Saját alkotásaim
Amikor valaki elfeledi, ki is valójában,
és milyen volt mielőtt gőgössé vált,
már nem él az igazi valóságban.
Mikor feledi, ő sem több, mint ember,
feledi, amikor nehéz időket élt meg,
s könnyes szemmel ébredt reggel.
Feledi, mikor bizonytalan volt a sorsa,
s tagadja a múltat, az sérti a lelkét,
úgy véli, az isten szerepe a dolga.
Amikor valaki elfeledi, honnan indult,
és többre tartja magát, mint kellene,
azt látja, a baráti köre megritkult.
Hiba nélkül még nem létezett ember,
és ez így is marad, míg a világ világ,
sokan járnak bekötött szemmel.
Hiba nélkül még nem született senki,
ez a természet rendje és a fintora is,
ám a szépet, a jót, észre kell venni.
A szeretetnek ideje, hogy felvegye a kardot,
és a reménnyel együtt csatába szálljon,
különben végleg elvesztik a harcot.
Ellenfelük akad bőven és igen kegyetlenek,
jól vív a gyűlölet, a harag, meg a düh is,
s mind sajnálat nélkül verekszenek.
Az oldalukon küzd a gonoszság, az ármány,
az irigység és a rosszakarat mellettük,
s kicsivel hátrább a csinált járvány.
Az elvetemültség és a kapzsiság sem kutya,
a vérszomj vérszemet kapva vérengzz,
s ott a butaság is, amely igen buta.
A szeretetnek ideje kiállnia a lovagi próbát,
másképp elbuknak a reménnyel együtt,
és az el is döntené az emberek sorsát.
Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,
egyre nő a feszültség, a meg nem értés,
és a tudatlanság rejlik emögött.
Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,
a téboly beszennyezi a mindennapokat,
és ennek okát mindenki másban leli.
Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,
a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,
a butaság teret nyer az értelem fölött.
Mindenkinek van olyan, ami fontos neki,
legyen az személy, tárgy, vagy eszme,
és mindezekben az örömét leli.
Mindenkinek van saját gondja, meg baja,
vannak saját problémái, küzdelmei,
és fájdalmában néha eláll a szava.
Mindenkinek vannak jól eltitkolt érzései,
perzselő vágyai, szerelmei és bánata,
s vannak igen kétkedő kérdései.
Mindenkinek vannak félelmei, reményei,
vannak nehéz percei és olyan dolgok,
amiket soha nem tud megérteni.
Mindenkinek van olyan keserű pillanata,
amely elszomorítja a szívét, s a lelkét,
az ember néha önmaga áldozata.
Sok múlik az akaraton, de még mennyire,
és ha az ember nem küzd kitartóan,
minden esélye elszáll messzire.
A félrenézés, a szemlehunyás sosem segít,
aki gyenge és gyáván lehajtja a fejét,
az legtöbbször mindent elveszít.
Sok múlik az akaraton, akár maga az élet,
és ki nem tudja összeszedni önmagát,
az a nap minden percében félhet.
Olyan sokan szomorkodnak, nap, mint nap,
szenvednek a fájdalmaktól, a bánattól,
és reményt bizony nem sokuk kap.
Szenvednek a nélkülözéstől, az igaztalantól,
különféle betegségektől, a pénzhiánytól,
és nem állnak messze a vigasztalantól.
Látják, milyen sebességgel terjed a sötétség,
így egyre kevesebb fény jut el hozzájuk,
s érzik, a számukra nem jön segítség.
Olyan sokan szomorkodnak ezen a világon,
a szemek völgyét sós patakok áztatják,
s vizük megcsillan a letépett virágon.
Sokan küzdenek kínokkal, meg fájdalmakkal,
meg nem értéssel, lenézéssel, bánattal,
és szembesülnek sértő rágalmakkal.
Sokan küzdenek csalódással és lelki sebekkel,
titkos vágyakkal, meg nem élt álmokkal,
s teszik mindezt könnyes szemekkel.
Sokan küzdenek kiábrándultsággal, haraggal,
nélkülözéssel, lemondással és tagadással,
a becsületet nem megvehető arannyal.
Sokan küzdenek békétlenséggel, s vívódással,
reménytelen szerelemmel, kiszolgáltatva,
s a kapcsolatukban állandó civódással.
Sokan küzdenek kínokkal, sebzett reménnyel,
szeretetnélküliséggel, csendes magánnyal,
és eme világon egyre kevesebb eséllyel.
A világ két arca bizony a szavakban is látható,
mindabban a mocsokban és a fertőben,
amelyektől jó soha nem várható.
Elit, elnyomás, zsarnokság, önkény, hatalom,
háború, félelemkeltés és elhallgattatás,
s élet, a másoktól elvett vagyonon.
A másik oldalon áll a szeretet, a hűség, jóság,
az elismerés, a tisztelet, a megbecsülés,
és a becsület, az ember nem jószág.
Egyik oldalon ott a sötétség ereje és a gonosz,
a másikon a fény harcol, meg a remény,
s mindez örökre kettősséget okoz.
A világ két arca egy időben játssza a szerepét,
az egyik arca a gyűlölettől torz és sápadt,
a másik megosztja a szívek melegét.
A régmúlt emléke most is fennen ragyog,
és szép perceket idéz fel a lelkünkben,
főleg látva, most milyenek a napok.
A régmúlt emléke soha nem válik köddé,
és nem sebez meg úgy, mint ez a világ,
csak sajnos nem élhetjük át többé.
