érzések Archívum - 5 / 33 oldal

Egy szép őszi napon

Egy szép őszi napon bandukol egy férfi,

már jó ideje baktat az erdő fái között,

és e helyen magát nagyon jól érzi.

Miközben halad, felsejlenek az emlékei,

amióta egyedül van, sokkal többször,

rég eltávoztak a szülei, s a testvérei.

Elfeledett érzések járják át újra a lelkét,

és a szíve mélyéről a felszínre törnek,

mialatt ő nyögi az életnek a terhét.

Újra életre kelnek az ifjúkora szerelmei,

mindaz a szépség, amire vágyakozott,

és nem képes mindezeket felejteni.

Ahogyan az egykori szebb napokat sem,

s az unokái vidám, pajkos kacagását,

értük volt sokszor fáradtan is fenn.

Annak idején fürge volt, sportolt sokat,

szeretet a kertjében tevékenykedni,

mára azonban elment az a fogat.

Újabban mindene fáj, ám nem adja fel,

a lelke fiatal maradt és küzd tovább,

reméli, egyszer valódi békére lel.

Egy szép őszi napon a Nap is búcsút int,

és bearanyozza majd az utolsó perceit,

de addig is ki fog jönni ide megint.

Amíg fájdalmat érzünk

Amíg fájdalmat érzünk, addig biztosan élünk,

szeretünk, vágyakozunk és álmodozunk,

és az utolsó percig, mindig remélünk.

Amíg fájdalmat érzünk, szenvedünk, s félünk,

az idő vasfoga kíméletlenül teszi a dolgát,

s egy hajszálon függ, a törékeny létünk.

Amíg fájdalmat érzünk, emlékezünk a múltra,

boldog pillanatok dobogtatják a szívünk,

ám sajnos nem találunk valós kiútra.

Túl késő sajnálkozni

Túl késő sajnálkozni, ha letépték a virágot,

s ha csak azután ismerik el a szépségét,

miután többé nem láthatja a világot.

Késő megbánni, ha már kivégezték a jókat,

ha a hóhér bárdja immár vértől csöpög,

s elnémították mind, az igaz szókat.

Kései a szeretet, ha a szerettünk elköszönt,

és nincs lehetőségünk, hogy átöleljük,

a gyász pedig fájóan reánk köszönt.

Késő bocsánatot kérni, ha a sértett nem él,

ha eltávozott, s a végtelennek útját rója,

ahol soha, a csillagok között nem fél.

Túl kései a döbbenet, hogy végig hazudtak,

hazugság volt az életünk minden perce,

s mindvégig a sötétségben lapultak.

Túl késő sajnálkozni, az esélyek elszálltak,

ahogyan elszállt a múlt, no meg a jövő,

s hamarosan fújhatjuk a gyertyákat.

Fájó látni és érezni

Fájó látni és érezni, hogyan telik el az idő,

hogyan kopnak el az érzékszerveink,

és hogy válik semmivé a jövő.

Miként foszlik szét egykori emlékezetünk,

egykoron biztosak voltunk valamiben,

ma már csak úgy feltételezünk.

Hajdani gyors mozgásunk immáron álom,

valaha lehoztuk volna a csillagokat is,

és most meg nincs, ami ne fájjon.

Fájó látni és érezni, hogy ronccsá lettünk,

és nemsokára a végtelen felé tartunk,

ahogy minden álmunk, s tettünk.

A szépről és a jóról írni

A szépről és a jóról írni nem könnyű feladat,

egy idő óta elkezdtek eltűnni a világból,

és egyre csak gyorsul ez a folyamat.

Az útjukon velük tart a szeretet és a remény,

fogja a batyuját a béke, meg az esély is,

látva, hogy az élet milyen kemény.

Mindőjük helyét igyekszik átvenni a gonosz,

amely a fényt szeretné béklyóba zárni,

és mindent, de mindent eloroz.

A szépről és a jóról írni nem egyszerű dolog,

a lélek róluk álmodik, rájuk vágyakozik,

s ez így lesz, amíg ez a Föld forog.

A lelkünk mélyén sok a titok

A lelkünk mélyén sok a titok, ott a rejtekük,

ott bújik meg a sötétség és a ragyogás,

s bizonytalan, mi a helyzetük.

Ott lapul a szeretet, a szerelem és a vágyak,

a csodás álmok, elképzelések, óhajok,

ezek mind a reményre várnak.

Ott bújik meg a bizonytalanság, s a félelem,

a gyanakvás, az óvatosság, a megértés,

és még sok másféle érzelem.

Odajár pihenni minden szavunk és tettünk,

az emlékeink is ott alszanak csendben,

s ott derül ki, mivé is lettünk.

A lelkünk mélyén sok a titok, velünk élnek,

s velünk indulnak majd a végtelen felé,

ahol átadják magukat a fénynek.

Oly sokan várnak

Oly sokan várnak reményre, szeretetre, jóra,

igaz ölelésre, megértésre, boldogságra,

és néhány őszinte, kedves szóra.

Oly sokan várnak jobb életre, valami szépre,

arra, hogy a lelkük pihenhessen kicsit,

és örömmel nézhessenek az égre.

Oly sokan várnak bármire, ami segít rajtuk,

ami el tudja hitetni velük, különlegesek,

s amitől varázslatos lesz a napjuk.

Amíg a szív érezni képes

Amíg a szív érezni képes, szeretetet, bármit,

addig a lélek sem adja fel, reménykedik,

és bízik benne, el tud érni akármit.

Valóra válthatja az álmait, s a titkos vágyait,

szárnyalhat a széllel, táncolhat a fénnyel,

és kibonthatja a szerelem szárnyait.

Eközben az elme sem alszik, óvatosan figyel,

és a fantáziák földjét járva egyre erősebb,

szentül hiszi, övé lehet majd a siker.

Amíg a szív érezni képes, addig él az ember,

s addig még van esélye egy szebb világra,

amelyet talán ő is alakíthat egyszer.

Mikor búcsút kell intenünk

Mikor búcsút kell intenünk, a lelkünk nem örül,

fáj megválni mindentől, ami a részünké vált,

és a szívünket a szomorúság veszi körül.

Fáj elköszönni a szeretteinktől és a vágyainktól,

a reményeinktől, s a megszokott dolgainktól,

megválni a sokat dédelgetett álmainktól.

Elköszönni a barátainktól, a sok jótól és széptől,

az egészségünktől, az egykori önmagunktól,

s az általunk kialakított sajátságos képtől.

Elbúcsúzni a fájdalomtól és mindenféle rossztól,

a múlttól, a jelentől, az elménk kimerülésétől,

a tisztaságtól, s a reánk lerakódott koszttól.

Mikor búcsút kell intenünk a létnek és a búnak,

minden örömünknek, s a veszteségeinknek,

a szemeink a könnyek tengerében úsznak.

Mennyit bír ki egy lélek

Mennyit bír ki egy lélek, amíg küzd e világon,

mennyiféle terhet, gondot kell elviselnie,

s mi mindent muszáj, hogy kiálljon?

Mennyit bír ki egy szív, amely valóban szeret,

mely zord időkben is a szeretteiért dobog,

s fáj neki, ha értük többet nem tehet?

Mennyit képes elviselni az elme nyomás alatt,

mennyi keserűséget, bánatot, csalódást,

s csoda-e, ha egyben maradt ezalatt?

Mennyit bír ki egy lélek, amíg a végtelenbe ér,

az utazása közben számot vethet a sorssal,

vagy még azalatt is csak retteg és fél?

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30