénze bőven, azt nem rettenti el semmi,
úgy érzi bármit megtehet, nem érez felelősséget,
s számára nem számít soha, semmikor, senki.
Akinek van pénze bőven, megszegheti a szabályokat,
hajthat gyorsan az autójával, s megvehet akármit,
állandóan feszegetheti a meglévő határokat.
Akinek van pénze bőven, a világ urának hiszi magát,
az érzelmei igen silányak, a valóság nem érdekli,
és nem akarja meghallani az elesettek szavát.
Akinek van pénze bőven, annak az élet csupán játék,
lenézi a szegényebbeket, sőt, gúnyosan kineveti,
s hiányzik belőle a legelemibb segítő szándék.
Akinek van pénze bőven, az halhatatlanságra vágyik,
öntelt, felfuvalkodott, pöffeszkedő, igazi zsarnok,
és nem hiszi, hogy jó maga is semmivé válik.
Szavak értelem nélkül, beszélgetés fásultan, unottan,
megjátszott érzelmek és elhazudott érzések,
károkozás, lélek nélkül, s nyugodtan.
Szavak értelem nélkül, hideg tekintet, s rideg szeretet,
megkeseredett édes élet, pusztító, sötét világ,
nem hagyják begyógyulni a fájó sebeket.
Nem csak annak lehet bölcs gondolata, aki híres,
egy egyszerű ember néha okosabbakat mond,
még ha a szókincse talán nem is olyan ékes.
Nem csak annak lehet sikere, akire csillog a fény,
akit folyton sztárolnak és ezerszám dicsérnek,
hanem annak is, aki egy igazán emberi lény.
Nem csak annak lehet véleménye, akit ismernek,
akiről azt hiszik, hogy ő mind tud, holott nem,
hanem bárkinek, akit a tudásáért tisztelnek.
Szép estét kíván a telihold és kacsint egyet az égen,
ragyogása elhomályosítja még a csillagokét is,
miközben mosolyogva halad előre az éjben.
Szép estét kíván a telihold és egy üstököst üdvözöl,
amely hosszú idő múltán ismét erre csavarog,
s míg csevegnek, mindkettőjük tündököl.
Csendesek az utcák, mindenfelé nyugalom honol,
az őszi napfény gyengéden melengeti a tájat,
szerte pompáznak a fák és minden bokor.
Alig járnak az autók, néha bukkan csak fel valaki,
a magasban madárcsapatok vonulnak dél felé,
és társalgásukat, itt alant is igen jól hallani.
Csendesek az utcák, a békesség áthatja a lelkeket,
a szeretet és a remény érzése is kézen fogva jár,
a boldogság, s az öröm, áthatják a perceket.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör a valódi, igazi énje,
a természetes önmaga, minden hibájával együtt,
és hiába reméli, hogy más ezt nem veszi észre.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör ami a lelkében van,
ami legbelül rejlik, amit a szíve titkolni szeretne,
és ez ellen nincs orvosság, sem semmiféle tan.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör a fájdalom, a bánat,
a keserűség, a csalódottság érzése, az izzó harag,
és a reménytelenség, amely véglegessé válhat.
Az idő megszépítheti a múltat és becsaphatja az elmét,
varázslatossá tudja tenni mindazt, ami rossz volt,
ezzel megszabadítva a súlytól az ember lelkét.
Az idő megszépítheti a múltat és egy új világot teremt,
azonban az igazság ettől még igazság fog maradni,
s az a jó, ha az ember eszerint éli meg a jelent.
Mindig csak az a kellene, nem pedig a tegyünk valamit,
nem a kapjuk össze magunkat és mozduljunk meg,
s nem a hallgassuk meg más értelmes szavait.
Mindenkinek kellene a pénz, a jólét, s kellene a vagyon,
kellene a szeretet, a szerelem, az egészség, s a siker,
olyan sokan remélik, ezt megszerzik egy napon.
Kellene minden, ami másnak, csak tenni ne kelljen érte,
az lenne az igazi, ha mindez magától történne meg,
és ama gesztenyét mások kikaparnák már végre.
Mindig csak az a kellene, az akarom és annyira vágyom,
a nekem oly régóta kijárna és a meddig várjak még,
a tétlenség gyümölcse nem lesz több, csak álom.
