Saját alkotásaim
Amikor tétlenül nézzük, hová visz a sorsunk,
s az ujjunkat sem mozdítjuk magunkért,
nem számít, végül miket is mondunk.
Nem számít miről álmodunk, mire vágyunk,
miket óhajtunk és mi is okozna örömöt,
kizárólag a fantáziánkkal játszunk.
Amikor tétlenül nézzük, hogy mi lesz velünk,
s félelmünkben gondolkozni sem merünk,
persze, hogy emiatt sokat fáj a fejünk.
Amikor szétdurrant a lufi, melyet nagyra fújtak,
akik nagyra fújták, rögvest el is dobták,
és máris kerestek helyette egy újat.
Pedig a lufinak annak idején nagy álmai voltak,
ő akart a legnagyobb és a legszebb lenni,
a percei, napjai, mind erről szóltak.
Azok akik pukkanásig fújták, most reá tapostak,
és lebecsmérlően pillantottak a cafatjaira,
kiderült, érte nem szívből rajongtak.
Amikor szétdurrant a lufi, jó hangosan süvített,
az egykori pökhendisége is sírba szállt vele,
s a környék kutyái közül sokat feldühített.
Az idő múlását megállítani sajnos nem lehet,
és mindezt fájdalmas elfogadni nagyon,
ám az ember ez ellen nem tehet.
Hitegetheti magát, hogy ez csupán egy álom,
s miközben a tükörben a ráncait nézegeti,
arra vágyik, hogy a lelke szálljon.
Szálljon a messzeségbe, szárnyaljon a széllel,
játszadozzon a bárányfelhőkkel az égen,
és váljon eggyé, a ragyogó fénnyel.
Este táncoljon a csillagokkal, vígan, nevetve,
s mosolyogjon, amikor a Hold rákacsint,
valamennyi gondját örökre feledve.
Az idő múlását megállítani biza reménytelen,
és ezen az önámítás sem tud változtatni,
minden próbálkozás erre, esélytelen.
Oly sokan várnak reményre, szeretetre, jóra,
igaz ölelésre, megértésre, boldogságra,
és néhány őszinte, kedves szóra.
Oly sokan várnak jobb életre, valami szépre,
arra, hogy a lelkük pihenhessen kicsit,
és örömmel nézhessenek az égre.
Oly sokan várnak bármire, ami segít rajtuk,
ami el tudja hitetni velük, különlegesek,
s amitől varázslatos lesz a napjuk.
Amikor a félelem az úr és az elme csupán szolga,
a lélek csendben meghúzza magát a sarokban,
holott neki nem az lenne a szerepe, a dolga.
Amikor a félelem az úr, a szeretet és a szív pihen,
mindketten simogatásról, ölelésről álmodnak,
amilyenben volt már részük egykor, régiben.
Sokan a saját szemüknek sem hisznek, hiába néznek,
s hiába látják a valóságot újra, újból és újfent,
továbbra is kételkednek és tovább félnek.
A szívükhöz, a lelkükhöz, közelebb áll a mesék világa,
sokkal egyszerűbb szemeiket lehunyva álmodni,
és óhajaikat, fájdalmaikat kiáltani a világba.
Egyszerűbb nem elfogadni az igazságot és a tényeket,
sőt, megnyugtatóbb is, hisz nem jár bűntudattal,
ezen okból célszerű nem hallani a lényeget.
Sokan a saját szemüknek sem hisznek, nem is fognak,
mivel könnyebb letagadni a Napot is a kék égről,
mint elejét venni a hamisságnak, rossznak.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony és fogta a batyuját,
álmatagon rájött, hogy az idén lejárt az ideje,
s ideje bezárni a boldogság kapuját.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony, s mélán álmodott,
tudatában volt, hogy sokaknak szerzett örömöt,
így pihenőre megnyugodva távozott.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,
a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,
s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.
Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,
felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,
és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,
a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,
s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.
Mikor áhítozik egy lélek a másik után, izzón epekedve,
s féltőn rajta tartja a szemeit, kissé féltékenyen,
úgy érzi, hogy készen áll a szerelemre.
Mikor áhítozik egy lélek a másik után oly határtalanul,
s ugyanakkor a csalódástól tartva, igen óvatosan,
sokszor mereng magában, tanácstalanul.
Csendes éjjeleken halkan útnak indulnak az álmok,
és megkerülve az elmét, csodákat varázsolnak,
felkeltve a fantáziák világában a lángot.
Annál a lángnál láthatóvá válnak az áhított vágyak,
különleges kalandok történnek minden este,
ám reggelre az álmok is pihenni vágynak.
Csendes éjjeleken bárki más lehet és mássá válhat,
olyanná, amivé szeretne, de ébren nem megy,
ezért a lelkek egész nap az éjszakára várnak.
