mindennapok Archívum - 8 / 10 oldal

Az elkábítottak világában

Az elkábítottak világában kihalóban van az értelem,

a legtöbben már a telefonjaikon élik az életüket,

így a meghódításuk egyszerű lesz, s vértelen.

Kik a képernyőhöz tapadva töltik a mindennapokat,

azok számára nem számít immár senki, semmi,

és hamar felszámolják az élő kapcsolatokat.

Az elme elsorvad, kihalóban van, s meglehet végleg,

minden hatalom vágyálma ez, a totális uralom,

és ez nagyon valószínű álom, de tényleg.

Az emberiség egykori fejlődése a szakadékba zuhan,

s mindaz, ami jó volt, a feledésbe merül örökre,

miközben az idő megállíthatatlanul suhan.

Az elkábítottak világában jóra számítani nem lehet,

sokkalta inkább káoszra és állandó zűrzavarra,

s ez ellen a józanság vajmi keveset tehet.

Érdemes ragaszkodni valamihez

Érdemes ragaszkodni valamihez, ha az már nem jó,

legyen az bármi, az életvitel, vagy a megszokás,

és miért van az, hogy másról nem lehet szó?

Biztos, hogy annyira tökéletes volt ez idáig minden,

annyira, hogy foggal-körömmel védeni kellene,

s létezne, hogy jobb lehetőség már nincsen?

Érdemes ragaszkodni valamihez, akkor is, ha rossz,

ha csak szenvedésből állnak ki a mindennapok,

s ha mindez, egy soha véget nem érő hossz?

Mindenfelé panasz hangja száll

Mindenfelé panasz hangja száll, bármerre is járok,

kinek-kinek van saját baja és önnön gondja,

boldog embereket csak igen ritkán látok.

Van, aki a megromlott egészsége miatt siránkozik,

mást a kevés nyugdíja tesz szomorúvá nagyon,

s van, aki egy élhetőbb életért imádkozik.

Van, kit az egyedüllét gyötör, s a bánatos magány,

mást az ellenkezője zavar, az emberek tömege,

s van, kinek hatalmas az adósság a nyakán.

Van, akit hajléktalanná tett az élet, keserű a sorsa,

mást a viszonzatlan szerelem gyötri állandóan,

s van, ki maga sem tudja, mi lenne a dolga.

Mindenfelé panasz hangja száll, s viszi a szél tova,

úgy tűnik, a remény is messze elhagyta e földet,

és meglehet, sokakhoz nem tér vissza, soha.

Kifacsart citromok vagyunk csupán

Kifacsart citromok vagyunk csupán és nem mások,

amíg szép sárgák vagyunk, feszesek, s ízletesek,

addig mi lehetünk a jó citromok, a sztárok.

Kifacsart citromok vagyunk csupán, s eldobhatóak,

míg szükség van az ízünkre, addig vágykeltőek,

ám amint nem, penészesek és undorítóak.

Aki kényszerben éli meg a mindennapjait

Aki kényszerben éli meg a mindennapjait, szorongva,

mivel olyan a helyzete, s olyan házasságban él,

az néha félrevonul magányosan, zokogva.

Aki kényszerben éli meg a mindennapjait, az szenved,

nincs mosoly az arcán, nem tud szívből örülni,

s akkor sem lesz boldog, ha netán enged.

Mikor az ember lába alól

Mikor az ember lába alól hirtelen kihúzzák a talajt,

biz elsápad, sőt, szinte belekékül a váratlanba,

s nem hallani az ajkairól vidám kacajt.

Amikor elillan mindaz, ami egyfajta biztonság volt,

elönti a keserűség, pánikolni kezd és le is izzad,

s közben rájön, az élet nem róla szólt.

Mikor az ember lába alól eltűnik az, min eddig állt,

ami stabilizálta a mindennapjait, reményt adva,

megérti, az esélye ím, a semmibe szállt.

Kitartani nagyon nehéz

Kitartani nagyon nehéz, viharban, egy hajó fedélzetén,

mikor jobbra-balra dől, borul és csúszik minden,

s a rémület erőt vesz, a hajó személyzetén.

Ugyanúgy eluralkodik a pánik a bizonytalanság idején,

az egyre sötétebbé váló sors kemény napjaiban,

és a lelkek nem pihenhetnek a béke szigetén.

Kitartani nagyon nehéz e kegyetlen, s gonosz világban,

melyben a szeretet a padlón hever, az élet a halál,

s az értelem nem győzhet, az ostoba vitákban.

Az élet nagy része keserűség

Az élet nagy része keserűség, szomorúság és bánat,

kéretlen teher, mindennapi gondok sokasága,

s amíg élünk, számtalan pillanat fájhat.

Persze vannak nyugodtabb napok, s békésebb órák,

szeretetteljes percek, igazi vidámság és öröm,

no meg vágyak, melyek a végtelent róják.

Az élet nagy része keserűség, kötelezettségek sora,

s miközben túlzott elvárások kísérnek minket,

úgy tűnik, ennek nem lesz vége soha.

A világ csak illúziók sokasága

A világ csak illúziók sokasága és nem kevesebb,

ám nem is több, olyan, mint a bűvésztrükk,

s a galaxisban itt élni a legnehezebb.

Illúzió a jóság, a szépség, a becsület, a szerelem,

a segítőszándék, az összetartás és a szeretet,

ám mindezt elleplezik oly kegyesen.

Illúziók a mindennapok is, mindaz, ahogy élünk,

s ahogyan reménykedünk egyfajta csodában,

miközben pengeélen táncol a létünk.

A világ csak illúziók sokasága, ám lehull a lepel,

s azután a mély sötétség lesz az úr a Földön,

mi eddig volt, az a vértócsában hever.

Az életünk elvész

Az életünk elvész a mindennapok nyomorában,

legszebb éveink kimúlnak mások kezében,

s az emlékünk ott végzi a pocsolyában.

A magunkra jutó idő bizony elenyésző, s kevés,

az energiánkat felemészti a munka, a terhek,

a számtalan gond, az ivás és az evés.

Az életünk elvész, mielőtt még élhettünk volna,

s ha ki tudnánk bújni ebből az ördögi körből,

talán minden valami szebbről szólna.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31