Saját alkotásaim
Az elnyomás szele egyre erősödik, s vihar készül,
kegyetlen forróság pusztítja az élővilágot,
amely lassan megadja magát végül.
Megadja, pedig harcolnia kellene önnön magáért,
az emberekért, állatokért és a növényekért,
s küzdeni kellene mindezek javáért.
Az elnyomás szele gyilkos, gonosz, igen sötét erő,
amely nem ismer kíméletet, s nem kegyelmez,
ám mégsem biztos, hogy ő lesz a nyerő.
Iszonyatos hőség, az egész világot kínzó pokol,
szenved ember, állat és valamennyi növény,
hamarosan itt lesz a sanyarú nyomor.
Szörnyű idők, a kegyetlenség uralma hatalmas,
elszegényedő rétegek, s megtiport szabadság,
elvett jogok, a bukás nem lesz diadalmas.
Mindenfelől kíméletlen, gonosz erők támadnak,
s fájdalmas sebeket okoznak mindenkinek,
táptalajt adva ezzel a lelki bánatnak.
A nyugalmas és szép életnek mindörökre vége,
nem jönnek vissza többé a szeretetteli évek,
amelyek csodásak voltak visszanézve.
Lassan a remény is elhagyja a szenvedő Földet,
s nem is tér vissza, amíg értelmet nem lát,
addig a bérencek hada még sokat ölhet.
Iszonyatos hőség gyötör, pusztít, őrjöngve tarol,
ezzel a borzalommal izzadtan, s meggyötörve,
a haldoklófélben lévő életösztön dacol.
Folyamatosan, gonoszul csöpögtetik a mérget,
nincs megállás, a cél a végső elpusztítás,
s kegyelmet soha, senki nem kérhet.
Mindenáron keresztül akarják vinni a tervüket,
s megszerezni maguknak az egész bolygót,
eladva a sátánnak a sötét lelküket.
Az emberiség nyűg a számukra, nem kellenek,
hiszik, hogy ők mindenki fölött uralkodnak,
mindig új és újabb ármányba kezdenek.
Kezükben a világ pénze, de sajna az sem elég,
nekik kell a világűr, sőt az egész galaxis,
utánuk még a világegyetem is felég.
Eltüntetnek minden jót, a jövő nem is létezhet,
számukra alakult ki az élet, nekik süt a Nap,
s övéké kizárólag valamennyi lélegzet.
Folyamatosan csöpögtetik a mérgező szavakat,
és ha az emberiség nem tér magához végre,
mielőtt végük, elveszik minden javukat.
Fojtogató gyomok élősködnek a kerti növényeken,
s kígyóként rátekerednek előbb-utóbb mindre,
fellelhetők fákon, talajon és sövényeken.
Elszívják az életerőt, ezáltal az eltartóikat megölik,
azok először megsárgulnak, majd elszáradnak,
és valamennyiük szára hamarosan eltörik.
Fojtogató gyomok uralják a kertek védtelen részét,
a gazdák sajnos eltűrik ezt a gyilkos pusztítást,
hiszen pont ezért kapja a legtöbb a pénzét.
Mikor telik már be a világ mélységes pohara,
s mikor jön el az idő, amikor magához tér,
és megvilágosodik az emberek tudata?
Az idők kezdete óta telik a pohár mocsokkal,
ömlik bele ármány, hazugság, becstelenség,
s a legnagyobb része tele van gonosszal.
Folyton folyik mélyére a hitványság tömege,
az árulás és az irigység növeli a szutykot,
s benne mártózik a pusztítás gyökere.
Az ellenségeskedés természetes e mocsárban,
förtelmes indulatok gerjednek kavarogva,
s teljesen felesleges bízni a csodákban.
A szeretet, a béke és a jóság, legalulra merül,
az emberségnek lassan nyoma sem marad,
itt bizony a remény nehezen kerül felül.
Mikor telik már be végre az emberek pohara,
és mikorra lesz elege mindenkinek annyira,
hogy felszínre törjön az igazság moraja?
Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?
Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,
és miért akarnak a pokolra küldeni?
Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,
milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,
s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?
Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,
és miért nem élhetünk békében, mint régen,
a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?
Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,
s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,
ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?
Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,
hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,
s marad valaki, aki mindezt nem bánja?
Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,
miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,
s miképpen irányíthatják minden tettünket?
Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,
s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,
ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?
Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?
Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,
s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?
A láthatatlan gyilkosok röhögnek a markukba,
immár dörzsölik a reszketeg, öreg kezeiket,
s a bennük lévő gonosz kiül az arcukra.
A kezükben érzik a világot, amely nekik kijár,
a közelükben az éj sötétje örökre megmarad,
s a forróság idején is havas eső szitál.
Amerre járnak, a nyomaikban pusztulás, halál,
elhervad a fű, lehullanak a levelek a fákról,
s számukra még az égbolt sem határ.
Nem kímélnek senkit és semmit, kegyetlenek,
s miközben elpusztítanak minden életet,
azt hiszik, hogy istenként teremtenek.
A láthatatlan gyilkosok csakis a fénytől félnek,
hiszen ha napvilágra kerülnének a tetteik,
hamar érnének gyászos, s csúnya véget.
Illúziók viharában gyorsan terjed a homály köde,
leszáll a városokban, a falvakban, a tanyákon,
és egyre csak szűkül a tiszta terek köre.
A látszat hatásos, szemfényvesztő, becsap bárkit,
képes Napot varázsolni az éjszakai égboltra,
s az emberi elmékkel ügyesen játszik.
Elhiteti a valótlant, s mindazt, ami nem is létezik,
jóságnak láttatja a pusztítást és a rombolást,
úgy tűnhet a segítség a köd által érkezik.
Illúziók viharában mindenfelé villámok cikáznak,
félelembe és rettegésbe zárják az emberi létet,
s ha tovább tart mindez, vége a világnak.
Gonosz idők szele fúj, amely túlontúl hideg,
s igen viharossá vált az utóbbi időkben,
az ereje nyomán befagytak a vizek.
Lerombolja a megszokott életet, s a vidéket,
szertefújja a nagyobb városok szemetét,
és feléleszti a mélyben alvó lidércet.
Elfújja a dédelgetett álmokat és a vágyakat,
s helyettük mocskot, halál bűzét árassza,
rettegésből, félelemből épít várakat.
Gonosz idők szele fúj, kegyelmet nem ismer,
és elpusztítja az élővilág apraját, nagyját,
ebben a világban valami nem stimmel.
Örök éj fenyeget, ha végleg leszáll a sötét,
s az értelem nem érti meg a bölcsek kövét.
Mikorra a fény ereje túlontúl meggyengül,
eme világ biztonsága halálosan megrendül.
Örök éj pusztítja el a létet, s annak nyomát,
hihetetlen erővel törli el az emberek korát.
Ellene csak a fény erejének táplálása segít,
ami erőt a tiszta, igaz lelkek erejéből merít.
