hőség Archívum - 2 / 4 oldal

Az iszonyú forróságban a test nem pihen

Az iszonyú forróságban a test nem pihen, de a lélek sem,

az emberek többsége nagyon szenved e pokolban,

s bizony sokszor nem marad szárazon a szem.

Nem marad, hiszen a sós izzadás elhomályosítja a látást,

marja az arcot, behatol az ember minden pólusába,

és nem fog hozni senkire, semmiféle áldást.

Bezzeg a temetőkben kellemes a hűvös, valósabb a béke,

az ott pihenő rokonok, barátok, ismerősök sokasága,

már mind eltávozott, a legragyogóbb fénybe.

Az iszonyú forróságban a test nem pihen, csakis vegetál,

és minden hazugság, ami arról szól, hogy ez így a jó,

össze fog dőlni, mint egy álombeli mesevár.

A fantáziák világában kellemes a hűvös

A fantáziák világában kellemes a hűvös, s jó az idő,

ember, állat és növény egyaránt jól érzi magát,

egy normális világban, bizony ez lehet jövő.

Nincs forróság, amely megfojtja az életet és a létet,

s nincs semmiféle embertelen dolog, vagy kín,

melynek gyötrő hatása soha nem érhet véget.

Vannak viszont hűs patakok, virágos rétek, mezők,

a bokrok alól madarak vidám éneke száll tova,

és hallgatják őket a tölgyek, hársak, fenyők.

A tiszta kék égen bárányfelhők játszanak a Nappal,

esténként pedig bekacsint a mosolygós Hold is,

és álomtáncot jár minden kicsivel, naggyal.

A fantáziák világában kellemes a hűvös, pihentető,

békét és nyugalmat biztosít a lelkek számára,

egy hely, ahol minden jobban elviselhető.

Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot

Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, amely kínoz,

s amely még a lelket is kiöli a szenvedőkből,

és közelebb juttat a hűvös sírhoz?

Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, mely pusztít,

s lerombolja az egészséget, elveszi az erőt is,

és mindenféle életet megkurtít?

Amikor a kínzó hőség gyötri az embert

Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, minden rosszabb,

a szenvedés, a kínlódás, s a türelmetlenség nagyobb,

ami eddig rövidnek tűnt, most sokkal hosszabb.

Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, a hangulata nulla,

folyamatosan izzad, bűzlik, tapad, mindenkit leordít,

és már önmagáról is állítja, hogy csak egy hulla.

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, végre-valahára,

olyan jó izzadni, állandóan ruhát cserélni, s tapadni,

leégni és pirosra sülni, vidáman kacarászva.

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, ez igazi élvezet,

s nincs is csodásabb, mint a szemünkbe csorgó sós lé,

ennél szebbet nem tud varázsolni a képzelet.

Az élet túlontúl rövid

Az élet túlontúl rövid, de a forróság ideje hosszú,

kegyetlenül gyötrő, a kínokat igen elnyújtja,

s olyan ez, mint egy élet elleni bosszú.

Az élet túlontúl rövid, ám a pokoli hőség nem az,

s könnyedén tönkreteszi a vidám perceket is,

a kérdés az, hol marad a hűvös vigasz?

Kinek nincs még elege

Kinek nincs még elege a szenvesztő hőségből,

melyben minden perc egy igazi gyötrelem,

és az ember kibújna már a bőréből?

Mikor elfogy az erő és nem lehet hová elbújni,

a légzés is igen nehéz a fullasztó levegőtől,

ez nem fog már sohasem elmúlni?

Kinek nincs még elege mindebből az egészből,

meddig kell még tűrni és meddig kitartani,

s meddig csak álmodni a reményről?

Mindenkiből kihozza

Mindenkiből kihozza a hőség a legrosszabb oldalát,

a kegyetlenséget, a gyilkos hajlamot és a gonoszt,

s felidézi az emberiség legsötétebb korszakát.

Azt a korszakot, melyben az értelem nem virágzott,

amelyben a jóság, a szeretet és a szépség bűn volt,

s amelyikből a tiszta erkölcs biza hiányzott.

Mindenkiből kihozza a pokol az igazi, valódi énjét,

a legrejtettebb vágyait és a legszörnyűbb álmait,

s megmutatja az emberi faj igazi mikéntjét.

Milyen csodás

Milyen csodás ez a rettenetes és kínzó hőség,

melytől izzad az ember, de úgy rendesen,

s a terményekből sem lesz bőség.

A befolyásolt időjárás valódi poklot varázsol,

és kíméletlenül gyötri az élővilág nagyját,

növénnyel, állattal egyaránt leszámol.

Nem enged pihenni, s elveszi a maradék erőt,

meggátolja a felfrissülést, a normális létet,

messze elűzve a természetes esőt.

Milyen csodás a forróság, jó ám a szenvedés,

kinek is kellenének az elviselhető napok,

mikor itt van helyettük a perzselés.

Ébren álmodik

Ébren álmodik az ember a nagy hőség közepén,

álmodozik egy kellemes, egy hűvös helyről,

és úgy érzi magát, mint egy jövevény.

Ébren álmodik arról, hogy mindez csupán álom,

és neki semmi keresnivalója eme pokolban,

mely mindent bevet, hogy neki fájjon.

Ébren álmodik, miközben csurog róla a sós víz,

amely marja a szemeit, marja az egész testét,

s érzi, e szenvedésbe szakad bele a szív.

h	K	s	c	p	s	v
						1
2	3	4	5	6	7	8
9	10	11	12	13	14	15
16	17	18	19	20	21	22
23	24	25	26	27	28	29
30