Saját alkotásaim
A valóság nem szép, csak ezt be kellene látni,
és hiába fordítják el a fejüket oly sokan,
attól az még ugyanúgy fog fájni.
A valóság nem szép, csak homály lengi körül,
átláthatatlan homály, amely növekszik,
és ennek bizony senki nem örül.
A valóság égeti a lelket, ezért szenvednek tőle,
számtalan ember éli és érzi át ezt naponta,
s miközben szenved, nem tanul belőle.
A valóság égeti a lelket és az nagyon tud fájni,
képes megviselni még a legerősebbeket is,
s egyhamar nem is fog semmivé válni.
A gonoszok a szavak mögé bújnak folyamatosan,
s azok mögé rejtik mindazt, amire vágynak,
ilyetén manipulálnak, fokozatosan.
A szavakat tetszésük szerint formálják, alakítják,
és azok segítségével teszik tönkre a világot,
míg önmaguk hatalmát gyarapítják.
A gonoszok a szavak mögé bújnak mindig, s újra,
és azok által nyomják el az emberiség javát,
ugyanazokat a hazugságokat fújva.
A gyűlölet gyűlöletet szül, a harag pedig haragot,
az irigység irigységet, a gonosz gonoszságot,
a szeretet, s a békesség veheti a kalapot.
A gyűlölet gyűlöletet szül mindenfelé a világban,
keserűséggel feltöltve a megfáradt lelkeket,
és ez a folyamat zajlik, minden irányban.
Sose adjuk fel, különben elvesznek az álmaink,
minden percünk gyorsan a semmibe száll,
és búcsút intenek az áhított vágyaink!
Sose adjuk fel mindazt, mit a szívünk szeretne,
s ne féljünk megküzdeni önnön céljainkért,
hisz ez egy jobb és szebb világ is lehetne!
Egy életet összefoglalni nem könnyű sohasem,
beszélni róla nehéz, a lélek őrzi a titkokat,
és csak az számít, mi van odabent.
Egy életet összefoglalni nem is mindig sikerül,
főképpen, ha az elme önmagába zárkózik,
s hogy úgy mire képes, talán kiderül.
Az álomvilágnak vége, eljött a valóságnak kora,
reánk köszöntött a sötét gonoszság ideje,
és ennek nem fog vége lenni soha.
Az álomvilágnak vége, ideje felébredni gyorsan,
mert ha ez nem sikerül és tovább alszunk,
mind odaveszünk, szépen, sorban.
Ne más mondja már meg, hogy mit gondoljak,
miket érezzek, hogyan küzdjek a sorssal,
és mely dolgokat kell megfontoljak!
Ne más mondja már meg, hogyan is élhetünk,
mikor szerethetünk és legfőképpen kiket,
s mik azok, amiktől csakis félhetünk!
Ne más mondja már meg, vehetünk-e levegőt,
vagy miket kezdhetünk a saját testünkkel,
és mikor látogassuk meg a temetőt!
Ne más mondja már meg, kik és mik vagyunk,
mindez égeti az emberek lelkét, de hiába,
nem akarják meghallani a szavunk!
Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,
s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,
az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.
A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,
a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,
s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.
Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,
s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,
amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.
Az élet igazságtalan és gyakorta a jókat bünteti,
a gyengéket, az elesetteket, a sebezhetőeket,
s nem igen hagyja az igazságot küzdeni.
Azt sem hagyja, hogy magára találjon a remény,
és a sors vigaszt nyújtson a sérült lelkeknek,
emiatt szenved is az a számtalan szegény.
Az élet igazságtalan, nem meglepő, ilyen is volt,
szűkmarkú és fukar az álmok beteljesítésével,
sokak számára soha nem a sikerekről szólt.
