Vidáman ébredezett a ragyogó Nap,
éppen eleget pihent a csillagos éjjel,
eljött az ideje, hogy ma ismét, újból,
tágra nyitott szemmel nézzen széjjel.
Felöltötte a legszebb mosolyát, mely
által lekörözheti az összes gomolyát.
Könnyedén szökellt a kék égen tova,
néha már maga sem tudta, hogy hova.
Lenézve a Földre felcsillant a szeme,
ami sok izgató domborzattal volt tele.
Különféle méret, sokféle, formás alak,
eme látványtól a szája is tátva maradt.
Bámulatában belebotlott egy felhőbe,
melyből biz vihar lehet majd, felnőve.
Bocsi- mondta, majd röppent is odább,
szemét a környéken pihentette tovább.
Lenyűgöz e látvány. Alant szállok újra,
e gyönyörű formákhoz közelebb bújva.
Elfáradt a szeme, a szépség elég mára.
Lepihent, s emlékeket vitt el éjszakába.
