szív Archívum - 18 / 25 oldal

Tiszta lélekkel

Tiszta lélekkel állni a nehéz kihívások elé,

becsülettel megküzdeni az igazságért,

és bátran haladni az elmúlás felé.

Ezen merengett a lovag a szakadék szélén,

a kardját szorongatva nézett a mélybe,

és csillogott a fény a pengéje élén.

Felidézte a régi szép múltat, a dicső időket,

a szerető családját, amikor közöttük volt,

s a csata után hozzá vágtató hírvivőket.

A hírvivők elmondták neki, kisfia született,

ezt hallva gyorsan a nyeregbe pattant,

s rögvest, lóhalálában, haza ügetett.

Tiszta lélekkel lépett be a kastélya ajtaján,

átölelte az asszonyát és az újdonsült fiát,

s a szíve úgy dobogott, mint hajdanán.

Lehetne ez egy szebb világ

Lehetne ez egy szebb világ, ha úgy állnánk hozzá,

s ha a szeretet ereje irányítaná a gondolatokat,

akkor az igazság nem zsugorodna ponttá.

Nem halna ki az értelem, a becsület, és a szépség,

s nem venné át a helyüket az a rengeteg rossz,

a sötétség, a gonoszság, a szörnyű rémség.

A jóság és a tiszta szív lenne mindennek az alapja,

egymás segítése, megértése, természetes lenne,

s az összefogás emelne minket a magasba.

Lehetne ez egy szebb világ, s egy sokkal jobb élet,

varászlatosabbá válhatna valamennyi percünk,

és békében, szabadon élne minden lélek.

Az álmok útján

Az álmok útján bármi előfordulhat és történhet,

zöldellnek a fák, a bokrok, madarak dalolnak,

s itt nem érvényesek az emberi törvények.

Ragyogóan süt a Nap és beragyogja a kék eget,

a kristálytiszta patakok vizén sellők táncolnak,

itt minden élőlény boldog, szeret, s nevet.

Nagyok, s kicsik jól megférnek egymás mellett,

az állatok barátságosak, sőt beszélni is tudnak,

és megmutatja magát minden, ami rejtett.

Az álmok útján végtelen a fantázia és a remény,

bárki belebújhat bármilyen alakba, szerepbe,

itt nem létezik sem gazdag, sem szegény.

Létezik viszont igazságosság, s végtelen varázs,

az őszinte szeretet, az érző szív, a nyugalom,

és e helyen soha nem győzhet a kaszás.

A szabadság szele

A szabadság szele feltámadott most tavasszal,

és próbálja elfújni a sötétségnek a felhőit,

nem lehet megvenni pénzzel, arannyal.

Végigcirógatja a megfáradt és rémült arcokat,

eszükbe juttatja, hogy lehet még esélyük,

ha sikerrel megvívják önnön harcukat.

Hiába dörög az ég, a villámok hiába cikáznak,

amíg csak a tiszta szívek együtt dobbannak,

s együtt éreznek, van remény a világnak.

A szabadság szele megborzongatja a lelkeket,

és felszítva a hamu alatt rejtőző parazsat,

újraéleszti az elfeledett harci szellemet.

Életünk vége felé

Életünk vége felé megelevenednek a múlt percei,

a történések, az óhajok, a vágyak sokasága,

s dolgoznak a szervezet emlékező sejtjei.

Megmutatják egykori önmagunkat, igazi énünket,

a távolba veszett álmainkat, a szerelmeinket,

s mindazt a jót, mi feltüzelte a vérünket.

Ismét fennen ragyognak a kimondott igaz szavak,

valós érzések árja járja át a szívünk legmélyét,

s ezek bizony megmozgatják a fáradt agyat.

Életünk vége felé másként hatnak reánk a dolgok,

sok mindent sajnálunk, s van amit megbánunk,

bármilyen irányba is haladjon a sorsunk.

A szívben rejtőző érzelmek

A szívben rejtőző érzelmek figyelnek és várnak,

olykor türelemmel, máskor pedig feszülten,

de mind a kitörés lehetőségére vágynak.

Eleget voltak már bezárva, nagy bent a zűrzavar,

lassan felőrlődnek a terhektől, s csatát vívnak,

előkerül a furfang, netán a csűr-csavar.

Hamarosan felizzanak és nem bírnak magukkal,

nem mehet ez így tovább, túlontúl fárasztó,

a nyíltság az, mi leszámolhat a bajukkal.

A szívben rejtőző érzelmek feltörnek a mélyből,

s megmutatják az igazi mivoltukat, énjüket,

hiszen bőven kijár nekik is a fényből.

A szabadság kapujában

A szabadság kapujában várakoznak a rabok,

vannak közöttük aprók, kicsinyek, s nagyok.

Hevesen dobog a szívük, fűti őket a remény,

és feltűnik a hajnalcsillag a magyarok egén.

A szabadság kapujában várakozik a nép java,

hiszen mindegyiküknek ugyanaz most a baja.

A bátorságukat összeszedve tartják a zászlót,

s együtt kivívják a szabadságot, a nekik járót.

Az eltiport jó

Az eltiport jó és a mocsokba fojtott becsület,

szenvednek a hazugság sötét posványában,

s már nem segíthet rajtuk egy feszület.

Mellettük hever az aljasul eltaposott igazság,

amely nélkül nem ragyoghat ismét a Nap,

s míg így van, nem lehet soha vigasság.

Az elferdített tények, s az elcsúfított szépség,

a torzzá nyomorított világ igazi mivolta,

és a sötétség által beszürkített kékség.

Az elpusztított remény, s a meggyilkolt jövő,

a rettegő emberek éjszakába kiáltott sóhaja,

és a mindent kiirtani akaró gonosz erő.

Az eltiport jó, a lebutított, kiölt emberi elme,

ha a szív, a szeretet, s az összefogás segít,

nem sikerülhet a hitvány aljadék terve.

Szívvel szeretni

Szívvel szeretni és ésszel, tisztán látni a világot,

a valóságot nyitott szemmel megtapasztalni,

s megmenteni, ha kell, a legapróbb virágot.

Megóvni a gyengéket, az elesettek hosszú sorát,

védelmezni a családot, a legkisebb gyermekig,

és alkalmanként lemosni a nehéz út porát.

Szívvel szeretni, őszintén, érdekektől mentesen,

s mikor szükséges, kőkemény támasszá válni,

átölelni a hozzánk közel állókat kedvesen.

Hamar elmúlik

Hamar elmúlik minden jó és minden szép,

s a lélek azt kívánja, hogy ne múljon még.

Jó lenne, ha maradna a karácsonyi varázs,

a szeretet, az öröm, a boldogság, a parázs.

A tisztaság parazsa és a nyugalom békéje,

az ölelés ereje jót hoz az emberek népére.

Megerősíti a szívet és bátorságot biztosít,

s a rosszal szemben igencsak megizmosít.

Hamar elmúlik mindig az, amit szeretünk,

ne hagyjuk annyiban, lássuk mit tehetünk.

Vértezzük fel magunkat, védekezzünk jól,

hiszen minden rólunk, s az életünkről szól.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31