Saját alkotásaim
Rózsaszínben látni a világot, egy meseszerű dolog,
mindent szépnek és jónak hinni, biza nagy hiba,
mert kiderülhet, az álomképek csak romok.
Aki nem lát túl az orra hosszánál, annak már vége,
bármikor, bármilyen ürüggyel is manipulálják,
önként rogy majd rettentő félelmében térdre.
Rózsaszínben látni bármit, nem célszerű, egy álom,
zord valótlanság, az elme kreatív játéka csupán,
és ilyetén, semmi jót, soha, senki ne várjon.
Az ego kalitkába zár és kiutat soha nem mutat,
megfertőzi az alapjában normális elmét is,
s e helyzetből menekvés után nem kutat.
Hiszi, hogy nem lehet más vélemény sohasem,
nem tűri el a bírálatot és mások állításait,
s bizonytalan, hogy mi is van odabent.
Nem fogadja el az igazságot, semmiképp, soha,
s ha netán kiderülne, hogy nem volt igaza,
akkor azt állítaná, ez nem más, csoda.
Az ego kalitkába zár, s önnönmagát védelmezi,
egyszerűen nem tűrhet semmiféle ellenállást,
miközben a hamis valóságot vélelmezi.
Sértődöttség és dacolás gyötri a megsebzett lelket,
amely szenved és nagyot csalódott valakiben,
s míg vérzik a szíve, nyugalmat nem lelhet.
Olyan fájdalmas az ábrándok érintését elveszíteni,
az áhított, s elképzelt vágyakat, remélt álmokat,
s önmagunk hibáit becsülettel szembesíteni.
A duzzogás nem jó megoldás, önbecsapás csupán,
s a látszat, mely szerint mi vagyunk megbántva,
e hazugságot magyarázná meg igen sután.
Sértődöttség és dacolás, oly hiábavaló egy dráma,
kár elvesztegetni rá értékes perceket, s órákat,
mikor helyrehozhatnánk mindent már ma.
