pusztítás Archívum - 11 / 14 oldal

Az eltiport jó

Az eltiport jó és a mocsokba fojtott becsület,

szenvednek a hazugság sötét posványában,

s már nem segíthet rajtuk egy feszület.

Mellettük hever az aljasul eltaposott igazság,

amely nélkül nem ragyoghat ismét a Nap,

s míg így van, nem lehet soha vigasság.

Az elferdített tények, s az elcsúfított szépség,

a torzzá nyomorított világ igazi mivolta,

és a sötétség által beszürkített kékség.

Az elpusztított remény, s a meggyilkolt jövő,

a rettegő emberek éjszakába kiáltott sóhaja,

és a mindent kiirtani akaró gonosz erő.

Az eltiport jó, a lebutított, kiölt emberi elme,

ha a szív, a szeretet, s az összefogás segít,

nem sikerülhet a hitvány aljadék terve.

A gonosz haldoklása

A gonosz haldoklása elkezdődött, habár nem hiszi,

és nem akarja tudomásul venni, s elfogadni sem,

bizony sötét, üres lelke, sokra már nem viszi.

A világ elől rejtőzködve, barlangokban vert tanyát,

kíméletlen, kegyetlen, lelketlen, aljas és hitvány,

nem ismer szeretetet, békét, jóságot, s hazát.

Régi vágyálma, elpusztítani végre minden embert,

és legyilkolni az élet csíráját is a Föld bolygóról,

uralni az időjárást, a szárazföldet, s a tengert.

A gonosz haldoklása a szolgáit is magával ragadja,

és nem fog kegyelmezni a benne hívőknek sem,

bár ezt az idők kezdetétől kitartóan tagadja.

Halálkártya

Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,

és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,

ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.

A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,

amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,

hisz így nem lehet a válságból kilábalni.

A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,

amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,

és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.

A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,

az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,

és számára a gondolkodás tilos és baj.

Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,

ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,

nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.

A csökönyös alma

A csökönyös alma még az ágon függ mindig,

s nem akarja azt elengedni sehogyan sem,

körötte az elpusztított fák tömege izzik.

Szanaszét heverve a fája rokonai, a testvérei,

mindet kiirtották a kert gonosz birtokosai,

és semmi nem tudta őket megvédeni.

Egész évben szórták rájuk a gyilkos permetet,

azzal az ürüggyel, hogy megvédik a fákat,

s azok nem mérték fel jól a helyzetet.

Túl gyorsan nőttek, s terebélyesedtek nagyon,

a föld urainak már elege lett a termésből,

nem kell ennyi, döntöttek egy napon.

Ideje leszedni mit lehet, hisz az övék az mind,

más élőlény ne reméljen részesedést belőle,

és a fák pedig hadd égjenek ott, kint.

A csökönyös alma nem esett le, s mosolygott,

nem vette észre, hogy az éltető fája kidőlt,

holott akkor már rá is füst gomolygott.

Égető hamisság

Égető hamisság tüze perzseli fel újabban a világot,

és nem hagy maga mögött élőt, csupán holtakat,

elpusztítja a legtöbb embert, állatot, s virágot.

A gonosz hazugságok armadája táplálja a lángokat,

s elhomályosítja az elméket, mérgezi a szíveket,

rárakva a lelkek maradékára az erős láncokat.

Hitvány aljadék, s fizetett bérencek szítják a tüzet,

s igyekeznek elérni a tökéletes engedelmességet,

befolyásolva az agyat, s megsüketítve a fület.

Égető hamisság árad szerte az erős hálózatok által,

megsemmisítve az értelem amúgy is kevés hadát,

miközben a bűneiért felelősséget nem vállal.

Viharfelhők gyűlnek

Viharfelhők gyűlnek ismét, erősek, s nagyobbak,

itt van az ősz, hamarosan lesújtanak a világra,

s nem maradnak utánuk, csak halottak.

Mindenfelé a tetemek jelzik majd a viharok útját,

szétvert életek, szétrombolt házak és kertek,

s a rombolás eltakaríthatja a világ múltját.

Múlt nélkül a jelen sem ugyanaz, s jövő nem lesz,

örök sötétségbe borulhat ez a gyönyörű Föld,

ha a megmaradt élet ez ellen nem tesz.

