Saját alkotásaim
Megható pillanatok, amelyek megérintik a lelket,
amelyeket felidézve megdobban a szívünk,
és melyek áthatnak minden percet.
Megható pillanatok, melyek libabőrössé tesznek,
amelyek könnyeket csalnak a szemünkbe,
s amíg élünk, mindig velünk lesznek.
Megható pillanatok és hihetetlen erejű érzelmek,
melyek olyan erősek, hogy beleszédülünk,
s melyek képesek legyőzni az értelmet.
Amikor a félelem az úr és az elme csupán szolga,
a lélek csendben meghúzza magát a sarokban,
holott neki nem az lenne a szerepe, a dolga.
Amikor a félelem az úr, a szeretet és a szív pihen,
mindketten simogatásról, ölelésről álmodnak,
amilyenben volt már részük egykor, régiben.
A régmúlt szép időket messze fújta a jelen szele,
s immáron csak az emlékezet őrzi azt az időt,
miközben a szívünk keserűséggel van tele.
A végtelen égbolton emlékek milliói ragyognak,
s mint szikrázó csillagok tekintenek le reánk,
örök témáját adva verseknek és daloknak.
A régmúlt szép időket soha nem lehet elfeledni,
mindig is ott lesznek majd a lelkünk mélyén,
ám reményeinket még nem kell eltemetni.
Amikor végre feltűnik a fény a nehéz út végén,
a megfáradt ember alig hiszi el és felsóhajt,
érzi, ahogy éled a remény a lelke mélyén.
Amikor végre feltűnik a fény, ledobja a terheit,
amiket olyan régóta cipelt már, annyira rég,
s ez a pillanat megszépíti a végső perceit.
Az álmok bolygóján bármikor megtörténhet bármi,
az elme csodás dolgokat képes varázsolni,
és könnyű a fantáziák földjén járni.
Szemet gyönyörködtető tájak, békesség, nyugalom,
egy igazán mesés világ, lelket felemelő érzés,
ezen a helyen nem létezik unalom.
Az álmok bolygóján megszépülnek a titkos vágyak,
és életre kelnek a szívben rejtőző érzelmek,
miközben a madarakkal szállnak.
Ahol hóvirágok nyílnak, ott már a tavasz közeleg,
selymesebben cirógatja a tájat a hűs szellő,
és a Nap melege is egyre közelebb.
Éled a természet és madarak vidám éneke hallik,
az ég kékjében szárnyalnak a sasok, ölyvek,
s alant, a növő fűben is élet zajlik.
A varjak károgva csomagolnak, érzik a változást,
a telet a városban töltötték, itt csemegéztek,
és immár elkészítették a számadást.
Ahol hóvirágok nyílnak, ott magára lel a remény,
sőt, a szeretet is ébredezik végre-valahára,
és egy rideg lélek sem olyan kemény.
Fájdalmas tudomásul venni, hogy leépülünk lassan,
a testünk és a lelkünk igyekszik sokáig dacolni,
ám a sors ostora végül mégis rajtunk csattan.
Egykori egészségünk elhagy, s az elménk sem a régi,
feledékennyé kezdünk válni és fáradékonnyá,
mindezeket bizony valamennyi sejtünk érzi.
Fájdalmas tudomásul venni, mennyire eltelt az idő,
a szép éveink elszálltak, a remény is búcsút int,
s minket már nem sok jóval kecsegtet a jövő.
Egy vidám nap sokat jelenthet a léleknek,
a mosolygás megcirógatja a szívet,
és értelmet tud adni az életnek.
Egy vidám nap megszépítheti a perceket,
ahogyan a napfény is a vihar után,
mikor elzavarja a sötét felleget.
A lélek mindig vágyakozik valami szépre, jóra,
elismerésre, megértésre és kedvességre,
reményre, szeretetre, biztató szóra.
A lélek mindig vágyakozik és sohasem adja fel,
sokszor önmagával is meg kell küzdenie,
amíg boldogságra, s békére nem lel.
A lélek számtalan titkot őriz, igen sok félelmet,
rengeteg szív mélyén rejlő álmot, s vágyat,
és megannyi, némán kiáltó érzelmet.
A lélek számtalan titkot őriz, sokszor a halálig,
és eközben mosolyog és szenved is belül,
mialatt a tüze a hamu alatt parázslik.
