Saját alkotásaim
Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,
felülről tekintenek le valamennyiünkre,
s tündökölnek a galaktikus térben.
Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,
állandó változás a létük a végtelen útján,
s maguk után emlékeket hagynak.
Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,
igéző fényük reményt ad az embereknek,
s életre kelti a szívükben lévő szikrát.
Ragyognak a csillagok az éjszakai égen,
s föntről tekintenek le reánk igen régen.
Gyémántként szórják fényüket a Földre,
ami eljut a síkságra, hegyekbe, völgybe.
Karácsony éjjelén szikrázóan fénylenek,
és már évmilliók óta küldenek fényjelet.
Megmutatják az embereknek, itt vannak,
és senkit igazából cserben nem hagynak.
Ragyognak a csillagok, hullik már a hó,
és befagyott újra a város mellett álló tó.
A házakban, bent, gyertyák fénye villan,
s a szeretet eme békés estén el nem illan.
A csillagok között végtelen a tér és az idő,
az űr varázslatos pompája lenyűgöző,
s ott soha nem reménytelen a jövő.
Csillagködök, szupernóvák, fekete lyukak,
kvazárok, meteorok, hatalmas Napok,
s fényes üstökösök mutatják az utat.
A csillagok között, a galaxisok rejtekében,
folyamatos a születés, akár az elmúlás,
s zajlik az élet a távoli messzeségben.
A csillagok tengerén halad a lelkek hajója,
a fedélzetén minden ragyog és csillog,
s mindig boldog az összes lakója.
Az időtlen-idők kezdete óta úszik az égen,
nappal emberi szem soha nem láthatja,
naplemente után tündöklik az éjben.
A lakói mind békések és olyan nyugodtak,
bármilyen is volt az életük és a sorsuk,
végezetül mégis eme hajóra jutottak.
Itt nincs harag, gyűlölet, értelmetlen viták,
igazi szeretet uralja a végtelen perceit,
s mindörökre eltűntek a földi hibák.
A csillagok tengerén a Hold is rájuk nevet,
a hajó lágyan imbolyog a felhőkön át,
s az útja a halhatatlanság felé vezet.
