A láthatatlan gyilkosok

A láthatatlan gyilkosok röhögnek a markukba,

immár dörzsölik a reszketeg, öreg kezeiket,

s a bennük lévő gonosz kiül az arcukra.

 

A kezükben érzik a világot, amely nekik kijár,

a közelükben az éj sötétje örökre megmarad,

s a forróság idején is havas eső szitál.

 

Amerre járnak, a nyomaikban pusztulás, halál,

elhervad a fű, lehullanak a levelek a fákról,

s számukra még az égbolt sem határ.

 

Nem kímélnek senkit és semmit, kegyetlenek,

s miközben elpusztítanak minden életet,

azt hiszik, hogy istenként teremtenek.

 

A láthatatlan gyilkosok csakis a fénytől félnek,

hiszen ha napvilágra kerülnének a tetteik,

hamar érnének gyászos, s csúnya véget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .