A tűzokádó sárkány visszatért

A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,

a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,

el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.

 

Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,

iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,

a halálhörgés a számára a kedves zaj.

 

Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,

és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,

időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.

 

Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,

amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,

minden percüket az iszonyat kíséri.

 

A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,

bőven van még irtani való, van mit felégetnie,

hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.

dragon 8780168 1280

Lopakodik az emberek felé a szörny

Lopakodik az emberek felé a szörny, szeptemberre ideér,

sunyin oson a földön, a vízben és a levegőben is,

az állandó rettegtetés, a számára belefér.

 

Folyamatosan félelmet gerjeszt, ha hallanak róla, őfelőle,

az emberiség nagy része el is hiszi, hogy létezik,

ám vannak, akik már nem kérnek őbelőle.

 

Lopakodik az emberek felé a szörny, s pusztításra készül,

mindent bevet, hogy elérje régóta dédelgetett álmát,

és a Földet elnéptelenedetté tegye végül.

ai generated 8707099 1280

Amikor a sötétség irányítja a fényt

Amikor a sötétség irányítja a fényt, abból jó nem lehet,

ahogy abból sem, ha gyilkosok uralják eme világot,

és a hóhérok bárdja, csak fejvesztéshez vezet.

 

Az emberek fel sem fogják és el sem hiszik a valóságot,

elvannak a maguk kis álomvilágában, s rettegnek,

nem tudják levetkőzni az emberi gyarlóságot.

 

Amikor a sötétség irányítja a fényt, elköszön a remény,

nem bírja tovább elviselni a rengeteg ostobaságot,

és azután nem süt ki a Nap, a szabadság egén.

balta veres

Lehet bármilyen erős is a sötétség

Lehet bármilyen erős is a sötétség, a fény nem adhatja fel,

muszáj küzdenie, különben minden el fog veszni,

és akkor a világ, reményre soha nem lel.

 

Lehet bármilyen erős is a sötétség, s eltakarhatja a Napot,

rettegésben tarthatja az összes élőlényt a Földön,

ám a ragyogás megmenthet kicsit, nagyot.

nature 3254874 1280

Meddig lapulsz még a hamu alatt

Meddig lapulsz még a hamu alatt, józanságnak tüze,

és meddig hagyod még, hogy rajtad tapossanak,

mikor tör fel belőled, az elnyomottság dühe?

 

Mikor mutatod meg hatalmas erődet, meddig vársz,

miért hagyod, hogy elvegyék a parázsló reményt,

s nem érzed azt, hogy nagyon tévutakon jársz?

 

Meddig lapulsz még a hamu alatt gyáván és rettegve,

hogyan veszthetted el ennyire az egykori fényed,

s miért nem lángolsz, a becsületnek engedve?

fire 1579403 1280

A gonosz a céljai eléréséért bármire képes

A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, szó szerint,

legyen az a rovarevés, a klímaváltozás, s a háborúk,

ha nem jár sikerrel, nekifut újfent és megint.

 

Jönnek majd az ufók, s mindenféle ismeretlen rémség,

ha netalán ez sem válik be, akkor bármily hisztéria,

a lényeg, hogy az emberekben ne legyen kétség.

 

Kétség afelől, hogy csakis ők tudják megmenteni őket,

mindazon szerencsétleneket és elnyomott népeket,

a megnyomorított lelkeket, a férfiakat, s a nőket.

 

Mindenféle nem létező betegséggel keltenek rettegést,

és ezekre hivatkozva beoltanának bárkit méreggel,

hogy ezáltal is fokozzák a kegyetlen szenvedést.

 

Elhitetnék, hogy az is valóságos, ami soha nem is volt,

az eddigi világ, az eddigi élet, csak káprázat, látszat,

és bármi is történt, az kizárólagosan róluk szólt.

 

Róluk szólt a politika, a számtalan hazugság, s ámítás,

a nem létező nemek és a tiszta lelkek igazi tébolya,

no meg az a felfoghatatlan, valótlanságot állítás.

 

A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, s bármikor,

a vágya, az emberiség megszüntetése véglegesen,

s eme céljaiért, az igazságra mindenkor rátipor.

ai generated 8651602 1280

A politika mérgezi az emberek lelkét

A politika mérgezi az emberek lelkét folyamatosan,

tönkreteszi a legszebb perceket és órákat is,

s a pusztulás irányába visz fokozatosan.

 

Gondoskodik az elszegényítésről, az eladósodásról,

az állandó rettegésről, félelemről, hazugságról,

és természetesen a kemény megadóztatásról.

 

Viszályokat, háborúkat szít és átlép minden határt,

nyomorba taszít, igyekszik elvenni a reményt,

s különféle módokon osztogatja a halált.

 

A politika mérgezi az emberek lelkét és nem kímél,

olyan, mint a testben a rák, májban a métely,

az igazságot soha nem tűri, s bárkit elítél.

city 1651993 1280

Hogyan lehet az embereket igába hajtani

Hogyan lehet az embereket igába hajtani, vajon hogyan,

egyszerűen, félelemben kell őket tartani mindig,

s állandó félelmükből semmi jó nem fogan.

 

El kell velük hitetni mindazt, ami a valóságban nincsen,

hazudni nekik a nap valamennyi percében folyton,

s nem hagyni, hogy bármi józanságra intsen.

 

Uralva a médiát, könnyedén eltörölni a maradék igazat,

elhallgattatni minden nem tetsző ellenvéleményt,

és felégetni a biztonságba vezető hidakat.

 

Kitalált szavak, fogalmak által korlátozni a szabadságot,

a kristálytiszta vizet teleönteni rengeteg szennyel,

és bármi áron betiltani az összes igazságot.

 

Mindennap folyamatosan méreggel szórni az élővilágot,

kiirtani az állatok sokaságát hazug ürügyek által,

s eltiporni a reményt és a sok szép virágot.

 

Háborúkba önteni az emberek adóját, nem jó dolgokba,

beleavatkozni a magánéletbe és megszüntetni azt,

s az erőszakot belevinni az emberi sorsokba.

 

Rovarevésre, műhúsra rávenni mindenkit, minél előbb,

elpusztítani a logikus gondolkodást, az értelmet,

s minél korcsabbá válik valaki, annál menőbb.

 

Hogyan lehet az embereket igába hajtani ármányokkal,

úgy, hogy ellehetetlenítenek, eladósítanak bárkit,

és csökkentik az emberi fajt, járványokkal.

istockphoto 835671618 612x612 1

A gonosz sötét mágiája rabbá tette a világot

A gonosz sötét mágiája rabbá tette a világot és lezárta,

az emberi faj zömének elméjét elhomályosította,

és a végzet ládikájába, láncokkal bezárta.

 

Tűzzel-vassal, villámokkal tartja fent a kínzó rettegést,

és bármire képes, hogy elérje a végleges célját,

ám addig fenntartja a szörnyű szenvedést.

 

A gonosz sötét mágiája rabbá tette a világot, a lelkeket,

és mindaddig kínozni fogja őket kéjes örömmel,

amíg uralhatja, a számára előnyös helyzetet.

gatekeeper 2904993 640

Forgószélként csap le a vihar

Forgószélként csap le a vihar és elsötétedik az ég,

az élővilág retteg, félti a maga kis életét,

s reménykedik, nem lehet ez a vég.

 

Forgószélként csap le a vihar és őrjöngve tombol,

nem kegyelmez, nem kímél, csak pusztít,

nem ad esélyt, egyszerűen lerombol.

ai generated 8493887 640
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.