Saját alkotásaim
Aki álomvilágban él, azt a valóság arcul csapja,
és hiába hitegeti magát, hogy csak képzeleg,
fájni fog, amíg önmagát helyre nem rakja.
Aki álomvilágban él, annak keserű lesz a reggel,
mert rá kell döbbennie, hogy az éjjelnek vége,
és nem álmodhatja ugyanazt még egyszer.
Önámítás, a lélek gyilkosa, mely a magasba emel,
elhiteti, hogy az ember bizony oly tökéletes,
és semmiféle gondért, bajért, nem felel.
Elhiteti, hogy minden pazar, s minden nagyon jó,
nem kérdéses a siker, a dicsőség, a győzelem,
és az óhaj sem egy pusztába kiáltott szó.
Önámítás, a lélek gyilkosa, mely az elmét megöli,
és amely hatalmas arroganciát sugall szerte,
s a jóságot, az emberséget, örökre kiöli.
Amikor a sötétség irányítja a fényt, abból jó nem lehet,
ahogy abból sem, ha gyilkosok uralják eme világot,
és a hóhérok bárdja, csak fejvesztéshez vezet.
Az emberek fel sem fogják és el sem hiszik a valóságot,
elvannak a maguk kis álomvilágában, s rettegnek,
nem tudják levetkőzni az emberi gyarlóságot.
Amikor a sötétség irányítja a fényt, elköszön a remény,
nem bírja tovább elviselni a rengeteg ostobaságot,
és azután nem süt ki a Nap, a szabadság egén.
Az emberiség agóniája zajlik már jó ideje,
s bár a legtöbben nem tudják felfogni,
mindenkire hat a végzet hidege.
Mivel még mindig nem érzik, nem félnek,
s nem hisznek a saját szemüknek sem,
egy hamis álomvilágban élnek.
Bár lassan mindenük elvész, mégis bíznak,
és remélik, hogy mindez csupán álom,
a végén azonban keserűen sírnak.
Az emberiség agóniája a végéhez közeleg,
s ha nem kezdenek el küzdeni végre,
soha többé nem lesz legközelebb.
Összeomló álomvilág, mely csak illúzió csupán,
s amely el tudta hitetni, hogy többre érdemes,
ám mégis elbukik, mert kiderült, puhány.
Nem képes harcolni önmagáért, elvérzik hamar,
és cserben hagy mindenkit, aki bízott benne,
bizony a sors fintora gúnyos, s fanyar.
A megszokás oly önhitté tette az emberek javát,
s megfeledkezve a szeretetről, az értelemről,
nem hallották meg az igazság szavát.
Nem vették észre, hogy besétálnak a csapdákba,
s eszeveszetten sietnek megfelelni mindig,
önként menetelve a halálnak karjába.
Összeomló álomvilág, melyet bekebelez a sötét,
lerombol mindent, ami valaha is értékes volt,
s a világra bocsátja az elmúlásnak ködét.
Amíg alszunk, addig rejtélyes világban járunk,
szépeket is álmodhatunk, varázs vesz körül,
s mindig megszerezzük, amire vágyunk.
A jövő várhat reánk a galaxisok között szállva,
ragyogó csillagok, s fekete lyukak mélyén,
az embert a csodák mesés esélye várja.
Minden beteljesül, amit valaha is elképzeltünk,
legyen az szerelem, vagy izgalmas kalandok,
s rájövünk, a fantáziánkban eltévedtünk.
Amíg alszunk, nem érezünk fájdalmat, kínokat,
a remény éltet és a siker garantáltan biztos,
a lelkünk mindennap új álomra hívogat.
Szeretni és szeretve lenni varázslatos dolog,
s olyankor az érintett személy úgy érzi,
a világ ezentúl majd körötte forog.
Másnak látja a valóságot és másnak az időt,
nem érzi nehéznek a gondok sorozatát,
s hiszi, reá következnek a jó idők.
Rózsaszínű ködként ereszkedik alá a fátyol,
nem eszik, s nem iszik eleget mostanság,
a valóságtól pedig most igen távol.
Álomvilág uralja a fantáziája összes percét,
s a vágyai szétáradnak az testében szerte,
elfeledve a lelkének minden terhét.
Szeretni és szeretve lenni sokak nagy álma,
s mindent megtennének ezért az álomért,
csak ne érje el őket a csalódás árnya.
Álomvilágban élve a valóságot homály fedi,
másnak tűnnek a nappalok, az éjek,
s az élet boldogsággal teli.
Napfény ragyogja be a tájat, s zöldek a rétek,
méhek zümmögnek a virágok fölött,
az élőlények vidáman élnek.
Senki nem bánt senkit, s nyugodtak a napok,
nincsenek problémák, sem gondok,
s nincsenek foglyok, rabok.
Őszinték az emberek, s a szeretet ereje nagy,
nem létezik a gonosz, s az ármány,
és nincsen hideg, sem fagy.
Érzésekkel, s érzelmekkel telítettek a percek,
mindenfelől árad a segítőkészség,
s a szívek örömmel teltek.
Álomvilágban élve békések a vágyak, álmok,
az ébredés biza fájdalmas, rémítő,
a valóság szörnyű, s álnok.
Álomvilágba menekülve, vidámabb az élet,
s felszabadultabb, örömtelibb minden lélek.
Nyugodtabban telhetnek az unalmas napok,
s szabadként élnek az emberek, nem rabok.
Nincsenek rémálmok, s nincsenek félelmek,
szívből jönnek az őszinte és tiszta érzelmek.
Szeretet hatja át a napok valamennyi percét
és bárki valóra válthatja régi álmait s tervét.
Álomvilágba menekülve nem rémít a rossz
és nem teljesíthetetlen a célokig tartó hossz.
Sokkalta szebb a világ, ragyogóbb az ég is,
a jó szándék láthatatlan, s valóságos mégis.
Az emberek kedvesebbek, ölelésre készek,
s igazi boldogságban telnek a csodás évek.
A jónál csak jobb jöhet, bármit lehet merni,
a fantázia birodalmában egyet lehet, nyerni.
Míg alszunk, álmodhatunk szépeket,
s álmunkban legyőzhetjük a rémeket.
Napsütötte zöld mezőket is láthatunk,
sok örömöt, s boldogságot várhatunk.
Kalandok sorát élhetjük át bármikor,
az énünk bátor és soha nem pánikol.
Hősiesen elnyerjük, amire vágyunk,
s kedvünk szerint teljesül az álmunk.
Pazar virágmezőket láthatunk szerte,
béke és nyugalom honol világszerte.
Leszámolunk a legsötétebb árnnyal,
s képzeletünk a galaxisban szárnyal.
Rémálmok törhetnek reánk, de hiába,
velünk senki soha nem szállhat vitába.
Sokszor álmodunk az álmunkon belül,
ám minden rosszon mi kerülünk felül.
Elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk,
s új ismeretlenekkel is barátkozhatunk.
Képzeletünk valósat és valótlant láttat,
fantáziánk ismeretlen helyeken járhat.
Gyermekkori történéseket élünk újra,
saját kis lelki védőhálónk mögé bújva.
Kívülről nézzük, milyenek is voltunk,
szüleinknek a csínyekről sose szóltunk.
Míg alszunk, csodák világában járunk,
s újabb, izgalmas pillanatokra várunk.
Kegyetlenül keserű az ébredés reggel,
mikor újra kinyitja a szemét az ember.
