Saját alkotásaim
Az idő kapuján átlépve vajon mi várhat még reánk,
erről bizony még senkinek sincsen fogalma,
s nem tudhatjuk mi zúdulhat miránk.
Mikor kinyílik az a kapu, kinyílik egy másik világ,
egy ismeretlen, egy rejtélyes, egy félelmetes,
s ott nem fogadhatóak el többé hibák.
Az idő kapuján átlépve mi sem leszünk önmagunk,
ám a végtelen, a csillagok, s a galaxisok útján,
tiszta lélekkel mindannyian túljutunk.
Egy temető a világ, a lelkek sötét temetője,
amely fogva tart és nem enged el soha,
s végül elfogy mindenki levegője.
Magába temet jót, szépet, álmot és vágyat,
esélyt, reményt, szeretetet, nyugalmat,
békességet, a létnek fordítva hátat.
Egy temető a világ, mely fogva tart örökre,
nincs kiút és lehetetlen a menekvés is,
így semmi ok nem lehet az örömre.
Minden vihar után újfent felragyog a Nap,
ismét bárányfelhők suhannak az égen,
és a világ ismételten reményt kap.
Reményt egy békés és csodálatos élethez,
amely emberközelibb, szeretettelibb,
s közelebb áll valamennyi lélekhez.
Minden vihar után nyugalom hangja száll,
virágok bontogatják színes szirmaikat,
és a természet is megújulásra vár.
A kitartó Remény soha nem adja meg magát,
s bár sérülten sokszor padlóra kerül,
talpra áll újra és hallatja szavát.
Az idők kezdete óta járja az útját a világban,
és igyekszik buzdítani az embereket,
bár maga sem teljesen hibátlan.
Olykor bizony eltűnik a szemek elől jó időre,
és olyankor úgy tűnhet, nem tér vissza,
sem ma, sem holnap, sem jövőre.
A kitartó Remény azonban felbukkan mindig,
és megjelenhet a legváratlanabbkor is,
mielőtt valaki élete végleg kisiklik.
Mikor leszáll az éj, felragyognak a csillagok,
s közöttük mosolyog a kerek arcú Hold,
mely odafönt is érzi a virágillatot.
A kertekben nyugalom honol, csend és béke,
ilyenkor nő a fű, mindenfelé új élet sarjad,
s lepihennek a nappal állatai végre.
Mikor leszáll az éj, csodás álmok kelnek útra,
életre keltik a fantáziák varázslatos világát,
s ezt megteszik minden éjszaka, újra.
Az élet nagy színpadán mindhalálig küzdenünk kell,
és soha nem hagyhatjuk abba, amíg csak élünk,
különben a lelkünk nyugalmat nem lel.
Nem adhatjuk meg magunkat a sorsnak, harc nélkül,
még akkor sem, ha sokszor mélypontra kerülünk,
és akkor sem, ha elbukunk legvégül.
Amíg élünk, a tetteink minősítenek majd bennünket,
a szeretet erőt ad a legnagyobb bajnak idején is,
s így a kudarc nem szegheti a kedvünket.
Az élet nagy színpadán gyakorta villámok cikáznak,
és folyton támadnak minket a viharok, de hiába,
ha reánk a mennyben angyalok vigyáznak.
Az élethez igen nagy erő kell, kitartás és akarat,
számtalan akadály nehezíti az ember életét,
s oly ritkán hallani felemelő szavakat.
Ellenkezőleg, becsapást, félrevezetést, ármányt,
melyek megkeserítik a legszebb napokat is,
és nem hoznak előnyt, csak hátrányt.
Az élethez jókora türelem szükségeltetik végig,
s hihetetlen megpróbáltatások sokasága vár,
mielőtt a remény csillaga felfénylik.
A mobilok bűvöletében éldegélnek az emberek,
a szemük szinte már összenőtt a képernyővel,
és nem tűnik fel, ha valami nem kerek.
Ilyetén lemaradnak a valódi világ szépségeiről,
s nem lesz saját gondolatuk szinte semmiről,
az élet kérdéseiről, a lélek mélységeiről.
Így lesznek befolyásolhatóak és engedelmesek,
mindenre bólogatóak, s küzdeni képtelenek,
akik minden normalitást elfelejtenek.
A mobilok bűvöletében elvesznek az érzelmek,
elhomályosul a tudat, s mindaz, ami emberi,
ugyanakkor megmaradnak a félelmek.
Az elkényelmesedett elme megpuhítható könnyen,
irányítható, félrevezethető és megtéveszthető,
nem sziporkázik, csak éldegél csöndben.
Elvan a maga kis keretei között, s bámul a világra,
gondolkodás nélkül elhiszi amit hall, mindig,
nem ellenkezik, s nem bocsátkozik vitába.
Az elkényelmesedett elme befolyásolható nagyon,
elfogad minden valótlant, az igazat kevésbé,
és minderre talán rá fog jönni egy napon.
Mikor valaki fiatal, még hevítik az édes álmok,
teli van reménnyel és forró vágyakkal,
s nem sejti, a világ milyen álnok.
Mire rádöbben a valóságra, sajnos bizony késő,
számtalan kudarc éri, sok sebből vérzik,
és rájön, az útja nem lesz fénylő.
Ellenkezőleg, igen sok nehézség gyötri a lelkét,
rengeteg gondja akad és sokat csalódik,
s elveszni látja valamennyi tervét.
Mikor valaki fiatal, nem hisz az előtte járóknak,
a tanácsaikat kineveti, butaságnak tartja,
és elhiszi, soha nem bánkódhat.
