Saját alkotásaim
Mindig kell valami, ami a figyelmet eltereli,
és félelemmel tölti fel az emberek lelkét,
így az igazi veszélyt mindőjük elfeledi.
Mindig kell valami, ami elrontja a napokat,
ami alkalmas megzavarni a békés életet,
és rettegésben tart kicsiket, nagyokat.
Az elmék programozása immár teljes erővel folyik,
ahogyan a félelem és a rettegés fenntartása is,
mindaddig, amíg az értelem el nem fogyik.
Az elmék programozása túlságosan kihat a jövőre,
engedelmes szolgákká teszi az emberek zömét,
és így válik majd semmivé mindenki jövője.
A félelmet őrző sárkány igyekszik tenni a dolgát,
és igyekszik fenntartani a rettegést örökre,
megnehezítve számtalan ember sorsát.
A félelmet őrző sárkány sokak szerint csak álom,
egy nem létező valóságnak a misztikus őre,
mely pusztít és gyilkol, bármilyen áron.
Soha valóra nem vált álmokból rengeteg akad,
kinek-kinek megvannak a saját reményei,
amelyekből végül oly kevés marad.
Soha valóra nem vált álmokból épül ez a világ,
vágyakból, óhajokból és sok érzelemből,
végül sokaknak mégsem nyílik virág.
Meseországban nagy dolgok történnek, van ám zavar,
a szereplők és a figurák újabb szerepeket kapnak,
s a legtöbbjüknek mindez a tény igen fanyar.
Hófehérkének és Csipkerózsikának is muszáj kapálni,
a törpék nem énekelhetnek, a lovagok erőtlenek,
s a sárkányok esélye diadalt aratni parányi.
A boszorkányok lesznek a jók, s a tündérek a rosszak,
a kis Hableány nem mehet vissza a vízbe ezek után,
és minden pozitív szereplő megkapja a rosszat.
Meseországban nagy dolgok történnek, áll már a bál,
fejetlenség és félelem uralja az egykori szép világot,
mindenki a régi Meseország visszatértére vár.
Ki szereti a félelmet, hogy mindig rettegésben tartsák,
hogy újra és újból rákényszerítsenek valamit,
mert nem meri hallatni a hangját?
Ki szereti a félelmet, azt, hogy megkeserítsék az életét,
hogy különféle módokon megfosszák a jogaitól,
előadva sok elborzasztó rémmesét?
A szomorú valóság az, amit senki nem szeret hallani,
mivel az igen kellemetlen lehet az ember számára,
s így önnön sebezhetőséget is be kellene vallani.
A szomorú valóság az, hogy a látszat bizony csalóka,
sok minden sokkal nehezebb, mint ahogy tűnik,
és az álmok talán soha nem válnak majd valóra.
A szomorú valóság az, hogy kínos beismerni bármit,
hiszen az égetően meg tudja kínozni bárki lelkét,
s kiderülhet, hogy a sors mily keményen játszik.
A szomorú valóság az, hogy menekülésre nincs esély,
és nem bújhat senki a föld alá, amíg még lélegzik,
s mindenkire talán önnönmaga az igazi veszély.
A sors bőven osztja a csapásokat, jut mindenkinek,
sokan nem kérnének belőle, mégis megkapják,
és ez meg is viseli az embereket érzelmileg.
A sors sokkal szűkmarkúbb a szeretettel és a jóval,
a kedvességgel, a megértéssel, a figyelemmel,
az öleléssel, a becsülettel, s az igaz szóval.
A sors bőven osztja a pofonokat, a kudarcok sorát,
a csalódásokat, a félelmeket, a szomorúságot,
és nem lehet eltüntetni mindezek nyomát.
A boszorkányok bográcsában rotyog a varázsétel,
a belevalók különlegesek és nagyon hatásosak,
efelől senkiben ne legyen semmiféle kétely.
Van benne bőven félelem, zűrzavar, sok gyűlölet,
nem hiányozhat a rettegés sem, meg a káosz,
és ezekkel lesz módfelett hatásos a bűvölet.
Kavartak még bele pokoli hőséget, hűsítő árvizet,
szélviharokat, hirtelen lehűlést és háborúkat,
erre az ételükre számtalan ember befizet.
Eme finom pörköltöt megszórták sok adóssággal,
jó kis áremelésekkel, sokféle ízesített hitellel,
hamis valósággal és rengeteg csalódással.
A boszorkányok bográcsában állandóan fő a kaja,
és etetik is vele a népet, nehogy éhen haljanak,
üres gyomorral soha, senki nem megy haza.
Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,
az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,
és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.
Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,
színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,
halványkék eget, sok vonuló madárral.
