február 2022 - Kiss Gyula versei

Nyugodt esték, békés napok

Nyugodt esték, békés napok, s vidám élet,

erre vágyik az a rengeteg megfáradt lélek.

Oly sok szenvedés, s annyi fájdalom után,

emberibb és sokkal igazabb időkre csupán.

Áhítják a szeretetet, s a szerelem varázsát,

az örömteli ölelést és a szívnek a tanácsát.

Vágyják az egészséget, mesebeli dolgokat,

s minden jót, ami megszépítheti a sorsukat.

Nyugodt esték, békés napok, órák, percek,

és szép évek, melyek boldogságban telnek.

Mindezeket, s mást is álmodnak olyan rég,

Földet, ahol süt a Nap, s mindig kék az ég.

Soha nem tudhatjuk

Soha nem tudhatjuk, hogy pontosan mit hoz a jövő,

mikor láthatjuk a szeretteinket majd utoljára,

és azt sem, a sors mekkora egy cselszövő.

Nem láthatjuk előre az életünk folyamának irányát,

az érzelmeink zűrzavarát, a sejtelmes szerelmet,

és önmagunk megismerésének a hiányát.

Nem számíthatjuk ki sajna a reánk váró csapásokat,

a lelkünket feldúló tragédiákat, a félelem fokát,

és sokszor rettegve feszegetjük a határokat.

Nem készülhetünk fel a váratlanra és a döbbenetre,

a boldogságra, a szeretetre, az őszinte örömre,

s a lelkünk sosem lesz kész a szörnyetegre.

Soha nem tudhatjuk, mikor is találkozunk a halállal,

vagy mikor jön elébünk a remény, a vágyakozás,

és meddig küzdhetünk még eme talánnyal.

A múlt megszépült emlékei

A múlt megszépült emlékei sem jelentenek gyógyírt,

és nem feledtethetik el napjaink kínos keservét,

s nem varázsolhatnak senki számára jó hírt.

Nem tehetik semmissé a rengeteg végzetes tragédiát,

s nem támaszthatják fel elvesztett szeretteinket,

és minderre nem is kínálnak újfent stratégiát.

Hiába próbálják homályba zárni az egykori reményt,

és feleslegesen pátyolgatják a hamis illúziókat is,

hiszen az idő száguldásában nem adnak esélyt.

Nem moshatják le a megsebzett lelkek eleven sebeit,

sem az egykori barátságok és szerelmek porát,

s nem tüntethetik el, egy életút fájó hegeit.

A múlt megszépült emlékei csak emlékek maradnak,

gyakorta felidézi őket újra és ismét az emlékezet,

a jelen percei bármilyen irányban is haladnak.

A megtervezett színdarab

A megtervezett színdarab zajlik a nézők szeme előtt,

rettegéssel töltve el a lelkek sokaságát egész nap,

s végül mellékes lesz, hogy ki lépett fel előbb.

A darab sikeréhez nélkülözhetetlen a rajongók hada,

kikben a látvány elültetheti az iszonyatos félelmet,

és akiknek a csodálattól elakad majd a szava.

Kik átélhetik a valóságban az előadás minden percét,

s mindeközben megfeledkeznek önnön magukról,

áhítattal hallgatva az előadók összes versét.

Arról azonban fogalmuk sincs, hány évesek e versek,

mikor is íródhattak és milyen ötlettől vezérelve,

s velük az alkotói pontosan mit is nyernek.

A megtervezett színdarab a világ csodálatára vágyik,

s uralni szeretné a közönség gondolatait, érzéseit,

míg el nem lesznek bájolva az utolsó szálig.

Gyorsan telik az idő

Gyorsan telik az idő az ember feje fölött, túl gyorsan,

igen hamar megöregszik, ha fiatalon meg nem hal,

s mindent, mit szeretet, elveszít szépen, sorban.

Elveszíti az egészségét, s az elméje homályossá válik,

fájnak az ízületei, ropognak a csontjai, fáradékony,

és egész nap a régi szép időkre, korokra vágyik.

Sokféle gond gyötri, melyeket egyre rosszabbul visel,

az emlékei a régmúltból élesek, a jelen nem számít,

és sokszor nem tudja miről beszélgetett, s kivel.

A bőre ráncossá válik és nem lát túl a szobája ajtaján,

sétálni is alig bír már, a cipekedés halál a számára,

semmi nem olyan ízű, vagy illatú, mint hajdanán.

Rokonai és ismerősei egyre fogytak az élet viharában,

a szívét bánat emészti, a lelke nagyon sérülékeny,

s túl sok a drága gyógyszer, a szokásos italában.

