Amikor még fiatal az ember

Amikor még fiatal az ember, mindent másképpen lát,

van ereje, gyors, ruganyos, az elméje szárnyal,

és meg tudja különböztetni bokortól a fát.

 

Később ez változik, már nem olyan rózsásak a napok,

gyakorta gyötri a fáradtság, túlontúl elfoglalt,

és idegesítik mind a kicsik, mind a nagyok.

 

Majd eljön az idő, amikor lassúbb lesz, lomha, unott,

megjelennek az arcán a ráncok, beteggé válik,

és szomorúan látja, hogy bizony idáig jutott.

 

Amikor még fiatal az ember, nem akarja látni a véget,

nem hiszi el, mennyire el fog kopni a teste, lelke,

és mennyire keserűvé válik egyszer evégett.

ai generated 8975519 1280

Aki harc nélkül feladja

Aki harc nélkül feladja, az elpusztul remény nélkül,

ha nem küzd meg a szabadságáért, s az életéért,

semmiféle kegyelmet nem is érdemel végül.

 

Aki harc nélkül feladja, az a saját sírját meg is ássa,

önmaga okozza a végzetét, mert gyáván térdel,

és mindeközben a lelkét a szégyen rágja.

 

Aki harc nélkül feladja, az elveszít mindent, örökre,

s az utolsó percben jön rá, hogy a népe is így jár,

még él, de már keselyűk köröznek fölötte.

warrior 8769534 1280

Hamarosan itt az aratás ideje

Hamarosan itt az aratás ideje, hiszen közeleg az ősz,

a termések beértek és begyűjtésre alkalmasak,

igyekezett jó munkát végezni a sok csősz.

 

Hamarosan itt az aratás ideje, a Halál élezi a kaszát,

már tudja, hogy mi fog következni hamarosan,

vele vágatják le az emberiség színét, s javát.

ai generated 8620371 1280

Káoszt teremteni könnyű

Káoszt teremteni könnyű, csak uszítás szükséges hozzá,

no meg rengeteg hazugság, ármány és fondorlat,

s nincs, ami a békés életet visszahozná.

 

Akik a káoszt létrehozzák, azok uralni akarják a világot,

sőt, már rég uralják is a megtévesztés leple alatt,

s úgy eltapossák, mint egy apró virágot.

 

Káoszt teremteni könnyű, hiszen felpaprikázható bárki,

és az emberek igen fogékonyak az álságos tanokra,

a zűrzavarból viszont nehéz kiutat találni.

ai generated 8945669 1280

A tűzokádó sárkány visszatért

A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,

a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,

el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.

 

Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,

iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,

a halálhörgés a számára a kedves zaj.

 

Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,

és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,

időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.

 

Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,

amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,

minden percüket az iszonyat kíséri.

 

A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,

bőven van még irtani való, van mit felégetnie,

hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.

dragon 8780168 1280

Tündérország veszte gyorsan közeleg

Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,

az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,

s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.

 

Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,

ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,

és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.

 

Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,

ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,

s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.

 

Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,

fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,

és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.

fantasy 7452256 1280

Fojtogatja a világot a láthatatlan polip

Fojtogatja a világot a láthatatlan polip, s egyre erősebben,

már évezredek óta átkarolva tartja az egész Földet,

és tapad rá, tébolyodottabbul, eszelősebben.

 

Fojtogatja a világot a láthatatlan polip és szorítja nagyon,

képes bejutni a bolygó legkisebb zegébe-zugába is,

s így mindent össze tud roppantani egy napon.

ai generated 8918890 1280

A világ a fertő mocsarába süllyed

A világ a fertő mocsarába süllyed, amely egyre terjed,

és nem kíméli az eddigi, megszokott életrendet,

hanem mindenféle alja elmebajra gerjed.

 

A világ a fertő mocsarába süllyed, s onnan kiút nincs,

elsüllyed az értelem, a történelem, a múlt, a lét,

és nemsokára ezeknek már nyoma sincs.

pexels photo 11573495

Aki belelép a mocsárba

Aki belelép a mocsárba, az nagy eséllyel elsüllyed,

hisz az magába szívja és egyúttal végez is vele,

a sors, egyeseket ilyenformán megbüntet.

 

Aki belelép a mocsárba, annak a reménye is elhal,

és miközben próbál kimászni az életét mentve,

rájön, hogy a sötét mocsár, mindent felfal.

forest 6578551 1280

A tartós hőség nem tesz jót senkinek

A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,

elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,

s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.

 

A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,

kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,

s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.

istockphoto 1150050227 612x612 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.