Hónap: 2020. augusztus

A Stressz

Vidáman éli világát a Stressz,

büszkén feszül rajta a dressz.

A felírat rajta magáért beszél,

gazdája biz soha nem henyél.

 

Jelen van nappal, este, reggel,

s mikor megcsörren a vekker.

Jöttével a nyugalomnak vége,

hisz ez a célja, alapjából véve.

 

Pusztítja az idegeket, az elmét,

bemutatja a ne hagyd élni elvét.

Előbb-utóbb mindenkire rátalál,

színpad nélkül is Ő a tánctanár.

 

A legerősebbet is padlóra küldi,

egy helyben sokat nem tud ülni.

Folytonosan új áldozatát keresi,

hamar kikészít bárkit, ha teheti.

 

Neki nem számít nő, vagy férfi,

az idegeit tőle valamennyi félti.

A gyermekeket sem igen szánja,

ha árt nekik, cseppet sem bánja.

 

Boldogan szárnyal szerteszéjjel,

s vígan leszámol a szenvedéllyel.

Nem érdekli a pénz, s a hatalom,

számára a téboly egyféle jutalom.

 

A Stressz biz soha nem nyugszik,

Őt érezve még a néma is csuklik.

Olykor-olykor pihenget csöppet,

másnap aztán új ajtókon csönget.

model, dark, vintage

Forróság

Lesújt a Forróság újra és újra,

kitikkaszt, kiszáraszt mit tud,

nem érdekli az élővilág búja,

mindenképpen a céljához jut,

 

Az emberi gonosz segíti ebben,

elég régóta kísérleteznek rajta,

titkáról a fátyol fel nem lebben,

ő pedig nem az a feladom fajta.

 

Egy bolygót is tönkre tud tenni,

felperzselheti az élet maradékát,

nemigen kíván kegyesnek lenni,

viselje a világ gyilkos hozadékát.

 

Lehervasztja a mosolyt az arcról,

izzadtság áztatja át a fáradt testet,

nem mondhat le a pusztító sarcról,

hisz ő maga hitvány, aljas, feslett.

 

Megfékezni lassacskán lehetetlen,

s tébolyodott őrjöngése kegyetlen,

szenvedés okozásában verhetetlen,

hiszen még a halálban is veretlen.

vibrant, color, sunrise

A sírig

A sírig tart egy élet, s a világ,

elhullatja szirmát a sok virág.

Megannyi történet, fájó sebek,

s a testet, lelket csúfító hegek.

 

Mindezt megőrzi majd az idő,

a jövő nemzedékének hírvivő.

Muszáj küzdeni, ahogy lehet,

többet ennél senki nem tehet.

 

Példa minderre rengeteg akad,

a szív sajna darabokra szakad.

A lelkek útján szálldos a halál,

magának valót bármikor talál.

 

Most egy bácsira vetett szemet,

nem gyakorolhat többé kegyet.

Figyeli már régóta, eljött a vég,

a kisöreg szenved nagyon rég.

 

E percben is mankóval baktat,

ő biz soha, senkit nem zaklat.

Nehézkesen vonszolja magát,

megharcolt számtalan csatát.

 

Elméje már kopott, nem a régi,

s maradék emlékeit félve védi.

Emlékezik és sírdogál közben,

semmi nem ment neki könnyen.

 

Rémlik még neki ifjúsága kora,

mit homályossá tett az idő pora.

Boldog évek, egykori remények,

a vágyai nem voltak szerények.

 

Később rájött, igencsak tévedett,

a valóság bizony nagyon égetett.

Elszálló szerelmek, fájó óhajok,

tüzes percek, szenvesztő sóhajok.

 

Kínzó gondok, igen súlyos terhek,

a csalódások szívébe karót vertek.

Nem jutott ideje, arra kit szeretett,

mivel e világ ellen keveset tehetett.

 

Oly sokszor nélkülözte a családja,

nem maradt mára egy élő barátja.

A munka szolgája lett és ma is az,

a kertjében elburjánzott a dús gaz.

 

Az egészsége nem létező, jön a vég,

az állam mondja, csak dolgozz még!

Alkalmatlan bármire, de nem számít,

ezért naponta munkahelyére besántít.

 

Már az ajtóban áll, bebiceg a hallba,

mit akarhat ez a vénember, ezt hallja.

Válaszra nincs ereje, a szíve megáll,

szeme fátyolosodik, s beáll a halál.

man 301373 960 720

Túlterheltség

Az élet útján sok a teher,

s csak egyre nő a számuk,

akad gond nem egy, ezer,

holott nem vágyunk rájuk.

 

A nap minden perce nehéz,

s komoly próbatételek sora,

a jó néhanapján talán benéz,

ám nem marad sokáig soha.

 

Boldognak tűnhetnek órák,

s esetenként meglehet azok,

a történések az útjukat róják,

sajna utánuk jönnek a bajok.

