Saját alkotásaim
A szakadék szélétől csak lefelé vezet út, ott vége szakad,
az emberiség pedig immár oda szorult, a szélére,
s ha alázuhan, életben bizony nem marad.
A szakadék szélétől csak lefelé vezet út, s visszaút nincs,
alant, a mélyben, elhal a remény és minden esély,
elbúcsúzik a lét is, ami a legdrágább kincs.
Emberek nélkül a Föld egy gyöngyszem lenne a galaxisban,
nem olyan lepusztult, kizsákmányolt és kizsigerelt,
ahogyan sajnos a világunkban, napjainkban.
Tiszták lennének a patakok, a folyók, a tavak és a tengerek,
az óceánok számtalan halfajnak adnának otthont,
s nem lenne beszennyezve a mező, a rengeteg.
Nem pusztítanának a kegyetlen, véres háborúk mindenhol,
nem létezne a kapzsiság, a totális uralomra vágyás,
s nem lenne mérgezés, elnyomás mindenkor.
A gyűlölet, a harag, az irigység, a rosszindulat, nem létezne,
nem gyötörnék az érzelmek az igaz emberek lelkét,
s az a rengeteg szív, soha, hiába, nem vérezne.
Emberek nélkül a Föld egy gyöngyszem lenne, s csoda szép,
az állat és növényvilág nyugodtan élhetné az életét,
a Nap beragyogná a rétet és kék lenne az ég.
Amit összegyűjtöttek a dolgozó hangyák az életük során,
azok a javak, amelyekért erőn felül is dolgoztak,
a rablóhangyáké lett, meglehetősen korán.
Amit összegyűjtöttek a dolgozó hangyák a népük javára,
és az utódaik felnevelésére, békés közösségben,
mind oda került, a rablóhangyák hasába.
Amikor a farkasok vezetik a nyájat a dús legelők felé,
azok riadtan ugyan, ám bizakodva baktatnak,
és soha nem néznek az úton, a lábaik elé.
Miközben haladnak, szemeik előtt a friss füvet látják,
így eszükbe sem jut, hogy ők lesznek a fő fogás,
az meg pláne, hogy ezt nagyon megbánják.
Amikor a farkasok vezetik a nyájat, amely gyanútlan,
s amely jóra számít, a farkasokra bízva a létét,
nem érti, azok miért viselkednek gyanúsan.
Valaha volt egy kék bolygó, amelyen az élet lakozott,
fák, bokrok és sok tiszta víz tarkította a felszínét,
este a Hold fénylett, nappal a Nap ragyogott.
Telt-múlt az idő, történelmi korok követték egymást,
jó és rossz hadakozott állandóan, ahogyan ma is,
és eme élő bolygó ellen, elkövettek egy, s mást.
Egykori fénye megkopott, lepusztított lett és szürke,
a milliónyi életforma, amely lakta, végleg kihalt,
és megszólalt körülötte, az égi végzet kürtje.
Valaha volt egy kék bolygó, mára sok mocsokkal teli,
régi szép hegyeit és völgyeit sokfelé szenny borítja,
s pazar mivoltát vissza, soha többé nem nyeri.
1848-ban a szabadságért folyt a harc, most az életért,
sajnos újabban az életben maradásunk lett a tét,
és ez nem megvehető, semmi pénzekért.
Aki élni akar, annak küzdeni kell, ha muszáj, halálig,
és nem szabad engedni, megalkudni, s feladni,
bizony el kell menni, a legvégső határig.
1848-ban a szabadságért folyt a harc, ami igen drága,
ha a mai ember nem akar szolga, s kutya lenni,
nem hagyhatja, hogy beletiporják a sárba.
A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,
markában tartja a lelkeket, s minden élőt,
megkeserítve az éjeket, a reggeleket.
Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,
vannak, akiknek az a mindenható istene,
s miatta hurokba dugják a nyakukat.
Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,
a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,
és az élet gördülékenyebben menne.
A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,
s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,
a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.
A szabadság felbecsülhetetlen érték, igazi drága kincs,
melyhez fogható érzés nem sok van az életben,
és amely nélkül a létnek, értelme nincs.
A szabadság felbecsülhetetlen érték, veszni hagyni kár,
értékesebb a legdrágább gyémántnál a világon,
és az elvesztése, az bizony a halálig fáj.
Az édesből is lehet keserű, ha az élet azzá teszi,
és gyakorta nyomorgatva a lelkek sokaságát,
az emberek maradék életkedvét is elveszi.
Az édesből is lehet keserű és méreggé is válhat,
méreggé, amely átitatja valamennyi percet,
s teret adhat a fájdalomnak, gyásznak.
Amíg a szegény dolgozik, addig a gazdag dőzsöl,
s míg az előbbi adózik és sokat szenved,
addig az utóbbi szórakozik, s flörtöl.
Amíg a szegény dolgozik, a gazdag bunkert épít,
s míg az előbbi éhezik, kilátástalan a sorsa,
addig az utóbbi tömegeket szédít.
Amíg a szegény dolgozik, a gazdag uralja a létet,
s míg az előbbi önmaga ássa a saját sírját,
addig az utóbbi irányítja a véget.
Amíg a szegény dolgozik, addig pusztít a gazdag,
s míg az előbbi gyáván fejet hajtva bólogat,
addig az utóbbi kiöli a csíráját a magnak.
