Egy hazug világban élünk

Egy hazug világban élünk, egy sötét mocsárban,

ahol semmi és soha nem az, aminek látszik,

s a valóság hamar eltűnik a homályban.

 

Hamisított videók, s parancsra szerkesztett hírek,

folyamatos nyomás alatt tartó félelmek sora,

és a rettegéstől szinte lebénított szívek.

 

Kegyetlenség és könyörtelenség uralta emberek,

piciny, apró, síró gyermekek, aggódó szülők,

s egyre csak gyülekező sötét fellegek.

 

Egyre fogyó népesség, s elfogyó temetői helyek,

tervszerűen adagolt mérgező kotyvalékok,

és teljesen elgyötört, megsebzett lelkek.

 

Egy hazug világban élünk, s mind bele is fúlunk,

ha nem vesszük fel a harcot, de nagyon hamar,

elvész a jelenünk, a jövőnk és a múltunk.

istockphoto 646990076 612x612 1

Hívatásuk szégyenei

Hívatásuk szégyenei mindazok, akik esküjüket megszegik,

s akik júdáspénzért és meg nem érdemelt pozíciókért,

a tőlük elvárt legnagyobb aljasságot is megteszik.

 

Kiknek az egykor tett fogadalmuk nem jelent már semmit,

és kik eladták a sosem volt lelküket is a sötétség erőinek,

s a gonoszok parancsára nem kímélnek soha, senkit.

 

Érzéketlenül, kegyetlenül bánnak manapság a betegekkel,

gyakorta nem különbül, mint akármelyik kóbor állattal,

s ugyanúgy nem kegyeskednek az apró gyerekekkel.

 

Nem számít nekik senkinek a fájdalma, szenvedése, kínja,

hiszen becsületük és tisztességük a régmúltba veszett,

a kritikát, s a panaszokat, arcuk vastag bőre jól bírja.

 

Hívatásuk szégyenei biz nem hallják tisztességes társaikat,

hiszen a jóra és az igazságra immár nem fogékonyak,

a hozzájuk fordulókon élik ki perverz vágyaikat.

istockphoto 1060257844 612x612 1

A szabadság madara

A szabadság madara magasan szárnyal az égen,

fennen köröz boldogan és suhan a felhők felé,

nem tündökölt ennyire már nagyon régen.

 

Kiszabadult a kalitkájából, hol rabként élhetett,

ahol bús magányában teltek a napjai, az órái,

s ott, bezártan, a fogva tartóitól félhetett.

 

Nem is énekelhetett, bár kedve sem volt hozzá,

kalitkája körül morcos alakok jártak, s keltek,

tudták, ha kijutna, a reményt visszahozná.

 

Gondoltak egyet és kinyitották a ketrece ajtaját,

nézték, ahogy félénken kikémlel, aztán kilép,

s elkezdi dalolni az újjászületés dallamát.

 

A szabadság madara vidáman, s óvatlanul repül,

mivel nem figyeli az őt célba vevő puskákat,

eme rövid szabadsága az életébe kerül.

istockphoto 138202430 612x612 1

A tavaszi szellő bársonyán

A tavaszi szellő bársonyán gyöngyözik a harmat,

a madarak többsége éjjelente vidáman dalol,

s nappal a szemek elől elbújva hallgat.

 

Éled a természet, rügyek bimbóznak a fák ágain,

zöldellni kezd a fű a réteken, s csobog a patak,

ragyog a napfény a Föld varázslatos tájain.

 

Kiszabadul fagyos börtönéből az őszinte szeretet,

s lágyan megcirógatja a vágyakozó arcokat,

felvidítva minden felnőttet és gyereket.

 

A tavaszi szellő bársonyán a remény is útjára kél,

és útján megdobogtatja a legapróbb szívet is,

s boldogságot hoz mindenkire, aki csak él.

istockphoto 1176580963 612x612 1

Oly sokat veszítünk

Oly sokat veszítünk életünk, létünk folyamán,

rengeteg probléma terhel bennünket végig,

s mi tétován utazunk a sorsunk vonatán.

 

Eme vonat ismeretlen tájakra, a távolba vezet,

hol a szeretteink emléke fennen ragyoghat,

és ahol a szívünk teljes erejéből szeret.

 

Az úton azonban számtalan próba áll előttünk,

s egyik nehezebb lesz majd, mint a másik,

kérdés, mit hoz ez ki végül belőlünk?