A családját imádja, reszkető kezei a fotóikat szorítják,

s lehet, nem tudta legtöbbször kifejezni a szeretetét,

ám miközben mereng, könnyei az arcát borítják.

Gyorsan telik az idő, s a falon lévő óra utoljára kattan,

mindez még eljut a tudatáig, míg leperegnek percei,

könnyes szemeit pedig lehunyja szépen, lassan.

Emlékünk sem marad

Emlékünk sem marad, ha tétlenül várunk tovább,

ha elhisszük azt a sok hazugságot, becsapást,

elősegítjük a végzetünket, s nincs odább.

Kiirtanak minket a gonosz sötétség erői gyorsan,

írmagunk sem marad hátra a végtelen térben,

és elhullanak a családtagjaink is sorban.

Odavesznek a gyermekek, s a jövőjük romba dől,

ártatlanságuk elvész a semmibe, köddé válik,

és mindőjük hátában ott van már a tőr.

Emlékünk sem marad, csupán sírunkon a koszorú,

hihetetlen, hogy harc nélkül feladjuk a létünket,

s nem csak az, hanem tragikusan szomorú.

Gonosz idők szele fúj

Gonosz idők szele fúj, amely túlontúl hideg,

s igen viharossá vált az utóbbi időkben,

az ereje nyomán befagytak a vizek.

Lerombolja a megszokott életet, s a vidéket,

szertefújja a nagyobb városok szemetét,

és feléleszti a mélyben alvó lidércet.

Elfújja a dédelgetett álmokat és a vágyakat,

s helyettük mocskot, halál bűzét árassza,

rettegésből, félelemből épít várakat.

Gonosz idők szele fúj, kegyelmet nem ismer,

és elpusztítja az élővilág apraját, nagyját,

ebben a világban valami nem stimmel.

Olyan nehéz reményt adni

Olyan nehéz reményt adni, egy reménytelen időben,

mikor hatalmas a zsarnokság, s uszít a hazugság,

és rengeteg ember jár ugyanabban a cipőben.

Sajnos hihetetlen a megosztottság okozta széthúzás,

az egymás elleni intrikák, a bérencek sunyisága,

és mindezek miatt egyre közelebbi az elmúlás.

Fel nem fogható, hogy az értelem ennyire elfogyott,

s vannak emberek, kiknek nem fontos a családjuk,

és nem jönnek rá, ez az egész világ elnyomott.

Az egykori szikra már nem élteti a lelkeket, a népet,

évtizedek alatt a sötétség erői kidolgozták a tervet,

és kialakítottak egy teljesen hamis, hazug képet.

Olyan nehéz reményt adni, mikor a gonoszság az úr,

és ezen rendkívül nehéz lesz valaha is változtatni,

amíg el nem pattan majd, az a bizonyos húr.

Üvegcsébe zárt halál

Üvegcsébe zárt halál, s benne gyilkos adalék,

biz lassan megszűnik majd az összes haladék.

Senki nem fog menekülni a pusztulás árjában,

utolérheti a végzet, akár ébren, vagy álmában.

Nem kegyelmeznek a gonosz, s ördögi körök,

a hazug médiákból a mocsok áradata fröcsög.

Vizenyősre mosott agyak, s bamba tekintetek,

melyek a hatalomra megváltóként tekintenek.

Maszkban fuldokló rettegők és hamis szavak,

és a hamarosan véglegesen elkobzandó javak.

Aljas tervek, melyek a gyermekeket kínozzák,

s amelyek eme iszonyú borzalmakat szították.

Tönkretett világ, nagyon megritkult családok,

a homályzónában erősen elmosódott határok.

Mindezen iszonyatoknak nem lesz soha vége,

ha az emberiség nem használja az eszét végre.

Üvegcsébe zárt halál, s irányítható viselkedés,

és mindvégig folyik a csapból is az ijesztgetés.

Azonban, ha az értelem összeszedi újra magát,

áttörheti a sérthetetlennek tűnők védelmi falát.

A szemeknek nyílnia kellene

A szemeknek nyílnia kellene, mielőtt végleg késő,

és biza ideje lenne látni is, s nem csupán nézni,

különben eljön az elmúlás pillanata, a végső.

Meg kellene látni végre mindazt, mi most történik,

a valóságot, amit a homály oly ügyesen elleplez,

és ami mögött a gyilkos végzet örvénylik.

Ideje lenne észre térni és hallgatni a józan tudatra,

elfogadni, hogy összefogás nélkül nincs remény,

a szeretet vezethet el a békés, győztes utakra.

A szemeknek nyílnia kellene, vagy így maradnak,

és már nem is lesz esélyük, bármit is meglátni,

mivel a dolgok igen rossz irányba haladnak.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28