szeptember 2020 - Kiss Gyula versei

Elmúlt idők

Elmúlt idők, történések sora,

melyek nem felejtődnek soha.

Érzések, kapcsolatok, vágyak,

a szerelmek is múlttá válnak.

A csalódás leple betölti a teret,

a jövő hív, ennél szebb is lehet.

Homályba vész a zavaros múlt,

bármennyire is hosszúra nyúlt.

Eltemetett szavak, bántó tettek,

mind önmagunk árnyaivá lettek.

Félve piruló, tűzben égő vágy,

a sors néha simulékonyan lágy.

Titkolva titkolt érzelmi mámor,

eltűnhet gyorsan, mint a kámfor.

Ám maradhat is, ha a szív szeret,

ha érzi, a másikért valamit tehet.

Közeleg már a pillanat

Közeleg már a pillanat és végre mehetek,
a karrieremért most igazán sokat tehetek.
Szólnak, induljunk! Őrök előttem, s hátul,
látom a tömeg nagyja most engem bámul.

Igazán sokan vannak. Izzadok rendesen,
ám azért integetek mindenfelé kedvesen.
Hopp! Bent vagyok a ring kötelei között,
innen szépen elláthatok a tömegek fölött.

Amott jön a bajnok. Őt kellene legyőzni.
Jól tudom, igencsak nehéz lesz „lefőzni”.
Himnuszok. Öklöt rázunk, irány a sarok.
A családom ma nincs itt, bánatos vagyok.

Hallgatom az edzőm, egyfolytában beszél,
minden mérkőzésem előtt új csodát remél.
Van is rá oka, eddig nem kaptam ki soha,
ha győzök, álmaink szárnyalhatnak tova.

Gong! Rajta! Erős és gyors, igyekeznem kell,
bízom benne, védekezésemben hibát nem lel.
Jaj a bordám! Ez bitang kemény volt, nagyon,
ám biz ne reméljen, magam úgysem hagyom.

Szünet. Hallgatom az utasításokat sorban,
értem amit hallok, s csak bólogatok, jól van.
Gyerünk! Pörögni muszáj, eltalálom megint.
jól állja, ráadásul látom, nekem ismét „beint”.

Egyik menet a másik után. Küzdök, s fáradok.
Erős az akaratom és a vereség ellen lázadok.
Fáj mindenem. Csöpög a vérem, nem számít,
sorozok, de több ütésem is van, amelyet hárít.

Nem a pontozásra, a fiamra gondolok közben.
Erősen nekiugrok. Üsd ki! Kiabálják többen.
Gong ismét. Jöhet az utolsó menet és vége,
mindent beleadok, s talán eljutok a „révbe”.

Elkezdődik az utolsó három perc. Előre lódulok.
Nagy ütést kapok az arcomba, kissé elbódulok.
Hibázott! Védtelen az álla. Eltalálom keményen,
ebben az ütésben van bizony minden reményem.

Nagyszerű! A bajnok aléltan zuhan a „földre”.
Feje koppan, véres arcát a sok ütés összetörte.
Nagy a hangzavar. Győztem! Mást nem hallok.
A szeretteim előtt szégyent ma este sem vallok.

A fenyves erdők rejtekén

A fenyves erdők rejtekén, magányban,

még él egy hatalmas lény bujdokolva,

az égő sebeit nyalogatja egymagában,

s közben levegőért kapkod fuldokolva.

Számtalan igaz harcot megvívott már,

az idők során küzdött, csatázott eleget,

érzi, hogy reá egy újabb küzdelem vár,

mivel rá küldtek egy elnyomó sereget.

Igazi megbékélést nem talál tán soha,

s el akarják venni mindenét, mit lehet,

száműzni szeretnék az otthonától tova,

e gyűlölet ellen mi az, amit még tehet?

Oly sokszor fordultak hozzá a bajban,

hazudtak, hízelegtek, ígérgettek neki,

ő segített is mindig, ha érezte baj van,

nyugodalmát ősi földjén mégsem leli.

Igyekszik erejét összeszedni, de nehéz,

túl sok teher nyomja az erős szárnyait,

miközben sétál, a barlangjába is benéz,

felidézi rég elfeledett, egykori vágyait.

Az emlékek felkavarják dühét és vérét,

végül fájdalmában is összeszedi magát,

úgy dönt, hogy megvédi területe népét,

s tüzet okádva ellátja az ellenség baját.

Érzelmi mámor

Lobbanó tűz, izzó parázs,

mámorító selymes varázs.

Simító kezek és lágy szellő,

bódulat, mely éppen kellő.

Csillogó szemek, piros arc,

állandóan folyó örök harc.

A lélek húrjain játszó szív,

csábos erővel magához hív.

Érzelmi mámor hevít belül,

ezt semmi nem írhatja felül.

Csodás percek, s kéjes éjek,

többen álomvilágban élnek.

A bűn jutalma

Ragyogóan süt a Nap, kellemes a meleg,
már télire gyűjt élelmet a sok rovarsereg.
Hangyák, méhek, darazsak, mindent bele
adnak, hisz a természettől nem csak szép
látványt, de életmentő élelmet is kapnak.

Ősszel termények tömege várja a szüretet,
mindőjük más élőlények ételének született.
Van itt szőlő, alma, dió és zöldségek hada,
velük telik meg hamar sok éhes lény hasa.

Így gondolhatta ezt Tolvaj Berci is, mikor
sunyin lapulva, osonva, a kertek alján járt,
leguggolva figyelt, hogy a gazda elmenjen
végre haza, arra az örömteli pillanatra várt.
Biz szép nagy kert, s tele mindenféle jóval.
Bár az enyém lehetne! Hallatszott a sóhaj.

