Amire nem lehet felkészülni

Amire nem lehet felkészülni, az a borzalom,

a rengeteg hazugság és a megfélemlítések,

s aminek a vége, egy csomó csonthalom.

 

Olyan hihetetlen ami ezután fog következni,

az egyszerű emberi elme felfogni képtelen,

minden gonosz ellenük akar szövetkezni.

 

Szinte érthetetlen, a hitetlenkedés mekkora,

mily könnyűszerrel manipulál a sötétség,

s milyen aljas is a háttérnek a rektora.

 

Amire nem lehet felkészülni, az a kínzó vég,

ami után nem marad egyetlen túlélő sem,

és senkinek nem ragyog fel többé az ég.

istockphoto 1325909709 612x612 1

Mikor utoljára látunk valakit

Mikor utoljára látunk valakit, nem is fogjuk fel,

az a pillanat volt az életünkben az utolsó,

amikor a Nap azért a pillanatért kel.

 

Felkel, s letekint, megnyugvással néz le miránk,

föntről ragyogva mosolyog kerekded arca,

ez a sors műve és nem a mi hibánk.

 

Nézzük, ahogy távolodik tőlünk, s nem hisszük,

nem fogunk találkozni vele immáron többé,

ám nélküle sokra, soha nem visszük.

 

El sem búcsúztunk, hiszen nem jutott eszünkbe,

ez egyszerűen olyan hihetetlenül szomorú,

s emiatt erős fájdalom hasít a szívünkbe.

 

Mikor utoljára látunk valakit, különöset érzünk,

egyedül maradva bepárásodik a szemünk,

s a lelkünkben, láthatatlanul vérzünk.

istockphoto 1295360734 612x612 1

Túl sok a megterhelés

Túl sok a megterhelés az embereken és ez nőni fog,

a hatalmat birtoklók eljátsszák a színdarabjukat,

amíg csak az utolsó ember is el nem fogy.

 

Addig kábulatban tartják őket, s elveszik a lelküket,

a félelem és a rettegés segíti a gonosz folyamatot,

ami addig tart, míg véghez viszik a tervüket.

 

Megfelelő szólamokkal, új és újabb ürügyet találva,

sikeresen kihasználva az oly régóta tartó butítást,

ügyesen terelnek felnőttet, s gyereket a halálba.

 

Túl sok a megterhelés és egyre távolodik a remény,

a született emberi jogok véglegesen eltörlődnek,

s a jövő, ami reánk vár, kegyetlenül kemény.

istockphoto 1308413743 612x612 1

Miközben az arcodat simogatják

Miközben az arcodat simogatják, hátul ássák a sírodat,

elhitetik, hogy megmentenek mindenféle rossztól,

ám valójában egyre inkább növelik a kínodat.

 

Meggyőznek, kizárólag a jó szándék vezérli csak őket,

segítenek a pénzügyi gyarapodásban, azt sugallják,

s eközben nyomorba taszítanak férfiakat, nőket.

 

Tesznek róla, hogy az egészség ne is létezhessen többé,

mérgekkel megbolygatják a természet ősi rendjét,

s minden, mit szerettél, gyorsan válik köddé.

 

Egyre csak hullanak a szeretteid és fogy a baráti köröd,

a gyermekedet megalázzák az óvodában, iskolában,

s ha szólsz, leordítanak, ehhez semmi közöd.

 

Halált vesznek a számodra a saját és a mások adójából,

mindezt kizárólagosan az élet védelme címszó alatt,

kik ezt teszik, nem bújnak elő a sötétség odújából.

 

Miközben az arcodat simogatják, beléd mártják a kést,

a lelked így válik eggyé a végtelen térrel, s idővel,

az élet filmjéből már nem látod az utolsó részt.

istockphoto 1222739052 612x612 1

Éjszaka a nappal után

Éjszaka a nappal után, méghozzá örök éjszaka,

elpusztulhat minden ami csak valaha jó volt,

s beköszönt a ridegség gyilkos évszaka.

 

Lehullanak a virágok szirmai, kihalnak örökre,

elhullanak a madarak, a méhek, s a hüllők is,

és semmi ok nem lesz majd az örömre.

