versek Archívum - 161 / 228 oldal

A kutyák és gazdáik

A kutyák és gazdáik szövetségesek igen rég,

jól összeszoktak, s együtt járnak vadászni,

az áldozatoknak kegyelmezzen az ég.

A kutyák jól tápláltak, s mindig kapnak enni,

már a kis jelekből is jól megértik egymást,

és a füttyöt hallva tudják mit kell tenni.

Felhajtják a vadat, legyen az bármily parány,

a halálba üldözik, megtépik és szaggatják,

s a feje ott lesz majd valakinek a falán.

A gazdák vérszemet kaptak és tervez szőttek,

hisz nekik kell az egész bolygó állatvilága,

s egy ideje már a háziállatokra is lőnek.

Kutyáik hűen, bőszen hajszolják a marhákat,

véres szájjal ölnek, a koncért, a maradékért,

és nemigen szeretik a csontos farhátat.

Birkahúst akarnak, s méghozzá nagyon sokat,

gyilkolnak naphosszat az év minden napján,

és a birkák húsába mélyednek a fogak.

A kutyák és gazdáik kapcsolatát az idő leöli,

s miután mind végrehajtják a feladatukat,

a társaság biz végül, mindőjüket lelövi.

Milyen jó is lenne

Milyen jó is lenne egy békés világban élni,

ahol nyugalom és szeretet uralja a teret,

s ahol soha, senkitől nem kell félni.

Ahol a szívet nem a fagy hidege dermeszti,

hanem az öröm tüze melengeti a lelket,

s az életet a megértés és a jó jellemzi.

Ahol a felnőttek és a gyerekek is vidámak,

a boldogság, az igaz ölelés természetes,

a Nap ragyog, nem villámok cikáznak.

Milyen jó is lenne ezt valóságként megélni,

s annak idején, amikor közeleg az este,

csakis a szépről és a jóról mesélni.

Ki álmokba ringatja magát

Ki álmokba ringatja magát, csak későn tér észre,

csupán hánykolódik és a rémálmaitól izzad,

s nagyon sokára reagál a halálos vészre.

Nem látja át az igazságot és nem hiszi el a valót,

nem tűnik fel neki, hogy számára itt a vége,

és a dobogó szívébe döfték már a karót.

Nem fogja fel, hogy becsapták és el van ámítva,

s hiába beszélnek a családtagjai, a barátai,

a hazug média által jól be van kábítva.

Ki álmokba ringatja magát, könnyen ott is végzi,

ez ereje hamarosan elhagyja, immár végleg,

és összeesik, mikor a méreg kivégzi.

Nincsenek szavak

Nincsenek szavak arra, ami a világon folyik,

fenyegetés, zsarolás és félelemben tartás,

mindaddig, amíg a nép el nem fogyik.

Hihetetlen gyorsasággal sötétedik már az ég,

dörög és villámlik a viharfelhők közepén,

s eme borzalom errefelé tart igen rég.

Hamarosan lesújt és kopog a jég mindenhol,

elbújni előle biza nehéz, szinte lehetetlen,

s felbukkanhat az időben mindenkor.

Nincsenek szavak erre a gonosz, sötét erőre,

amely igen kegyetlen, lélektelen, gyilkos,

s csak az összefogás menekíthet előle.

Fogy az idő

Fogy az idő, s végzetesen ketyeg az óra,

a gonosz erőktől nem számíthatunk jóra.

Sőt, egyre borzalmasabb dolgok várnak,

és az egykori remények mind elszállnak.

A sötétségben tartott világ lassan ébred,

és amíg a félálom tart, kiontják a véred.

Elvesznek mindent, ami csak számított,

amit az emberfia egész életében áhított.

Fogy az idő és innen nem lesz majd kiút,

bármily szépségeket is biztosított a múlt.

Akad azonban még egy kevéske remény,

ha az értelem felviláglik a sötétség egén.

