Saját alkotásaim
A Nap ragyogása sem szünteti meg a kínt és a fájdalmat,
nem csökkenti a légszomjat, az álmatlanságot sem,
s emiatt a lélek, már nem igazán szárnyalhat.
Erre rátetéznek a folyamatos gondok és a külső hatások,
a szakadatlan idegeskedés mindenképpen csak árt,
s a napszakok között is elmosódnak a határok.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a pánikot, a félelmet,
ahogyan az ármányt, a rosszat, vagy a gonoszt sem,
és nem tudja feltámasztani, a halott értelmet.
A politika mérgezi az emberek lelkét folyamatosan,
tönkreteszi a legszebb perceket és órákat is,
s a pusztulás irányába visz fokozatosan.
Gondoskodik az elszegényítésről, az eladósodásról,
az állandó rettegésről, félelemről, hazugságról,
és természetesen a kemény megadóztatásról.
Viszályokat, háborúkat szít és átlép minden határt,
nyomorba taszít, igyekszik elvenni a reményt,
s különféle módokon osztogatja a halált.
A politika mérgezi az emberek lelkét és nem kímél,
olyan, mint a testben a rák, májban a métely,
az igazságot soha nem tűri, s bárkit elítél.
Hogyan lehet az embereket igába hajtani, vajon hogyan,
egyszerűen, félelemben kell őket tartani mindig,
s állandó félelmükből semmi jó nem fogan.
El kell velük hitetni mindazt, ami a valóságban nincsen,
hazudni nekik a nap valamennyi percében folyton,
s nem hagyni, hogy bármi józanságra intsen.
Uralva a médiát, könnyedén eltörölni a maradék igazat,
elhallgattatni minden nem tetsző ellenvéleményt,
és felégetni a biztonságba vezető hidakat.
Kitalált szavak, fogalmak által korlátozni a szabadságot,
a kristálytiszta vizet teleönteni rengeteg szennyel,
és bármi áron betiltani az összes igazságot.
Mindennap folyamatosan méreggel szórni az élővilágot,
kiirtani az állatok sokaságát hazug ürügyek által,
s eltiporni a reményt és a sok szép virágot.
Háborúkba önteni az emberek adóját, nem jó dolgokba,
beleavatkozni a magánéletbe és megszüntetni azt,
s az erőszakot belevinni az emberi sorsokba.
Rovarevésre, műhúsra rávenni mindenkit, minél előbb,
elpusztítani a logikus gondolkodást, az értelmet,
s minél korcsabbá válik valaki, annál menőbb.
Hogyan lehet az embereket igába hajtani ármányokkal,
úgy, hogy ellehetetlenítenek, eladósítanak bárkit,
és csökkentik az emberi fajt, járványokkal.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a kultúra, a szokás,
s a kort alapjaiban meghatározó elvárások sokasága,
akkor a szerelmes nőn, hatalmas a nyomás.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a társadalom, a hit,
s önmaga is állandóan szenved a lelke mély sebeitől,
új kapcsolat felé csak félve és nehezen nyit.
A pusztítás angyala előtört a mélyből, a legsötétebb éjből,
s megkezdte kedvenc szórakozását, a rombolást,
nem számításból, egyszerűen csak kéjből.
A pusztítás angyala előtört a mélyből, s a nyomában halál,
számára az emberek félelme igazi gyönyört okoz,
és ezt teszi mindaddig, amíg életet talál.
Kinek ne lennének komoly gondjai, fájdalma, s bánata,
szerelmi csalódásai, kudarca önnön vágyai terén,
és ki az, akinek mindez biza nem ártana?
Kinek ne lennének komoly gondjai, tragédiája, végzete,
csalódásai, félelmei, s nehezen beteljesülő álmai,
és mikor érhet vajon véget ez a rémmese?
Amikor kezd elfogyni a levegő, fulladozik az ember,
a látása elhomályosul, az agya pedig eltompul,
és hirtelen, eme helyzetből kiutat nem lel.
Erőlködni kezd, levegőért kapkod, s félelem járja át,
miközben szédül, önmaga életére gondol végig,
ám a megmenekülésére esélyt biz nem lát.
Amikor kezd elfogyni a levegő és a reményt kizárja,
térdre rogy, szenved, s ekkor fény veszi körül,
feltűnik egy angyal, aki az ablakot kitárja.
Reménytelenségben reményre várva szenvednek sokan,
feszülten ébrednek reggel és este úgy fekszenek,
miközben az idő folyamatosan rohan.
Reménytelenségben reményre várva, dermesztő az élet,
keserű percek uralják a legszebb pillanatokat is,
s állandó félelemben él számtalan lélek.
Kitartani nagyon nehéz, viharban, egy hajó fedélzetén,
mikor jobbra-balra dől, borul és csúszik minden,
s a rémület erőt vesz, a hajó személyzetén.
Ugyanúgy eluralkodik a pánik a bizonytalanság idején,
az egyre sötétebbé váló sors kemény napjaiban,
és a lelkek nem pihenhetnek a béke szigetén.
Kitartani nagyon nehéz e kegyetlen, s gonosz világban,
melyben a szeretet a padlón hever, az élet a halál,
s az értelem nem győzhet, az ostoba vitákban.
Szívbemarkoló gondolatok foglalkoztatják a lelkeket,
a bizonytalanság, a kilátástalanság, s a félelem,
a valóság pedig nem könnyíti a helyzetet.
Szívbemarkoló gondolatok gyötrik az emberek hadát,
veszik el az élet sava-borsát, megkeserítve azt,
elnémítva a józanság és az értelem szavát.