 

A kétéltűek, a bogarak és a rovarok sem bírják,

a természet törvényeit felül írja a hamisság,

s a végén az emberek faját is kinyírják.

 

Éjszaka a nappal után, ez biz borzalmas képlet,

az emberiség megsemmisíti ezt a világot,

ám végül utoléri őket is a sötét végzet.

love 4814488 480

A belső hang

A belső hang mindenki lelkében él és suttog,

legtöbbször nagyon halk, máskor ordít,

s van, amikor a gazdájához undok.

 

Gyakorta némát játszik, főleg nehéz időkben,

s mikor a legnagyobb szükség lenne reá,

akkor hallgat a legjobban, azon időben.

 

A belső hang velünk él, s majd velünk is hal,

olykor neki köszönhetjük a menekülést,

máskor igen erősen a szívünkbe mar.

girl 6059889 340

Az emlékek tengere

Az emlékek tengere hullámzik békésen,

lágyan fodrozódik a csodás kék vize,

s a felszíne csillog a Nap fényében.

 

Annyi titkot, s vágyat őriz felszíne alatt,

megannyi álmot és családi történetet,

mik legtöbbje a vizébe zárva marad.

 

Az emlékek tengere növekszik folyvást,

magába fogad jó és rossz érzelmeket,

ezek biztosítják vizének a forrást.

istockphoto 672054060 612x612 1

Egy média nélküli világban

Egy média nélküli világban szebb lenne az élet,

nem áradna még a csapból is a hazugság,

és békében élhetne az összes lélek.

 

Nem gyűlölnék egymást állandóan az emberek,

nem mérgezné a szívüket a sötét ármány,

adódna vidámság és nevetés rengeteg.

 

A segítőszándék, a jóakarat mindennapos lenne,

a harag, az utálat, a megvetés és a lenézés,

ez mind a feledés homályába veszne.

 

Semmiféle aljas uszítás nem érhetne célba soha,

s a rideg, közömbös, közönyös viselkedés,

megszűnne és elsuhanna messze, tova.

 

Átvenné ezek helyét az igazi, s őszinte szeretet,

az ölelések mindennaposak lennének eztán,

öröm járna át minden felnőttet, gyereket.

 

Egy média nélküli világban az értelem fejlődne,

s a tudás utat törne magának igen gyorsan,

nem a gonosz hatalmában vergődne.

istockphoto 538033568 612x612 1

Juhok a farkasok előtt

Juhok a farkasok előtt. Ez egy festmény a falon.

Nagyon élethű, s igazán valóságosnak tűnik,

a mondanivalója pedig életszerű nagyon.

 

A nyáj engedelmesen bégetve bólogat bódultan,

s szinte meghipnotizáltan bámulnak előre,

mindnyájan a ragadozók felé fordultan.

 

Azok kajánul vicsorogva morognak a nyáj felé,

ezzel félelemben tartva azt a rengeteg birkát,

s egymás után hurcolják őket a vezérük elé.

 

Ott aztán széttépik mindet, s a farkasok esznek,

vértől ragyog valamennyi fűszál a zöld réten,

az ordasok pedig szép kövérek lesznek.

 

Juhok a farkasok előtt. A képről sugárzik a vég.

Az emberek is hasonló sors felé haladnak,

ám sokuknak ez nem világos még.

istockphoto 1129299552 612x612 1

Hangyák végveszélyben

Hangyák végveszélyben, valahányan csak vannak,

bármerre is járjanak a járataikon keresztül,

mindenfelé gyilkos mérgeket kapnak.

 

Hiába léteznek rengetegen, s hiába nagy az erejük,

nem képesek összefogni a megmaradásukért,

és emiatt egyre fogy a hatalmas seregük.

 

Miközben uszítás által egymást gyilkolják és ölik,

nem veszik észre a rejtőzködő ellenségeket,

akik az eddigi jó életüket kerékbe törik.

 

Hangyák végveszélyben, szűkösre szabott idővel,

s miután új és újabb mérgeket szórnak rájuk,

nem lesz sok gondjuk a közelgő jövővel.

istockphoto 147285771 612x612 1