Saját alkotásaim
Az idő kapuján átlépve vajon mi várhat még reánk,
erről bizony még senkinek sincsen fogalma,
s nem tudhatjuk mi zúdulhat miránk.
Mikor kinyílik az a kapu, kinyílik egy másik világ,
egy ismeretlen, egy rejtélyes, egy félelmetes,
s ott nem fogadhatóak el többé hibák.
Az idő kapuján átlépve mi sem leszünk önmagunk,
ám a végtelen, a csillagok, s a galaxisok útján,
tiszta lélekkel mindannyian túljutunk.
A boldog napok ideje véges, sajnos hamar lejár,
s bár az ünnepi fények még ragyognak,
a szeretetnek a kapuja bezár.
Eltávoznak az álmok, s velük mennek a vágyak,
az ölelések melegét felváltja a közöny,
és visszatérnek a sötét árnyak.
A boldog napok látomásként tűnnek majd tova,
a szívekben újfent zűrzavar uralkodik,
és távozik a karácsonyi csoda.
A kiirtás kapujában állnak már a nagy tömegek,
rettegve, félelemmel átitatva és behódolva,
közöttük nők, férfiak, fiatalok, s öregek.
Homályos tudattal, gyáván és bénultan néznek,
legtöbbjük már gondolkodásra is képtelen,
s valamennyien a láthatatlantól félnek.
Félnek, mert elhiszik az aljas hazugságok sorát,
s agymosott zombiként engedelmeskednek,
nem mérlegelve mindennek a valós okát.
E viselkedésükkel a hóhérok kezére játszanak,
holott, ha elkezdenék használni az eszüket,
az élni akarásuknak adnának szárnyakat.
Egymással összefogva lerombolhatnák a tervet,
és visszakaphatnák az egykori jogaikat is,
ám tétlenül a lelkeik békére nem lelnek.
A kiirtás kapujában elhalnak az egykori fények,
és a felírat fennen hirdeti a belépők számára,
ti ostobák vagytok, s nem emberi lények.
