Saját alkotásaim
Fényre van szükség, éltető fényre, s nem sötétre,
a Nap cirógató melegére, mely életet teremt,
s nem viharra, amely eljuttat a sötétbe.
Fényre van szükség, az értelem, az elme fényére,
a szeretet, az igazság és a becsület fényére,
melyek pontot tesznek a sötétség végére.
A siker érzése oly mámorító, feldobja a lelket,
hisz rengeteg küzdelem, s kitartás az ára,
ám az ember így, kis dicsőségre lelhet.
A siker érzése megdobogtatja a szívet sokszor,
feldobja az egyhangú napokat, hónapokat,
sőt, ki átéli, az utolsó percig arra gondol.
Barátokkal találkozni, minden alkalommal jó érzés,
boldogítja a szívet és megmelengeti a lelket,
s mindez szép emlék lesz, ez nem kérdés.
Barátokkal találkozni örömteli, bármikor is legyen,
főképpen, ha valamilyen kellemes az apropó,
egy ismert, s amúgy is megszokott helyen.
Egy jó kis disznótor, feldobhat egy borongós napot,
ahogy maguk az élmények, s a látványok sora is,
s mindig ki lehet nyitni a forralt boros csapot.
A hangulatot megalapozandó, jön a reggeli pálinka,
amely jót tesz a toroknak és nem fog kifogyni,
emiatt soha, senki ne essen majd pánikba.
Ahogy perzselődik a disznó, s a hangulat fokozódik,
jönnek-mennek az emberek, teszik a dolgukat,
s egyre többük, beszélgetésbe bonyolódik.
Ezen közben készül a reggeli, a finom hagymás vér,
igazi ínyencség, azoknak, akik nagyon szeretik,
és a legtöbb résztvevő ebből repetát kér.
A hangulatos zene felpezsdíti a vért, táncra késztet,
s meg is mozdulnak a kezek, a lábak és a szív,
egyre magasabbra rakva, a szokásos tétet.
Szépen telik az idő, a sertés ím feldolgozásra kerül,
ki van használva az üst, titkokat rejt a kemence,
a kíváncsiság, mi történik majd, felülre kerül.
Készül a hurka, töltődik a kolbász, közeleg az ebéd,
aki részt vesz a disznótorban, az jól érzi magát,
s alig várja már, hogy igazi finomakat egyék.
Egy jó kis disznótor nem szokványos élmény, ritka,
s legyen bármilyen is az időjárás, az nem számít,
egy jó élmény, a lelkekben tükröződik vissza.
A mesék kábulatában olyan szépnek tűnik az élet,
annyira megnyugtatónak és igen békésnek,
ahol boldogságban élhet minden lélek.
Olyannak, ahol nem létezik rossz, harag, ármány,
sem kényszer, sem betegség, szörnyű gonosz,
s nincs adósság, teher, senkinek a vállán.
A mesék kábulatában nincs szomorúság és bánat,
csakis mosoly, öröm, vidámság, igaz szeretet,
s még a hihetetlen ostobaság sem fájhat.
Amíg alszik a medve, a sötét barlangja mélyén,
s békésen álmodik egy szép zöld rétről,
addig ássák a sírját az erdő szélén.
Teljesen gyanútlanul hortyog és mozog a szája,
álmában habzsol, körötte sok-sok málna,
s szeretné megenni mindet, már ma.
Amíg alszik a medve, sunyin elaltatják örökre,
s már nyúzzák is le a hatalmas bundáját,
véres késekkel a kezükben, röhögve.
A fogva tartott elme, nem az ura önmagának,
mindig engedelmes, mindig engedékeny,
s nem látja, hogy ez az oka a bajának.
A fogva tartott elme gondolkodása homályos,
és sokszor nem hisz a saját szemének sem,
számára minden rossz, csak szokásos.
Egy nyugodalmas éjszakán, amikor a Hold ragyog,
az álmok elviszik az embert az ismeretlenbe,
ahol minden szép és nincsenek bajok.
Egy nyugodalmas éjszakán, fent, a csillagok között,
újra kalandokra indul a lélek, messzire szállva,
és a sok rosszat itt hagyja, maga mögött.
A mesék folyama egyre sebesebben zúdul a mélybe,
egykor egészen magasról indult a hosszú útjára,
a természet minden lényét próbára téve.
Azóta többször átmosta már a világ oly sok pontját,
sokszor elsodorta az útjába kerülő akadályokat,
és megnehezítette az élni akarók sorsát.
A mesék folyama nagyon mély, széles, s nő az ereje,
az összegyűlt hordaléka zavarossá teszi a vizét,
s az élet alakításában túl nagy a szerepe.
Akkor döbbenünk rá, hogy ki, mit jelentett nekünk,
amikor már soha többé nem lehet közöttünk,
s mikor immáron nem érezhet velünk.
Akkor döbbenünk rá, hogy igazából kik is vagyunk,
mikor megismerjük a valódi énünket, szívből,
és elfogadjuk, hogy mind meghalunk.