 

Minden jó elillan biz hamar,

a sötétség fátyla reánk tekint,

a remény sok vizet nem zavar,

küzdhetünk újra, újból, megint.

 

Hőségtől gyötörten harcolunk,

izzadtságtól áztatott a ruhánk,

új, s újabb álmokat hajszolunk,

a szerencse nem tekint le reánk.

 

A túlterheltség végezhet velünk,

egyikünk a másik után hullik el,

a világból kevés jó jut nekünk,

nyugalmat lelkünk így nem lel.

books, woman, girl

Domborzatok vonzásában

Vidáman ébredezett a ragyogó Nap,

éppen eleget pihent a csillagos éjjel,

eljött az ideje, hogy ma ismét, újból,

tágra nyitott szemmel nézzen széjjel.



Felöltötte a legszebb mosolyát, mely

által lekörözheti az összes gomolyát.

Könnyedén szökellt a kék égen tova,

néha már maga sem tudta, hogy hova.



Lenézve a Földre felcsillant a szeme,

ami sok izgató domborzattal volt tele.

Különféle méret, sokféle, formás alak,

eme látványtól a szája is tátva maradt.



Bámulatában belebotlott egy felhőbe,

melyből biz vihar lehet majd, felnőve.

Bocsi- mondta, majd röppent is odább,

szemét a környéken pihentette tovább.



Lenyűgöz e látvány. Alant szállok újra,

e gyönyörű formákhoz közelebb bújva.

Elfáradt a szeme, a szépség elég mára.

Lepihent, s emlékeket vitt el éjszakába.




sunset, birds, cloud

Szomorúság

A Szomorúság egykor vidám volt,

Napként ragyogott mosolygós arca,

minden perce a barátkozásról szólt,

a harag, veszekedés nem az Ő harca.



Segítő szándékkal fordult bárki felé,

a jó szíve sokakat vonzott magához,

sok szép dolgot képzelt a szemei elé,

ám mindez közelebb vitte a bajához.



Álmodozott, vágyak szárnyán szállt,

egyszer megsérült az érzékeny lelke,

saját csapdájának az áldozatává vált,

hallgatott, de a megoldást nem lelte.



Magába zárta bánatát és szenvedett,

a Szomorúság új remény után kutat,

dacos büszkesége nehezen engedett,

hamarosan megtalálja a helyes utat.

girl, woman, feelings

A változás örök

Folyamatos változás az életünk,
ahogyan változnak az évszakok,
biz sokszor van is mitől félnünk,
néha reánk virradnak szép napok.

Az élet küzdőterén folyik a harc,
mindannyian a részesei vagyunk,
bárkit megtörhet a kemény sarc,
mégsem mindegy, hogy magunk
után milyen nyomokat hagyunk.

Tetteink, önmagunkért beszélnek,
jó, vagy rossz hírünk fennmarad,
unokáink rólunk sokat mesélnek,
közben a világ csakis előre halad.

mountains, alps, meadow

Kimerülés

Terhek, gondok, nehéz percek,

tikkasztó hőség, s kínzó napok,

a feszültség a levegőben serceg,

mindenki számára jutnak bajok.

 

Izzadtság csorog le az állakon,

sokasodnak a kíméletlen órák,

óriási súly fekszik a vállakon,

a sejtek fáradtan az utakat róják.

 

Leépül a test és kiürül az elme,

riasztó beszédzavar mutatkozik,

az embertől több már nem telne,

nincs pillanata, mikor unatkozik.

 

Kimerülés taszít a mélység felé,

egyre hevesebben dobog a szív,

bárki tétován állhat a sorsa elé,

a vég tárt karokkal magához hív.

woman, model, girl

Anyám tyúkja (evokáció)

Ejnye tyúkom! Mit keresel idebent?

A helyed a tyúkól létrán lenne fent!

Milyen jól is megy nálunk a sorsod,

az élet fölvitte a házunknál a dolgod.



Szaladgálsz idebent össze-vissza,

holott a szobánk ugyancsak tiszta.

Kotkodácsolsz fönt a láda tetején,

ezt hagyd abba már most az elején!



Mégsem dobunk ki, inkább etetünk,

öröm, ha veled valami jót tehetünk.

Egy kiskirálynak sincs jobb dolga,

pedig annak igazán jól megy sorsa.



Tyúkom ezért becsüld meg magad,

míg bent lehetsz, tömd tele a hasad.

Azután tojásból hiány biz ne legyen,

mert elfogy az irántad való kegyem!



Jó kutyám, Cézár, hegyezd a füled,

fontos beszédem lenne most veled!

Bizony ősidők óta szolgálod e házat,

s a jutalmad magára nemigen várat.



Nehogy valaha is rossz légy kutyám,

na, ne nézz már rám olyan mulyán!

A tyúkhúsról ne is álmodozzál soha,

mert akkor el kell tűnnöd innen tova!

chicken, hen, bird
Kiss Gyula versei
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.