A félénk kis vízcsepp

A félénk kis vízcsepp elsőként ugrott le a mélybe,

és elsőként hagyta el a nagy, sötét felhőjét,

ám egyedül volt, s ezt nem vette észre.

 

Amikor elérte a talajt, megütődött, de keményen,

e rideg világ igencsak megrémítette a lelkét,

hisz itt minden félelmetes a szemében.

 

Amíg rettegett csendben, indultak utána a társai,

akik úgy jártak, mint ő, ám összefogtak vele,

s onnantól nem kellett picinek látszani.

 

Immáron pocsolyát alkottak és hamarosan tavat,

elképesztő mennyiségben jött az utánpótlás,

és erre bizony nem létezhettek szavak.

 

A félénk kis vízcsepp megértette, reményt adott,

reményt az életre, egy jobb, egy szebb világra,

s maga után egy zöldellő mezőt hagyott.

water 921067 1280

Amíg félelemben tartják

Amíg félelemben tartják a világot, az embereket,

addig biz nem fog változni semmi, sohasem,

és nem lehet elkerülni a végső rettenetet.

 

Amíg félelemben tartják az egyéneket, a lelkeket,

könnyedén uralhatják az élet minden percét,

az egyszerű emberekre hárítva a terheket.

bible 6948554 1280

Az elmék programozása

Az elmék programozása immár teljes erővel folyik,

ahogyan a félelem és a rettegés fenntartása is,

mindaddig, amíg az értelem el nem fogyik.

 

Az elmék programozása túlságosan kihat a jövőre,

engedelmes szolgákká teszi az emberek zömét,

és így válik majd semmivé mindenki jövője.

cyber brain 7633488 1280

A félelmet őrző sárkány

A félelmet őrző sárkány igyekszik tenni a dolgát,

és igyekszik fenntartani a rettegést örökre,

megnehezítve számtalan ember sorsát.

 

A félelmet őrző sárkány sokak szerint csak álom,

egy nem létező valóságnak a misztikus őre,

mely pusztít és gyilkol, bármilyen áron.

ai generated 8763519 1280

Ki szereti a félelmet

Ki szereti a félelmet, hogy mindig rettegésben tartsák,

hogy újra és újból rákényszerítsenek valamit,

mert nem meri hallatni a hangját?

 

Ki szereti a félelmet, azt, hogy megkeserítsék az életét,

hogy különféle módokon megfosszák a jogaitól,

előadva sok elborzasztó rémmesét?

machine learning 5806811 1280

A boszorkányok bográcsában

A boszorkányok bográcsában rotyog a varázsétel,

a belevalók különlegesek és nagyon hatásosak,

efelől senkiben ne legyen semmiféle kétely.

 

Van benne bőven félelem, zűrzavar, sok gyűlölet,

nem hiányozhat a rettegés sem, meg a káosz,

és ezekkel lesz módfelett hatásos a bűvölet.

 

Kavartak még bele pokoli hőséget, hűsítő árvizet,

szélviharokat, hirtelen lehűlést és háborúkat,

erre az ételükre számtalan ember befizet.

 

Eme finom pörköltöt megszórták sok adóssággal,

jó kis áremelésekkel, sokféle ízesített hitellel,

hamis valósággal és rengeteg csalódással.

 

A boszorkányok bográcsában állandóan fő a kaja,

és etetik is vele a népet, nehogy éhen haljanak,

üres gyomorral soha, senki nem megy haza.

witch 2146712 1280

Újra itt van az ősz

Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,

az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,

és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.

 

Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,

színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,

halványkék eget, sok vonuló madárral.

geese 1757887 1280

Amíg a háborús hisztéria zajlik

Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,

e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,

és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.

 

Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,

az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,

amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.

 

Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,

s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,

soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.

medical 5835701 1280

A félelem mérgezi a lelkeket

A félelem mérgezi a lelkeket és kiszolgáltatottá teszi,

ezen okból folyik még a csapból is a rettegtetés,

s mindez, az emberek életkedvét is elveszi.

 

A félelem mérgezi a lelkeket és sokakat beteggé tesz,

megfertőzi az elméket, a gyávaság börtönébe zár,

s amíg nem küzd az ész, ez mindig így lesz.

imani vdq e3rtaoe unsplash 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.