Saját alkotásaim
A virágok hálája a szépségükben láttatik,
a zöldjükben és az egészségükben,
a lélek látja mindőjük álmait.
Látja, ha szeretetteli gondozásra várnak,
ha kedves szavakra és elismerésre,
s azt is, ha a fényre vágynak.
A virágok hálája csendes, ám csodálatos,
az ő világuk békés, utánozhatatlan,
és a látványuk oly káprázatos.
Az emberi faj után fellélegezhet a Föld,
a hosszú kizsigerelése megszűnik,
és újfent teret nyerhet a zöld.
Az élet megjelenik ott is, ahol nem volt,
miután nem lesz, aki eltiporja azt,
és reménytelin folytatja a sort.
A betondzsungelt gyökerek feszítik szét,
a legapróbb repedésben is fű sarjad,
és ismét burjánzik a növényi lét.
Az állatvilág bátran mutatkozhat végre,
nem kell már csapdáktól tartaniuk,
s vadászok sem veszik őket észre.
Az élettér visszaveszi, amit elvettek tőle,
kialakul az egyensúly eme bolygón,
és különleges csoda lesz belőle.
Az emberi faj után eljő a békesség kora,
kialakul egy szebb világ lehetősége,
s a régit belepi majd az idő pora.
A léleknek szüksége van szeretetre és reményre,
békességre, nyugalomra, kedves szavakra,
nevetésre, s mindig egy újabb esélyre.
Szüksége van felhőtlen boldogságra, cirógatásra,
elismerésre, támogatásra, sok buzdításra,
finom érintésre, no meg simogatásra.
A léleknek szüksége van az élet szavára, örömre,
szép álmokra, vágyakra, őszinte érzésekre,
és arra, hogy tiszta maradjon örökre.
Jorek és Ootek, a két jeges maci, két testvér,
csodálatosan kiegészítik egymást mindig,
s mindkettőjük a másik mellett megfér.
Jorek igazi bátor harcos, kíváncsian merész,
imádja a vizet, gyakran lubickol is benne,
és a számára nincs akadály, ami nehéz.
Látszólag nem fél semmitől és ritkán hátrál,
egy igazi vállalkozó szellem, csakis előre,
akkor is, ha az útja nehezebb a vártnál.
Ootek kerüli a bajt, óvatosabb és félénkebb,
leginkább a mamája mellett szeret lenni,
hisz ő az, aki csendesebb és békésebb.
Mindent figyelemmel kísér, ám mégis kivár,
annyi mindent szeretne tenni, ámde fél,
s a számára kínos helyzetekből kiszáll.
Jorek és Ootek, a két jeges maci, két kis iker,
akiknek a megszületése is egyfajta csoda,
s akiknek a léte, hazánkban nagy siker.
A gyűlölet gyűlöletet szül, a harag pedig haragot,
az irigység irigységet, a gonosz gonoszságot,
a szeretet, s a békesség veheti a kalapot.
A gyűlölet gyűlöletet szül mindenfelé a világban,
keserűséggel feltöltve a megfáradt lelkeket,
és ez a folyamat zajlik, minden irányban.
Bard és Bo, a két jeges maci, a két jó testvér,
csodálatosan kiegészítik egymást mindig,
s mindkettőjük a másik mellett megfér.
Bard igazi bátor harcos, kíváncsian merész,
imádja a vizet, gyakran lubickol is benne,
és a számára nincs akadály, ami nehéz.
Látszólag nem fél semmitől és ritkán hátrál,
egy igazi vállalkozó szellem, csakis előre,
akkor is, ha az útja nehezebb a vártnál.
Bo kerüli a bajt, jóval óvatosabb, félénkebb,
leginkább a mamája mellett szeret lenni,
hisz ő az, aki csendesebb és békésebb.
Mindent figyelemmel kísér, ám mégis kivár,
annyi mindent szeretne tenni, ámde fél,
s a számára kínos helyzetekből kiszáll.
Bard és Bo, a két jeges maci, a két szép iker,
akiknek a megszületése is egyfajta csoda,
s akiknek a léte, hazánkban nagy siker.
Egy tavaszi estén, amikor a gondolat is alszik,
és a Hold mosolyog a csillagok között,
a sötétben a rigók éneke hallik.
Dalolnak az életről, a szerelemről, s a világról,
a természet szépségeiről, a nyugalomról,
és a rengeteg gyönyörű virágról.
Egy tavaszi estén, amikor a csend hangja száll,
s a levelek vidáman susognak az ágakon,
egy kis időre a békétlenség is leáll.
A szeretet és a csend fénye tündöklően ragyog,
mikor olyan közegbe ér, ahol befogadják,
nélküle bizony túl szürkék a napok.
A szeretet és a csend fénye titkot rejt magában,
a szív titkát, a bizalomét, az emberségét,
ez a fény egy csoda, a világ zajában.
Ha jót teszünk valakivel, azáltal jobbak leszünk,
s önmagunkat is jobban meg tudjuk ismerni,
emiatt pedig egyfajta békességre lelünk.
Ha jót teszünk valakivel, a lelkünk újra felderül,
a tudatunk erővel töltődik fel és szárnyra kél,
mielőtt majd a jövőben a feledésbe merül.
Alszik a szeretet és alszik a békesség a sarokban,
remegve reszketnek a tudattól, hogy mi lesz,
s vajon élnek-e még kicsikben, nagyokban.
Alszik a szeretet és alszik a békesség álmatlanul,
izzadtságban fürödve felidézik a szép időket,
remélve, egyszer erőre kapnak váratlanul.
