versek Archívum - 163 / 228 oldal

Míg elménk engedi

Míg elménk engedi, addig hozzunk döntést,

addig mérlegeljük, hogy mi a jó, a rossz,

s felejtsük el az egónkat és az önzést.

Addig szeressünk, s tegyük meg, amit lehet,

hiszen később, mikor agyunk már kifárad,

az emberek többsége hibáinkon nevet.

Addig nyújtsunk kezet, amíg van még kinek,

és emeljük fel a földről az elnyomottakat,

ám ne is kérdezzük, hogy azt minek.

Mindig harcoljunk az igazságért és a jókért,

ne adjuk fel soha, semmikor, semmiért,

sem pénzért, aranyért, vagy csókért.

Míg elménk engedi, addig lehetünk valakik,

ám amikor a homály leereszkedik reánk,

semmivé válnak vágyaink, s szavaink.

Mindenki követ el

Mindenki követ el hibákat az élete folyamán,

amik később nagyon tudnak majd fájni,

s vele tartanak a sorsnak a vonatán.

Azon a vonaton utaznak a terhek, s a gondok,

a reakciók a történésekre, az álmok sora,

és a lélek szekrényeibe zárt csontok.

Ott hevernek a vonat padlóján a forró vágyak,

amelyek soha nem tudtak beteljesülni,

és még mindig valami jóra várnak.

Az ülések tele szeretettel, békével, s örömmel,

csendben szemlélgetik egymást az úton,

és belül harcolnak foggal, körömmel.

A csomagok tartóján elképzelések, fantáziák,

s elmélyült magába zárkózások a szélén,

amik megmozgatják olykor a fantáziát.

Szerelmeket, elhalálozásokat is visz a vagon,

buja gondolatokkal, őszinte érzelmekkel,

ám sajnos mind csalódtak egy napon.

Mindenki követ el hibákat, mik elkísérik tova,

és nem könnyítik meg a lelkiismeretet,

erről a vonatról nincs leszállás, soha.

Fagyos éjjelen

Fagyos éjjelen bagoly suhan a fák között,

új zsákmányra les, hiszen szeretne enni,

s meglát egy pockot a cserje mögött.

A pocok igyekszik láthatatlanná változni,

összehúzza magát, s mozdulatlanul vár,

mikor meghall egy varjút károgni.

A varjú azonban szintén zsákmányt akar,

neki is megfelelne a jól elhízott pocok,

nem szeret várni, s lecsap rá hamar.

Azonban a kiszemelt áldozata igen fürge,

bár lenézett rágcsáló, mégis jól harcol,

s ezért megy a varjú terve csődbe.

Ekkor sújt le a bagoly és gyorsan támad,

elsuhan a cserje fölött nagy karmaival,

odavág, ám a pocok még nem fárad.

Életét mentve inal a közeli üreg irányába,

ahol biztonságban érezheti majd magát,

s visszatérhet a megszokott világába.

A varjú és a bagoly összecsapnak fölötte,

mindketten az ízletes húsára vágynak,

s végül a földre csapódnak pörögve.

Fagyos éjjelen sem alszik az élet szikrája,

és bár a hatalmasok sokkal erősebbek,

a történéseket az életösztön diktálja.

Miért?

Miért múlik el oly gyorsan a jó, s lassan a rossz,

és miként menekül az ember a bezártságba,

melyből kijutni egy életet átívelő hossz?

Miért csak akkor számít valaki, ha már nincsen,

mikor nem lehet többé jelen, s nem segíthet,

s romba dől a világon mi volt, minden?

Miért titkoltak az igazi, valós és őszinte érzések,

hogy lehet elfojtva a szerelem és a fájdalom,

s örökre elhallgatva a lényeges kérdések?

Miért retteg az értelem, mikor a butaság tombol,

és hogy maradhat tétlen a vésznek az idején,

amikor a gonosz gyilkol, pusztít, rombol?

Hogyan áldozhatja fel a szülő drága gyermekét,

s miért engedelmeskedik a sötétség delejének,

megtagadva az elődei, ősei bátor szellemét?

Miért tagadja meg bárki a lelkét, saját önmagát,

hitványul feladva a becsületét, hitét a pénzért,

ahelyett, hogy elpusztítaná a sátánnak hadát?

Hamar elmúlik

Hamar elmúlik minden jó és minden szép,

s a lélek azt kívánja, hogy ne múljon még.

Jó lenne, ha maradna a karácsonyi varázs,

a szeretet, az öröm, a boldogság, a parázs.

