Saját alkotásaim
Olyan csodás világban élünk, amit fel sem fogunk,
melyben mindent szabad, amit megengednek,
s amelyben lassan semmihez sincs jogunk.
Egy világban, melyben tündököl a jóság, a szeretet,
a napok minden perce boldog, sok a vidámság,
és mesékkel kelnek a felnőttek, gyerekek.
Olyan csodás világban élünk, amelyről álmodtunk,
melyben alapvető az öröm, a sok-sok kacagás,
és ennyi meglepetéssel nem is számoltunk.
Ha a csend végre hallatná a szavát,változna a világ,
s ha nem tűrné el a csekély számú üvöltözőt,
még a kopár sziklákon is nyílna virág.
Ha a csend végre hallatná a szavát, az csoda lenne,
lelkeket simogató dallam és varázslatos zene,
s mindenki megtalálná az örömét benne.
Mindenki vágyik reményre, valami jóra, szépre,
a szeretet melegére ebben a rideg világban,
és ragyogó napsütésre, nem borult égre.
Mindenki vágyik reményre, őszinte figyelemre,
bizalomra, megértésre és igaz elismerésre,
s arra, hogy a szavát vegyék figyelembe.
Mindenki vágyik reményre, egészségre, örömre,
egy élhetőbb életre és valódi boldogságra,
s olyan lelki békére, amely kitart örökre.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, a szeretet pihen,
megtette amit kellett, összehozta az embereket,
és ne legyen kétség, a jövőben is lesz ilyen.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, fúj a hideg szél,
a boldog emlékek viszont a szívekben maradnak,
és éltetnek, míg mindez majd újra visszatér.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony és fogta a batyuját,
álmatagon rájött, hogy az idén lejárt az ideje,
s ideje bezárni a boldogság kapuját.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony, s mélán álmodott,
tudatában volt, hogy sokaknak szerzett örömöt,
így pihenőre megnyugodva távozott.
Karácsonyi remények szállnak az esti széllel,
titkos vágyak és meseszerű szép álmok,
mind az útjukra indulnak éjjel.
Karácsonyi remények és szívből jövő óhajok,
magányos, idős emberek szomorúsága,
s a lelkek mélyén megbújó sóhajok.
Karácsonyi remények, finom étkek, szeretet,
őszinte ölelések és örömteli mosolyok,
ajándékra váró felnőttek, s gyerekek.
Karácsonyi remények és sok csodás pillanat,
gyógyulást remélő sérültek, s betegek,
mind békességet lelnek a fa alatt.
Csendes az esti város, még a hópelyhek is alszanak,
odabent, a jó meleg szobákban nagy a várakozás,
a gyermekek minden zajt Mikulásnak hallanak.
Izgatottan figyelnek a legapróbb zörejre, neszekre,
kicsiny szívük hevesebben dobog az izgalomtól,
és ma este nem szeretnének menni semerre.
Csendes az esti város, csillagok ragyognak az éjben,
a szeretet időszaka ez, a boldogságé, s a reményé,
őszinte öröm csillan a sok gyermek szemében.
Ragyognak a csillagok, a kerek arcú Hold mosolyog,
s vidáman nézi, ahogy a hóember egy ajtón bekopog.
A kezében ajándékok, az apró gyermekeknek szánja,
hiszen tudja, mindőjük izgatottan a karácsonyt várja.
Karácsonykor útra kél a szeretet, s a szívekbe költözik,
este szállingózik a hó és a remény is hófehérbe öltözik.
Az asztalokon egymás mellett, ünnepi étkek sokasága,
ez idő tájt a boldogság beköltözik mindenki otthonába.
Karácsony estéjén minden meghittebb, varázslatosabb,
valamennyi perc vidámabb, szeretettelibb, s boldogabb.
Az ünnep alatt is élnek emberek magányosan, egyedül,
de mind igazi szeretetre, s megértésre vágynak legbelül.
Szomorú a hóember, immár a könnyei is potyognak,
izzad a kalapja alatt a Nap simogató sugaraitól,
és barátai, a szánkók sem nagyon mozognak.
Szomorú a hóember, örömöt kevés ideig okozhatott,
sárgarépa orra is elkezdett konyulni bánatában,
pedig álmában már a varjakkal borozgatott.
Szomorú a hóember, s úgy érzi, a tél cserben hagyta,
az ereje fogytán van, alig bírja tartani a seprűjét,
ám reméli, hátra a boldogság érzetét hagyja.
Tűnjön el a rossz, a gonosz, s mindenféle ármány,
valamennyi lélekromboló és pusztító dolog,
s nem kell nekünk semmiféle járvány!
Nincs szükségünk arra, hogy korlátozzák a létünk,
befolyásolják a gondolatainkat, az érzéseinket,
és folyamatosan csak kitoljanak vélünk!
Tűnjön el a rossz, a gonosz, ezúttal végleg, örökre,
és ragyogjon fel a fény a hosszú sötétség után,
s legyen végre mindenkinek oka az örömre!
