Párizsban járt az ősz szinte nyomtalan,
órák óta bolyongok, mint egy hontalan.
A kánikula időszaka véget ért egy időre,
ám talán újra találkozhatok vele jövőre.
Lelkembe mélyedve nézek magam elé,
közben egyre közeledek a Szajna felé.
Érzem, hogy mennyire fáradt is vagyok,
fáj, de tudom jól, nemsokára meghalok.
A Szent Mihály útján ballagok éppen,
nem tudom hová is tartok voltaképpen.
Utamon színpompás faleveleket látok,
oly régóta csak a hazám után vágyok.
Egy perc, esetleg több is lehet az élet,
küzdök, míg végül el nem hagy a lélek.
Itt járt az ősz, jól érezte magát, maradt,
itt, a párizsi, lombjukat hullató fák alatt.