A tisztaság parazsa és a nyugalom békéje,

az ölelés ereje jót hoz az emberek népére.

Megerősíti a szívet és bátorságot biztosít,

s a rosszal szemben igencsak megizmosít.

Hamar elmúlik mindig az, amit szeretünk,

ne hagyjuk annyiban, lássuk mit tehetünk.

Vértezzük fel magunkat, védekezzünk jól,

hiszen minden rólunk, s az életünkről szól.

Az összetartás ereje

Az összetartás ereje sokat segít, ha baj van,

általa könnyebb megküzdeni mindennel,

s megismerszik, ki a barát a bajban.

Összetartás nélkül könnyen elbukhat bárki,

s egyedül sokszor nagyon nehéz küzdeni,

ám együtt nem kell szorongva várni.

Karácsonykor különösen van hatása ennek,

hiszen az emberek, s a családok sokasága,

eme ünnepen ebből példát tesznek.

A szeretet és az ölelés melengeti a lelkeket,

a szívek érzik mindezt, s az öröm őszinte,

magával ragad felnőttet, s gyermeket.

Az összetartás ereje megerősítve önmagát,

reményt adhat bizony az emberiségnek

és megmentheti a létet, s a Földanyát.

A szeretet éjjelén

A szeretet éjjelén békésebb és nyugodtabb minden,

az emberek újra közelebb kerülnek egymáshoz,

harag, veszekedés és vitatkozás nincsen.

A szíveket átjárja a ragaszkodás, a melegség érzése,

másképpen dobbannak és más lesz a ritmusuk,

s kialakul egy különleges összhang a végére.

Odakint szállingóznak a hópihék és fújdogál a szél,

a Hold sejtelmes fénye megcsillan a friss havon,

s a remény érzése egy időre új életre kél.

A lakásokban, házakban megterített asztalok állnak,

és telis-tele vannak mindenféle finomságokkal,

a szobákban karácsonyi dallamok szállnak.

Ajándékok tömege pihen a feldíszített fenyők alatt,

színesebbnél-színesebb csomagolásban várnak,

s az ajándékozásból senki ki nem maradt.

Örömteli gyermeki arcok, simogatások és ölelések,

harsány kacagások, s vicces csipkelődések sora,

a mai estén megerősödnek a kötelékek.

A szeretet éjjelén annyira más a légkör, más az élet,

őszintébbek a szavak és igazabbak az érzések,

s boldogabbá válik valamennyi lélek.

A szívek rejtekében

A szívek rejtekében él még a jó, s a szép,

és amíg él, addig nem hallhat ki egy nép.

Amíg létezik a szeretet és fontos az igaz,

az ölelések sokasága az embernek vigasz.

Míg az álmok tudnak igazi reményt adni,

biz nem fog a sors senkit magára hagyni.

A vágyak szárnyalnak, a lelkek repesnek,

s örömöt hoznak felnőttnek, s gyereknek.

A szívek rejtekében felgyúlhat újra a fény,

hiszen az ember egy érző élőlény, ez tény.

Karácsony estéjén főképpen fontos a lélek,

s ilyenkor megbékélésre várnak, kik élnek.

Ragyognak a csillagok

Ragyognak a csillagok az éjszakai égen,

s föntről tekintenek le reánk igen régen.

Gyémántként szórják fényüket a Földre,

ami eljut a síkságra, hegyekbe, völgybe.

Karácsony éjjelén szikrázóan fénylenek,

és már évmilliók óta küldenek fényjelet.

Megmutatják az embereknek, itt vannak,

és senkit igazából cserben nem hagynak.

Ragyognak a csillagok, hullik már a hó,

és befagyott újra a város mellett álló tó.

A házakban, bent, gyertyák fénye villan,

s a szeretet eme békés estén el nem illan.

Karácsonyra várva

Karácsonyra várva csillognak a szemek,

csodás ajándékról álmodik a sok gyerek.

Pirospozsgás arcuk és parányi kis kezük,

csakis azon a szép estén jár biz az eszük.

Arról álmodoznak minden este, s reggel,

a Jézuskától mindőjük ajándékot rendel.

Sokat kérdezgetik is erről apát és anyát,

megkapják-e az óhajtott kisautót, babát.

Karácsonyra várva igyekeznek a szülők,

díszítik a fenyőt és melegednek a sütők.

A szeretet átjárja a család minden tagját,

varázslatossá téve az év legszebb napját.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30