versek Archívum - 152 / 228 oldal

Csapdában vergődve

Csapdában vergődve a legerősebb állat is szenved,

megpróbál küzdeni, s kimenekülni a fogságból,

ám rájön, hogy az a fránya vas nem enged.

Hiába rángatja a tagjait, s hiába üvölt teljes erővel,

tombolhat, dühönghet, ordíthat eszementen,

mégsem tud szabadulni, s ez rossz előjel.

Fájnak a csontjai és a szőre iszamos a saját vérétől,

az ereje ugyan nagyon fogy, de sosem adja fel,

ám érzi, nem jár messze az élete végétől.

Csapdában vergődve az ember is hasonlóan reagál,

s tudja, ha mindent el is próbál követni a létéért,

van az a kelepce, amely mindenkit bedarál.

Megpróbáltatások sokasága

Megpróbáltatások sokasága terheli az embereket,

betegségek, adósságok, s hatalmas hitelek,

mindezek tönkreteszik a szervezetet.

Az élő szervezetet, amely a testet hívatott védeni,

megóvni a külső és a belső sérülésektől,

s a lelket, melyet nehéz megérteni.

A lélek annyira sérülékeny, hihetetlenül érzékeny,

s a reá nehezedő folyamatos nyomás alatt,

nem fürödhet a békesség fényében.

Megpróbáltatások sokasága tépi szét az álmokat,

s rombolhatja le a szépen felépített életet,

sajnos mindenkiből lehet áldozat.

Sejtelmes árnyak

Sejtelmes árnyak suhannak szédületes sebességgel,

varázslatos táncot lejtenek a figyelmet elvonva,

s ha eljön az idő lecsapnak, erős hevességgel.

Sötét viharként mutatják meg az erejüket, lényüket,

villámokat szórva rettegést és félelmet keltenek,

már a világ kezdetén elvesztették a fényüket.

Sejtelmes árnyak susognak sugallatokat a világnak,

s szinte hipnotikus álomban tartanak minden élőt,

miközben állandóan a Föld körül cikáznak.

A színtiszta nyugalom

A színtiszta nyugalom olyan, mint a drágakő, ritka,

különlegessége felér a legszebb gyémántokkal,

s varázslatosságának a lelki béke a titka.

Olyan sokan vágynak rá, s annyira kevesen érik el,

mindazok, akiknek sikerült rátalálni e kincsre,

örömmel és vidáman néznek az égre fel.

A színtiszta nyugalom szinte felfoghatatlan dolog,

egy álomkép csupán az örök vágyakozásban,

s így is fog maradni, amíg a Föld forog.

Nem mindenki éri el

Nem mindenki éri el azt, amire vágyik,

a sors az emberrel igen gyakran játszik.

Senki nem tudhatja, hogy hogyan végzi,

és ha másként alakul is, azt bizony kétli.

Sokszor nem az történik, minek kellene,

oly sokakról kiderülhet, nincs is jelleme.

Az álmok gyakorta nem lesznek mások,

s akik ezt nem értik, azok csupán bábok.

A vágyak tengere előbb-utóbb kiszárad,

és a lélek a várakozásba bizony kifárad.

A szeretet sokszor nem nagyon látható,

bár legtöbbször lapul, biz igazán áradó.

Nem mindenki éri el mindazt, mit akart,

az élet émelyítő valóságával kelt zavart.

Ez a világ egy látszat, egy roncs csupán,

vajh mi marad majd az emberiség után?

A szavak ereje

A szavak ereje sokszor nagyobb, mint egy bomba,

fájó, komoly sebek okozására is képes lehet,

hiszen magát, a lelket döntheti romba.

Mézesmázosan megtéveszt és mételyezésre képes,

fel tudja bontani a legjobb kapcsolatokat is,

igen gyakran mondják azt, hogy ékes.

Ármányosan irányít és furfangosan terel másokra,

negédesen megtéveszt, oly kedvesen behálóz,

s futtathat bármely családot a zátonyra.

Mérget csepegtet a fülekbe, biz megássa a vermet,

erősen marcangolhatja a szívet, furmányos,

s a legjobb barátok közzé is éket verhet.

Ugyanakkor képes simogatni, néha igen beszédes,

olykor segítőszándékú, örömteli, kedélyes,

s alkalomadtán igen vidám, szeszélyes.

A szavak ereje sokkal több, mint egyszerű beszéd,

tettekre sarkalhat, s mély szeretetet tud adni,

ám gyakran nem tudja fékezni a hevét.

Egy nyugodt éjszakán

Egy nyugodt éjszakán rigók éneke hallik,

a természet nagy része pihentetően alszik.

Csendesen növekednek az ágon a rügyek,

s ilyenkor nőnek ezerszám a réten a füvek.

A telihold lekacsint a magasból a vidékre,

és ezüstös fénye megmerül a patak vizébe.

A fák között szentjánosbogarak suhannak,

a fülesbaglyok ma is élelem után kutatnak.

Egy nyugodt éjszakán a róka járja az útját,

s már szinte szájában érzi a fácánok húsát.

Az alvó virágok szirmait cirógatja a szellő,

miközben mélyen pihen a sötétben az erdő.

Üres fejjel, s rettegő tekintettel

Üres fejjel, s rettegő tekintettel sorban állva,

lesütött pillákkal, beidomítva, reszketve,

mindőjük a megmenekülését várja.

A megmenekülést egy nem létező szörnytől,

egy bebeszélt hazug dologtól, egy rémtől,

s elszakadva a való világtól, a Földtől.

Sokuk már önmagától is iszonyodik nagyon,

mikor egyedül ül az autójában, maszkban,

hiszi, a hatalom megmenti egy napon.

A média által hipnotizáltan, bambán néznek,

a lelkük megsemmisülten, s némán kiált,

ám hiába ígérnek bármit is az égnek.

Üres fejjel, s rettegő tekintettel, elveszetten,

a családjukat is megtagadva, oly ostobán,

sajnos ez a réteg immár menthetetlen.

Fantáziavilág földjén

Fantáziavilág földjén varázslatosak a napok, az éjek,

az ott lakók boldogok, valamennyi percük vidám,

és nem számítanak tehernek a hosszú évek.

Mindig zöldell a mező, s mindenfelé csodás virágok,

sok a csörgedező patak, szellő susog a fák között,

emberi szem nem látott még ilyen világot.

Fantáziavilág földjén nem érződik az időnek múlása,

örök a szépség, az egészség, az erő, s a nyugalom,

és mindenki eljut a szellemi tökély csúcsára.

Megkeseredve

Megkeseredve a világ mocskától, nehéz az élet,

kínzóan telnek a mindennapok percei, s órái,

és örökös rabságban szenved minden lélek.

A hipnotikus homály annyi elmére rátelepedett,

s támadja a kevés még józanul gondolkodót,

akikre immár óriás kígyóként rátekeredett.

A sötétség leple ezt a világot lassan körbeveszi,

s igyekszik elpusztítani minden élőt a Földön,

mielőtt a fény serege magát összeszedi.

Megkeseredve zajlik a harc, a kíméletlen csata,

a tét nem az arany, vagy a pénz, hanem a lét,

s ha nem küzd a jó, győz a gonosz hada.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30