 

A jót, a rosszat, a zűrzavart, a káoszt, a békét,

mégis lesz teremtő ereje a gondolatainknak,

esetleg elhozzuk a gyilkos világvégét?

 

Oly sokat veszítünk, hisz tétovázóak vagyunk,

és a gyengeségünk túl sokat nyom a latban,

vajon az időben milyen nyomot hagyunk?

istockphoto 1359804043 612x612 1

A félelem vezérli

A félelem vezérli a mindennapok összes percét,

az irányítja a gondolatokat, s leköti az elmét,

emiatt tudja kivitelezni a gonosz a tervét.

 

Rettegésben tarthat mindenkit hazugságok által,

egymás ellen fordíthat bármikor aljassággal,

és felelősséget semmi iránt nem vállal.

 

Régen kitervelték a stratégiát, céljuk a hatalom,

a mindenekfölött állás és az istenné válás,

s a buta szolgák fölötti teljes uralom.

 

A félelem vezérli az egész életet, minden napot,

s a létezés valamennyi pillanatát, mozzanatát,

amíg eme hiedelmeket el nem hagyod.

istockphoto 157562223 612x612 1

Mély altatásban

Mély altatásban fekszik a beteg hosszú ideje,

és ez idő alatt annyit kísérleteztek már vele,

mégis él, pedig körüllengi a halál hidege.

 

Bármit is csináltak a testével, azt nem érezte,

hiszen letompították az összes érzékszervét,

s tettek róla, a gonosz szándékot ne érezze.

 

Olyan régen előkészültek már erre a műtétre,

sokat fenték előtte a szikéket naphosszat,

s tudták, nem lesz itt szükség művérre.

 

Mély altatásban bármit megtehetnek a testtel,

s akár fel is darabolhatják tetszésük szerint,

hacsak a vég előtt nem ébred az ember.

istockphoto 1182856449 612x612 1

A gonosz soha nem alszik

A gonosz soha nem alszik, ám elhiteti, hogy igen,

ügyes mutatványokkal szórakoztatja a népet,

s a nézők nem akarják elhinni, van ilyen.

 

Egyik trükköt lecseréli egy másikra és így tovább,

mire a közönség rájön, mennyire át lett verve,

hirtelen eltűnik előlük, s feltűnik odább.

 

Könnyen hipnózisban tud tartani bármilyen lényt,

és amíg azok nem látnak, csak bámulnak előre,

addig a háttérben örökre elzárja a fényt.

 

A gonosz soha nem alszik, nem pihen, nem fárad,

és szemfényvesztéssel eléri, hogy jónak lássad,

miközben elveszi az életed, pénzed, házad.

necromancer 3452376 480

Az álmok útján

Az álmok útján bármi előfordulhat és történhet,

zöldellnek a fák, a bokrok, madarak dalolnak,

s itt nem érvényesek az emberi törvények.

 

Ragyogóan süt a Nap és beragyogja a kék eget,

a kristálytiszta patakok vizén sellők táncolnak,

itt minden élőlény boldog, szeret, s nevet.

 

Nagyok, s kicsik jól megférnek egymás mellett,

az állatok barátságosak, sőt beszélni is tudnak,

és megmutatja magát minden, ami rejtett.

 

Az álmok útján végtelen a fantázia és a remény,

bárki belebújhat bármilyen alakba, szerepbe,

itt nem létezik sem gazdag, sem szegény.

 

Létezik viszont igazságosság, s végtelen varázs,

az őszinte szeretet, az érző szív, a nyugalom,

és e helyen soha nem győzhet a kaszás.

istockphoto 157639696 612x612 1

A szabadság szele

A szabadság szele feltámadott most tavasszal,

és próbálja elfújni a sötétségnek a felhőit,

nem lehet megvenni pénzzel, arannyal.

 

Végigcirógatja a megfáradt és rémült arcokat,

eszükbe juttatja, hogy lehet még esélyük,

ha sikerrel megvívják önnön harcukat.

 

Hiába dörög az ég, a villámok hiába cikáznak,

amíg csak a tiszta szívek együtt dobbannak,

s együtt éreznek, van remény a világnak.

 

A szabadság szele megborzongatja a lelkeket,

és felszítva a hamu alatt rejtőző parazsat,

újraéleszti az elfeledett harci szellemet.

istockphoto 1341761367 612x612 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.