július 2020 - Kiss Gyula versei

A hőség pokla

Izzik a forró, fülledt levegő,

kiszáradt sok rét, sok legelő.

Valamennyi élőlény szenved,

nincs biz semmihez kedved.

Árnyékban is nagy a hőség,

növényekből nem lesz bőség.

Kivéve a gyomok! Ők bírják.

Az emberek oly hiába irtják.

Izzadt, tapadt testek mindenütt,

sokaknak ez álmuk, s mindenük.

A strandon bezzeg ki lehet bírni,

hiszen ott nem kell füvet nyírni.

Meg kapálni sem a tűző napon,

na az aztán borzasztó, nagyon.

Minden kinti munka veszélyes,

a sugárzás erős, igen szeszélyes.

Néha jön egy kis enyhe szellő,

nem sok, csak ami éppen kellő.

Elhiteti, hogy minden rendben,

főt ráknál nem nézel ki szebben.

A hőség pokla kíméletlen hozzád,

kiüt mielőtt magad rendbe hoznád.

Megégsz, szenvedsz s késő bánat,

a nyár emléke, még sokáig fájhat.

Elképzelés

Elképzelni valamit egy dolog,

a valóság csupán utána totyog.

Jó lenne ez, vagy netán amaz,

a szív gyakorta másra szavaz.

Könnyed álmok, hiú remények,

percek, melyek igen kemények.

Álmok folyama patakként árad,

de nem ott ér célba, ahol vártad.

Olyat teszel, mit nem hittél soha,

mely gondolatát is elűzted tova.

Csodálkozol és mindenen ámulsz,

a tükör előtt a semmibe bámulsz.

Meglepően meglepődsz magadon,

légy férfi, nő, nőtlen, vagy hajadon.

Végül megszereted azt, aki szeret,

ki szívből küzd érted, amíg lehet.

Titkok és vágyak

Rezzenések, érzések, vágyak,

mindig beteljesülésre várnak.

Kellemes képzelgések, álmok,

a sors fintora igencsak álnok.

A szív rejtekében feléled a tűz,

varázslatos ereje bódulatba űz.

Meggyengül az akarat, a jellem,

zűrzavarban kavarog a kellem.

Erős a vonzódás, lehull a lepel,

a lélek hangjára egy másik felel.

Titkok fátyla lebben a szélben,

megoldásra talál a sötét éjben.

Mi is a vírus?

Egyes tudósok szerint élettelen,

mások szerint élő, s érdektelen.

Számtalan formája él és létezik,

gyakran igen váratlanul érkezik.

Nevének jelentése latinul méreg,

megtalálható mindenben e féreg.

Sejtes élőlényekben szaporodik,

bennük ezerszámra gyarapodik.

Változatos az alakzata, parazita,

az élővilág számára biz haramia.

Sokat szándékosan hoztak létre,

velük az embereket csalják lépre.

A cél, népeket pánikban tartani,

éjjel és nappal csak erről hallani.

A félelmet és a rettegést fokozni,

s mindenkinek fájdalmat okozni.

Biztosítani a sötét háttér uralmát,

s védeni eddigi életük nyugalmát.

Átrendezni a világot, s elnyomni,

ezt nem szabad senkinek felfogni.

Felszámolni az országok határát,

elhidegíteni az emberek családját.

Maszkkal zárat tetetni a szájakra,

megsemmisítő csapást a vágyakra.

Rémületben tartani öreget, fiatalt,

s bezáratni majd minden hivatalt.

Ketrecbe zárni az értelmet végleg,

meghagyni a demokráciát névleg.

A szabadság jogát is megszüntetni,

s aki ellenáll példásan megbüntetni.

A védőoltásukat kötelezővé tenni,

engedelmességből leckéket venni.

Hozzáférni bárki adataihoz, bárhol,

a régi álmok kora, a becsület távol.

Bemocskolni az igazat, jót, szépet,

felállítani egy hazug, s álnok képet.

Sötétbe borítani az utcákat, tereket,

szolgává tenni férfit, nőt, gyereket.

Az emberi faj nagy részét kiirtani,

s magát a gondolkodást is betiltani.

Nos, mi is a vírus? Már nem talány.

A természetes velünk él, hal, parány.

Az ember által készített az fegyver,

melytől senki nyugodalmat nem lel.

Az élet ára

Zűrzavaros világban élünk,

legtöbbször nagyon félünk.

A bizonytalantól és a mától,

a sokszor feltüzelt vágytól.

A kísértéstől, s a reménytől,

néha megfosztva szegénytől.

A gondoktól, a bajok sorától,

oly távol a csillagok porától.

A szegénységtől, a bánattól,

elvágva az összes támasztól.

A kínoktól, az égő sebektől,

a betolakodó sötét seregtől.

A csalódástól, a magánytól,

s az elkerülhetetlen haláltól.

A visszautasítástól, a Naptól,

a hamar bekövetkező fagytól.

A szerelemtől, meg az élettől,

a gyámoltalan, gyenge lélektől.

Végül is mindentől, ami drága,

az életnek igencsak nagy az ára.

Veszteség

Meglátni, megismerni és szeretni,

emlékek, miket nem lehet feledni.

Érzelmek, sóhajok, álmok, vágyak,

pillanatok, melyek köddé válnak.

