Saját alkotásaim
Az igazi barátság kitart az utolsó percig,
kitart akkor is, ha már itt az alkony,
és az ereje a tiszta szívben rejlik.
Igen szorossá válik, ahogy múlik az idő,
minden perc és az összes tett érleli,
összeforr a múlt, a jelen, s a jövő.
Az igazi barátság kitart, míg csak élnek,
jóban és rosszban, örömben, bajban,
amíg átadják magukat a fénynek.
A régi idők győznek az újabb idők fölött,
hiszen szebbek a múltbéli emlékeink,
s egy élettapasztalat rejlik emögött.
A régi idők győznek, az ifjúságunk kora,
mikor a szívünk reménnyel volt tele,
s mindezeket nem feledjük soha.
Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,
nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,
s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.
Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,
ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,
s a hanyatló értelem semmiből nem okul.
Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,
a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,
és megélni az igazság tündöklő hajnalát.
Ami a szívnek fáj, az a lelket is meggyötri,
kínozza, bántja és szomorúságba zárja,
s nem engedi a szorításából elszökni.
Ez a fájdalom nem egykönnyen száll tova,
s ha az ember csak tétlenül várakozik,
akkor nem is szabadulhat tőle soha.
A számára mindig sötét, felhős lesz az ég,
keserűek lesznek a napjai, s a percei,
és úgy érzi, gyorsan közeleg a vég.
Ami a szívnek fáj, annak nyoma is marad,
ám eljön az idő, mikor újra kisüt a Nap,
és a fénye által egy új remény fakad.
Mindenki lelkét gyötörte már gyász és bánat,
nincs senki, aki ezt az érzést nem élte át,
s mindig van, amit az ember bánhat.
Bánhatja, hogy nem elég kedves és figyelmes,
nem volt elég segítőkész, sem támogató,
s a lelke pont emiatt olyan viseltes.
Bánhatja, hogy nem volt eléggé szeretetteljes,
és nem tudta kimutatni az igazi érzéseit,
most, hogy késő, hiába kegyeletteljes.
Bánhatja, hogy nem volt ott a szükség idején,
és nem tett meg mindent, amit lehetett,
nem így elkésve, hanem a legelején.
Mindenki lelkét gyötörte már kínzó veszteség,
csalódás, keserűség, a szeretteinek hiánya,
mindezt beismerni erő, nem gyengeség.
A megemlékezés fényei felgyúlnak a napokban,
ilyenkor az emberek önmagukba néznek,
és szeretet árad kicsikben, nagyokban.
Szomorú szeretet az eltávozott szeretteik iránt,
fájó veszteségeik a sóhajok hídján kelnek át,
s a hídról mutatják nekik a helyes irányt.
Azt az irányt, mely az emlékezés földjére vezet,
oda, hol a szívük telítődik a múlt képeivel,
s ahol a lelkük az eltávozottakkal lehet.
A megemlékezés fényei táncot járnak az éjben,
a sírokon virágok, a szemekben könnyek,
s e könnyek megcsillannak a fényben.
Sokan szorulnak segítségre, biztatásra, támaszra,
vigaszra a nehéz időkben és igazi szeretetre,
no meg ölelésre, tiszteletteljes válaszra.
Sokan vágynak szerelemre, egy boldogabb életre,
jobb egészségre, békességre és nyugalomra,
őszinte megértésre, sok hasonló lélekre.
Azonban sajnos mindez legtöbbször álom marad,
hiszen egyre kevesebben tudják ezt megélni,
ez a világ nem éppen a jó irányba halad.
Sokan szorulnak segítségre és sokan gondozásra,
gyámolításra, védelemre, kedves szavakra,
s törölnék el a rosszat gombnyomásra.
Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,
amire annyira vágyakozunk, ám hiába,
és ami elkísér minket, amíg élünk.
Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,
ami bearanyozhatná minden percünket,
akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.
Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,
ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,
s amit nem fújhatna el a reggeli szél.
Akinek szomorú a lelke zenéje, az maga is az,
nem értékeli és nem érzékeli a szépet,
mert amit keres, az csupán vigasz.
Ám hiába keresi, ha a szíve nyugtalan marad,
nem képes belátni a hibáit, a tévedéseit,
és mindeközben az idő előre halad.
Hiába jár a szája, ha igazi mondandója nincs,
ha csupán az üres szlogeneket hajtogatja,
és nem érti, az igazság miért nagy kincs.
Akinek szomorú a lelke zenéje, az nem mulat,
bánatosan éli meg az élete minden percét,
és nem találja meg a sötétből a kiutat.
A tudás fényét megtalálja az, ki folyton keresi,
aki rááldozza az idejét, a szívét, s a lelkét,
és kit az elszántsága az egekig emeli.
Aki felteszi az életét is, hogy tisztán láthasson,
kinek minden szava és tette maga a való,
és ki azért él, hogy jobbá válhasson.
Aki ember tud maradni bármi is legyen az ára,
kinek fontos a nappal, de fontos az éjjel is,
s akinek a becsület soha nem drága.
Kinek a szegény nem alávalóbb, mint a gazdag,
kiben van könyörület, van segítőszándék,
és kiben az érzések nyomot hagynak.
Akinek van lelke, mit nem vehet meg az ördög,
és egyébként sem eladható, semmi pénzen,
körötte a sok hazug hiába is szörcsög.
A tudás fényét megtalálja az, aki arra érdemes,
akiben a csend fénye olyan tisztán ragyog,
s akinek a világ sorsa igazán lényeges.
