versek Archívum - 159 / 228 oldal

Hullafáradtan küzdenek

Hullafáradtan küzdenek az emberek egész évben,

és gyakorta erőn felül kell, hogy teljesítsenek,

s nem mindig ragyoghatnak a fényben.

Szürkeségben telnek a perceik, a napjaik, s éveik,

kevés az idejük arra, hogy magukat kíméljék,

és mindez így megy, igen hosszú évekig.

Hullafáradtan küzdenek, s közben kiürül a lelkük,

az álmaik, vágyaik hamar a semmibe vesznek,

és kudarcba fullad az összes szép tervük.

Ezen a helyzeten változtatni majdnem lehetetlen,

ám mindig felcsillanhat egy kevéske remény,

de tenni kell érte bátran és nem elesetten.

Mennyi fájdalom

Mennyi fájdalom kíséri az embert az élete útján,

megannyi keserűség, bánat és szomorú gyász,

s hiába minden, nem változtathat a múltján.

Oly sok elszalasztott pillanat, s olyan sok emlék,

annyi, de annyi tennivaló, számtalan remény,

és annyira más, szebb volt az élet nemrég.

Manapság sok kín és a rettenetes félelem irányít,

elnyomva az értelmet, a logikus gondolkodást,

s alig maradt mára valami, ami még vidámít.

Mennyi fájdalom és megtiport, kiüresedett lélek,

s mennyi szétvert család, széthullott barátság,

vajon mikor ad teret a végtelen a fénynek?

Teljes erőre kapcsolt a gonosz

Teljes erőre kapcsolt a gonosz, s mindent bevet,

amennyiben sikerrel jár az aljas hadjárata,

a világon mindenki a vágóhídra mehet.

Éjsötét, lélektelen lelkük nem ismer kegyelmet,

elpusztítanak minden érzelmet, szépet, jót,

s nyomukban csak csontvázak hevernek.

Eme pszichopata csoportnak öröm mások kínja,

s jókat nevetgélnek az emberek fájdalmain,

önnön legyőzhetetlenségükben bízva.

Nekik az irányítás kell, az az igazi éltető erejük,

vagyonuk számokban már alig kifejezhető,

s hűen szolgálja őket a fizetett seregük.

Teljes erőre kapcsolt a gonosz, tovább nem vár,

azonban, ha az értelem és a szeretet összefog,

mindnyájuk az izzó, tüzes pokolba leszáll.

Magasröptű ígéretek

Magasröptű ígéretek, fogságban tartó hazugságok,

az embereket csapdába ejtő ármányos szavak,

és a saját bőrön megtapasztalt csalódások.

Mindezek mégsem ébresztenek fel minden embert,

pedig nagyon veszélyes idők köszöntöttek be,

melyek megkeserítik az estét és a reggelt.

Itt már nem a jólét lett a kérdés, hanem a lét maga,

az eddigi álmoknak és vágyaknak befellegzett,

javában zajlik egy kitervelt, alantas csata.

Magasröptű ígéretek, gonosz és kegyetlen szándék,

hatalomért, s pénzért megvett senkiháziak hada,

beborítja a világot a terjedő, sötét árnyék.

A szolgaság jelképével arcukon

A szolgaság jelképével arcukon, rémült szemekkel,

rettegő pillantásokkal és iszonyatos félelemmel,

fejüket lehajtva küzdenek a lelki sebekkel.

A sebekkel, amelyeket a zsarnoki hatalom okozott,

és melyeket a háttér sötétsége diktált a számukra,

a hiszékenység pedig a maximumra fokozott.

A másokra tekintés hihetetlen gyötrelem számukra,

s mivel sokan nem hordják a mocsoknak bélyegét,

még nagyobb teher nehezedik a ferde vállukra.

Magukban elátkoznak mindenkit, kik józanul élnek,

akik szeretik a szabadságot, s a tiszta levegővételt,

és az aljas hazugságok nyomásában sem félnek.

Meghipnotizáltan gyűlölködnek, ellenségük az ész,

és nem bírják eltűrni a józanságot, hiszen gyávák,

s nem ellenkeznek, amikor közeledik a vész.