Új játék a tűzzel, mely forrón éget,

ezerszer elillanhat előttünk a végzet.

Mégsem vesszük sokszor komolyan,

mélán hitegetjük magunkat konokan.

Elfordulunk és nem bízunk senkiben,

ábrándozunk, tétovázunk a semmiben.

Elveszítettük, aki fontos volt nekünk,

holott felé nyújthattuk volna a kezünk.

Maszkos Hazugság

Az ősidők elején, vulkánok lábánál,

megszületett a Hazugság a sötétben,

akkortájt még nem volt jobb nálánál,

vihar idején érezte magát fölényben.

Fölényben az összes élővel szemben,

valamennyivel, mi csak létezni mert,

éjjel és nappal is fürdött a szennyben,

tetteiben mindenkor nagy örömre lelt.

Az idő múltával rohamosan fejlődött,

egyre magabiztosabban rótta az útját,

bizonytalanságban biz nem vergődött,

még nem fedezte fel igazán a múltját.

Járta a világot, megismerte az embert,

csetlését, vergődését, kínjainak sorát,

manipulálhatóbb fajra ennél nem lelt,

időnként megállt, lemosni az út porát.

Egyszer csak útjába került az Igazság,

ellenszenvesnek találta az első perctől,

sejtette, ezután nem lesz sok vigasság,

azonban nem óhajtott eltérni a tervtől.

A tervtől, amelyet annyira dédelgetett,

istenként uralkodni, hiszen az neki jár,

önmaga hatalmában nem kételkedett,

az Igazság léte viszont a számára fáj.

Folyamatosan küzdöttek egymás ellen,

fegyverszünet igencsak ritkán adódott,

nem tűrte, hogy ellenfele fogást leljen,

vereség esetén fájón nagyot csalódott.

Manapság rendkívül megnőtt az ereje,

fontos támogatókat gyűjtött maga köré,

sokakat agymosottá tett gyilkos deleje,

rohammenetben került mindenki fölé.

Az Igazsággal kiélesedett harcot vívott,

alantas módszerei révén fölénybe került,

önnön pusztító erejében igencsak bízott,

a bánatok, gyötrelmek tengerébe merült.

Maszkot kényszerített az összes szájra,

sunyin röhögve nézte az ostoba nyájat,

tetteit soha, semmikor meg nem bánja,

az Igazság a visszavágásra sokat várhat.

Megfogalmazás kérdése

Hogyan lehet a jót rossznak,

a rosszat pedig jónak láttatni,

mindent homályba borítani

az utolsó fákat is kivágatni?

Elhallgattatni az igaz szavát,

dicsőíteni mi gyilkos, álnok,

mindenkit rabszolgává tenni,

míg el nem hallnak az álmok?

Megnyirbálni a mondandót,

letagadni az eltitkolt világot,

terjeszteni a sötétséget, posványt,

sárba tiporni megannyi virágot?

Agymosottá tenni a népeket,

elérni, hogy feladják a hazájuk,

eltörölni a saját történelmüket,

elhitetni, otthonuk nem a sajátjuk?

Ez megfogalmazás kérdése csupán,

a butítás módja a szavakban rejlik,

a sötétbe taszítás mindaddig tart,

míg az igazság többé fel sem sejlik.

Drámai valóság

Hónapok óta a kórházakat járom,

az emberséget sehol sem találom.

Rideg közöny és gúnyos mosoly,

lekezelő hangnem, az biz komoly.

Küldenek ide-oda, csak menjek,

legyek vendége már a mennynek.

Nem érdekli őket a fájdalom foka,

a beteg húzzon el, ehhez van joga.

Ne reklamáljon és ne kérdezzen,

lehetőleg soha semmit ne érezzen!

Nincs hely a számára vegye észre!

Készüljön fel mindenféle vészre!

Félvak, mozgáskorlátozott, sánta?

Hiába fél, senki meg nem szánja.

Parkolni akar? Fizessen sokat érte!

Hogy idejöjjön arra senki nem kérte.

A borítékokat azért elvárják rendre,

mindenkit keményen intenek csendre.

A cél nem a gyógyítás, mire esküdtek,

vére forrna egy becsületes esküdtnek.

Belefáradtam, inkább beteg maradok,

jól tudom, gyorsan a sír felé haladok.

Hippokratész nem ezt álmodta régen.

Ki megszegi esküjét, a pokolban égjen!

Izzó láva

Gonosz Sötétség uralja a világot,

hatalma nagy a háttérből irányít,

elsorvaszt minden jót, s virágot,

a Nap is az engedélyével világít.

Megmérgez minden tiszta folyót,

bekebelezi a bennük lévő halat,

penészessé teszi az összes bogyót,

lerombolva zúz szét oly sok falat.

Barlangba zárja a világító fényt,

megpróbálja eloltani az izzó tüzet,

ki akarja pusztítani a legtöbb lényt,

s csírájában elölni a fejlődő rügyet.

A Hold is kényszerpályára kerül,

egyre haloványodik sápatag arca,

kínlódásában ugyancsak kimerül,

ám még folyik az igaz fény harca.

Sziklák repedéseiben nő a nyomás,

a Sötétség serege valójában gyáva,

e sereg számára nincs újabb dobás,

hisz végre feltör a mélyből a láva.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31