Hazugságfolyam

Hazugságfolyam árad a vizekben, a levegőben,

átjárja a legapróbb pólusokat is világszerte,

s az eredményessége látszik a temetőben.

Sötét cseppjein gazdagodnak a réten a gyomok,

s híznak a leveleik és vastagodnak a száraik,

miközben a élővilág nagyja a sírban forog.

Szent nedűként isszák e bűzös nedvet a férgek,

meg is látszik a gyarapodó testtömegükön,

s nem lesz remény, ha még sokáig élnek.

Megfullad a szeretet és vele pusztul a jó maga,

az értelem gyáván kushad és félve retteg,

s ha nem küzdenek véget is ért a csata.

Hazugságfolyam árad, s gyilkol bármerre is jár,

nem kímél egyetlen életet sem, s nem is fog,

és a fájdalomból a hű híveinek is kijár.

Emberként meghalni

Emberként meghalni manapság nem könnyű feladat,

megvédeni a saját szervezetünket és a testünket,

mielőtt az életünk éltető ereje végleg elapad.

Megóvni a szeretteinket is a rettenetes borzalmaktól,

hihetetlenül nehéz mindezeket kivitelezni sajnos,

hisz sokan nem tudnak a történő borzalmakról.

Emberként meghalni igen nehéz, eme sötét világban,

mert bemérgezve, rettegésben, s félelemben tartva,

módosítottan élhetnénk csak, a sötét rabigában.

A gonosz haldoklása

A gonosz haldoklása elkezdődött, habár nem hiszi,

és nem akarja tudomásul venni, s elfogadni sem,

bizony sötét, üres lelke, sokra már nem viszi.

A világ elől rejtőzködve, barlangokban vert tanyát,

kíméletlen, kegyetlen, lelketlen, aljas és hitvány,

nem ismer szeretetet, békét, jóságot, s hazát.

Régi vágyálma, elpusztítani végre minden embert,

és legyilkolni az élet csíráját is a Föld bolygóról,

uralni az időjárást, a szárazföldet, s a tengert.

A gonosz haldoklása a szolgáit is magával ragadja,

és nem fog kegyelmezni a benne hívőknek sem,

bár ezt az idők kezdetétől kitartóan tagadja.

Szabadság nélkül

Szabadság nélkül nem mások, rabok vagyunk csupán,

agyhalott, lélegző robotok és kiszolgáltatott senkik,

s nem fog maradni egy emlék sem, tetteink után.

Minden egykori álmunk szétfoszlik a sötét szennyben,

és a valódi, igazi mivoltunk is nem létezővé válik,

hacsak nem sorakozunk fel a gonosszal szemben.

Sürgősen át kell gondolni, mi lenne az, amit tehetünk,

a haragot, a sértődést, s a nézeteltéréseket félretéve,

különben szabad emberek ím soha nem lehetünk.

Szabadság nélkül miket is hagyunk az utódokra végül,

rabláncokat, s egy remény nélküli világ lehetőségét?

Amennyiben igen, a bűnünk soha el nem évül.

A holtak éneke

A holtak éneke gyakorta felharsan az éjben,

az élők füleinek szinte halhatatlanul zeng,

és bár szívből szól, tovaszáll a szélben.

A síron túlról is igyekeznek szólni hozzánk,

s figyelmeztetni, hogy nagyon nagy a baj,

ideje lenne, ha végre mind összefognánk.

Küzdenénk a szeretteinkért, s önmagunkért,

mindazért, ami csak kedves a számunkra,

a létért, a gyerekekért, a családunkért.

Meg kell harcolnunk az igazságért, s a jóért,

a becsületért, bármiért, ami fontos nekünk,

egy ölelésért, csókért, egy igaz szóért.

A holtak éneke minden éjjel üzen mifelénk,

és bár nem halljuk, a szívünkben érezzük,

hisz szeretetet, s bátorságot áraszt felénk.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30