A szolgaság jelképével arcukon a halálukra várnak,

és engedelmesen kiszolgálva a hóhérok parancsát,

a végzetnek az ösvényén is szemlesütve járnak.

Vajon milyen emléket hagyunk?

Vajon milyen emléket hagyunk hátra magunk után,

olyat, amelyik méltán tiszteletet érdemel mindig,

netán olyat, ami szégyen, s egy nulla csupán?

Megőrizheti bizton tetteinket a történelem folyama,

vagy épp ellenkezőleg, undorral fordul el a Nap is,

s eltüntet minket a galaxisok végtelen moraja?

Mindez rajtunk múlik, vagy talán mások is hibásak,

meglehet, hogy túl gyávák és a gyengék vagyunk,

és a végtelennek a kapuján is simán kivágnak?

Hogyan nézhetünk a gyermekek, s utódok szemébe,

ha harc nélkül feladjuk a jogainkat és a jövőjüket,

s mindezekért csakis a halált kapjuk cserébe?

Vajon milyen emléket hagyunk, ami reményt adhat,

s ami meg tudja mutatni, mik a lehetőségek eztán,

és milyen lesz az a világ, amit örökül kapnak?

Az eltiport jó

Az eltiport jó és a mocsokba fojtott becsület,

szenvednek a hazugság sötét posványában,

s már nem segíthet rajtuk egy feszület.

Mellettük hever az aljasul eltaposott igazság,

amely nélkül nem ragyoghat ismét a Nap,

s míg így van, nem lehet soha vigasság.

Az elferdített tények, s az elcsúfított szépség,

a torzzá nyomorított világ igazi mivolta,

és a sötétség által beszürkített kékség.

Az elpusztított remény, s a meggyilkolt jövő,

a rettegő emberek éjszakába kiáltott sóhaja,

és a mindent kiirtani akaró gonosz erő.

Az eltiport jó, a lebutított, kiölt emberi elme,

ha a szív, a szeretet, s az összefogás segít,

nem sikerülhet a hitvány aljadék terve.

Sosem lesz világos

Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,

és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,

azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.

Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,

és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,

az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.

Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,

szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,

s ami azután történik, az szörnyen kemény.

Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,

amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,

s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.

Az utolsó esély

Az utolsó esély csupán egyszer adatik meg,

és ha elszalasztásra kerül ama lehetőség,

nem lesz több, mint egy koporsószeg.

Egy koporsószeg, mely egyedül keveset ér,

s amely nélkül ugyan nem zárt a koporsó,

a halál azonban mégis a maga útjára kél.

Azonban nem mindegy, hogy mikor visz el,

hiszen ki nem harcol meg a saját életéért,

az igazi nyugalmat a túlvilágon sem lel.

Addig a pillanatig azonban változhat a sors,

mivel becsülettel és kitartással küzdve,

a végzet nem lesz kegyetlenül gyors.

Az utolsó esély nem ajánlkozik fel kétszer,

s ha az ember nem meri megragadni azt,

marad a számára a végzetes kényszer.

Rabszolgává téve

Rabszolgává téve, milyen szép is lehet az élet,

mily varázslatosak a napok, a hosszú órák,

és mennyire felszabadult minden lélek.

Nem gyötri az embereket a gondolkodás terhe,

és még véletlenül sem mernek vágyakozni,

mások megmondják nekik, hogy merre.

Kikövezett út vezet számukra a biztos véghez,

nem köti őket semmi családhoz, gyerekhez,

baráthoz, szeretőhöz, hazához, s néphez.

Testükben a chip, amely nélkül nem élhetnek,

és más már nem is igen maradt a számukra,

az érzések tiltottak, így nem is félhetnek.

Maszkok teszik arctalanná valamennyi senkit,

s a legtöbbjük imádja az elhasznált levegőt,

ritkán a tisztából is beszív egy cseppnyit.

Nem maradt házuk, otthonuk, autójuk, lovuk,

és a gyermekeik kimondottan közjószágok,

kiknek az élethez aztán semmiféle joguk.

Rabszolgává téve mindennap öröm és nevetés,

muszáj vidámnak látszani, főleg jókedvűnek,

különben igen hamar meglesz a temetés.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30