Viharfelhők gyűlnek, a háttérből fúj a halál szele,

vannak azonban még menedékhelyek néhol,

amelyek egy kis reménnyel vannak tele.

Rettentő feszültség

Rettentő feszültség uralja a napokat,

felerősíti a nehéz gondokat, bajokat.

Perzsel a levegő, szenved az ember,

hűsítő pihenésre manapság nem lel.

Izzadtan, s tapadva végzi a dolgokat,

kínjában felidézi a múltbeli sorsokat.

Egyre többször önti el az erős harag,

nem nyugtatják meg a békítő szavak.

Másokat hibáztat bizony mindenért,

akár gyilkolna is a jó kis kincsekért.

Azonban erre sajnos kevés az esély,

s lassan elhagyja a maradék remény.

A szeretet ereje tartja benne a lelket,

s tudja, hogy igaz békére nem lelhet.

Vészterhes, pusztító és gonosz idők,

s a mostani napok korántsem dicsők.

Rettentő feszültség járja át a sejteket,

a halál még sok új praktikát rejteget.

Leáldozik az emberek világa végleg,

ők nem, de hírük megmarad névleg.

Ha visszatérnének

Ha visszatérnének elhunyt szeretteink e világra,

megrökönyödve néznének mindenfelé körbe,

s inkább visszafeküdnének a sírba, de hiába.

A visszaút lehetősége örökre bezáródna előttük,

itt ragadnának a gondok, s a bajok közepette,

ám maradna egy nem szokványos előnyük.

Őket bizony nem tudnák elpusztítani újra, ismét,

nem hatna rájuk semmiféle praktika, s méreg,

bár nem tetszene nekik ez az újfajta ittlét.

Szomorúan látnák, mit is tesznek az emberekkel,

és miképpen tartják félelemben az utódaikat,

s manipulálnak zsarolással, fegyverekkel.

Ha visszatérnének, elhoznák az igazság lángját,

halhatatlanként harcolnának, velünk karöltve,

amíg a bűnösökből nem raknának máglyát.

A Gonoszok Szövetsége

A Gonoszok Szövetsége a világ urának hiszi magát,

s mindent meg is tesz érte, hogy láthatatlanként,

a bérencein keresztül hallassa a szavát.

Évszázadok óta forralják fekete üstjeikben a mérget,

a kotyvalékuk igen hatásos, s szörnyen pusztító,

ki lehet vele irtani a legszívósabb férget.

Eme bűzös, gyilkos folyadékkal akarják elérni a célt,

s átvenni a maradék élővilágon a teljes hatalmat,

mielőtt a végtelen órája elüti majd a délt.

Meglehetősen könnyű a dolguk, túl sok a hiszékeny,

rengeteg a megtéveszthető, s a félelemben tartott,

legyenek azok a városokban, vagy vidéken.

A kísérlethez nem is kívánhatnának jobb alanyokat,

mint akik önként lemondanak minden jogukról,

s áhítattal magukba fogadják az anyagukat.

A Gonoszok Szövetsége igényt tart az egész világra,

hiszik, az nekik jogosan jár, ez nem lehet kérdés,

s alkalmat sem adnak tisztességes vitákra.

A túlzott önhittségük, önteltségük nem ismer határt,

ám mikor fellobban az igazság tüzének a lángja,

bizony mind meg fogják ismerni a halált.

A szavakon lovagolva

A szavakon lovagolva próbálják mosni az elmét,

érdekeiknek megfelelően csűrnek-csavarnak,

s igyekeznek elfogadtatni a gonosz tervét.

Oly rafináltan, s agresszívan nyomják le a torkon,

kegyetlenül izzítják a feszültséget egész nap,

s röhögnek a milliónyi tragikus sorson.

Egymásnak is ellentmondva propagálják a halált,

hiszen őket nem érinti fenyegetés és zsarolás,

becstelenségük bizony nem ismer határt.

Lelkiismeretük sohasem volt, kapzsik, s önteltek,

könnyedén a pusztulásba küldenek bárkiket,

s hiszik a növények miattuk zöldellnek.

A szavakon lovagolva utoléri biz őket is a végük,

s megfizetnek majd mindazért, amiket tettek,

soha nem bocsát meg nekik a népük.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31