Pakolt a gazda, zárta a kaput, s indult haza,
ide könnyű lesz bejutni, sőt leginkább laza.
Mászott át a kerítésen, zsákokkal a kezében,
de nem figyelt eléggé a begyűjtés hevében.

Pedig ott volt a harapós kutya feliratú tábla,
hitte, hogy nemsokára az öröm táncát járja.
Tépte az almát a fáról, a répát zsákba tömte,
a petrezselymet, hagymát, karalábét, babot,
tököt, paprikát, paradicsomot is mellé lökte.

Mekkora ez a kert, s mennyi ilyen van még?
Lám-lám ott az a cékla és az is milyen szép.
Már végzett, bepakolt, s indult volna innen,
ekkor morgást hallott és elsötétült minden.

Bármi áron

Bármi áron kivitelezendő a terv,

nem számít pénz, hatalom,

csupán a gaz elv.

Az elv, melynek lényege halálos,

mely nem kímél senkit, soha,

az őrülettel határos.

Cél a létszám csökkentése végleg,

a kiselejtezés az idők végéig,

ám nem csupán névleg.

E célért semmi nem lehet drága,

nem számít a Földön senki,

legyen fehér, vagy sárga.

Bármi áron teljesíteni, ez a lényeg,

halál előtt átélni az álmokat,

vágyja ezt az elit réteg.

Istenként uralni mindent e világon,

fürödni a kéjben, az örömben,

túllépni a földi vitákon.

Be kell vetni hazugságokat, vírust,

elnyomni a szabadság szavát,

s táncolni az őrült rítust.

Szájkosarat a népre, ne járjon a szája,

levegőt se kapjon, ha lehet,

s mind a halált várja.

Cenzúrázni, megtiltani, fenyegetni

és rettegésben tartani végleg,

alattomosan cselekedni.

Bármi áron elérni a kívánt hatalmat,

az áhított felsőbbrendűséget,

s megkapni a jutalmat.

A jutalmat, mely mindenekfölött áll,

mely elérhetetlen a köznépnek,

csak a félisteneknek jár.

A nyáj pusztulása

Valaha egy csodaszép völgyben,

legeltek a békében élő nyáj tagjai,

nem volt hiány vízben és zöldben,

ám közeledtek a sötétség napjai.

A hegyeken túl a farkasok vártak,

s gonoszan csillogott hideg szemük,

valamennyien birka húsra vágytak,

érezték, hogy ez lesz a legjobb telük.

Sunyin lapulva osontak le a völgybe

báránybőrt húzva álltak be a nyájba,

köztük kémkedtek, s figyeltek körbe,

finom falatokat álmodtak a szájba.

Kapzsi étvágyuk nem ismert határt

és sürgette őket a kegyetlenség szava,

nem akartak mást hozni, mint halált,

így övéké maradna e völgynek a java.

Sötét juhokat hajtottak át a hegyen,

azok bégetve taposták össze a rétet,

a cél az volt, hogy zűrzavar legyen,

s útjukon letiportak minden szépet.

Mindent, ami az őshonos nyájé volt,

mit birtokoltak az évszázadok során,

a folyamat a végső pusztulásról szólt,

de nem hitték, hogy eljön ilyen korán.

Kitört a káosz, a helyi nyáj menekült,

farkasok képében várt rájuk a végzet,

az ordasok serege hamarosan egyesült,

s az összes hiszékeny birkával végzett.

Fény nélkül

A cukormáz nem édesíti

meg a bús, keserű lelket,

a csillogó felszín gyakran

gonosz sötétséget takar,

fényre oly kevesen lelnek,

a tiszta víz sokakat zavar.

Sötétben nem lesz világos,

zavaró lehet az igaz fénye,

felhők borítják be a világot,

kialszik a maradék értelem,

uralomra tör a káosz kénye,

elhal a legapróbb érzelem.

Minden fáj

Gyerekkorban gondtalan az élet,

nevetés, kacaj és felhőtlen órák,

könnyed játékkal telnek a percek,

az álom útjait mesefigurák róják.

Iskolásként már nehezebb az út,

nem a táska súlya a gond csupán,

tudásvággyal telnek meg a napok,

a tanuló néha értetlenkedik sután.

A tinédzser kora maga a lázadás,

ellenszegülés, dacolás, ki a főnök,

egyre több a sérelem, s a kudarc,

hiába beszél a szülő, úgyis győzök.

Felnőttként arcul csap a valóság,

s éget az igazságtalanságok sora,

a stressz viharként sújt le sokszor

és a nyugalom örökre elszáll tova.

Végül eljön a pillanat, minden fáj,

a lélek fiatal marad, a test szenved,

az emlékek elillannak a végtelenbe,

s nem sikerül több levegőt venned.

Jön a szike

Betegség, fájdalom, kínok,

s gyomokkal belepett sírok.

Üres magány, üvöltő csend,

sekélyes érzések, ez a trend.

Ki beteg, ne reméljen sokat,

az egészségügy ellene fogad.

Nincs tisztesség, kihalt régen,

átgázolva becsületen és véren.

Lealázás, durva, bántó szavak,

a semmiért mégis elvárt javak.

Küldözgetés máshová, tovább,

a nyomorult húzzon el odább.

Sok hamis információ, s kétely,

megöli a lelket, mint a métely.

Ám a test sem várathat sokára,

hiába vár a megmentő csodára.

Sajna az nem jön el már soha,

a remény végleg elszállt tova.

Jön a szike, a helyzet komoly,

vérbe fagy a legszebb mosoly.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30