Saját alkotásaim
Mi marad meg majd rólunk, miután távozunk,
jóként, vagy rosszként emlékeznek-e reánk,
s addig még mi mindenről álmodunk?
Mi marad meg majd rólunk a végtelen időben,
a szavaink, a tetteink, hogy kik is voltunk,
s lesz-e nyomunk, a csillagos jövőben?
Az igazi jellem ritka, egy drágakőnél is ritkább,
valódi ékesség ebben a jellemtelen világban,
és sokan nem értik meg majd a titkát.
A titka az emberség, a becsület és a tiszta lélek,
az egyenesség, a megbízhatóság, az igazság,
s mindettől a hitványak nagyon félnek.
Az igazi jellem ritka, mert mélyen van, legbelül,
nem kihívóan páváskodik szerte, amerre jár,
és a számára mindig a jóság lesz legfelül.
Az igazság súlyát elviselni csak kevesen bírják,
mert ahhoz becsület és nagy lelki erő kell,
akiknek ilyen nincs, magukat elsírják.
Az igazság súlyát elviselni gyakorta lehetetlen,
az emberek zömének ugyan nagy a szája,
ám a valóságban oly sokuk tehetetlen.
Aki nem tud érvelni, az folyvást hőbörög, támad,
hátat fordít az igazságnak és a valóságnak,
s minden szavával, tettével, csak lázad.
Aki nem tud érvelni, az mindenkit gyaláz, szapul,
egyszerűen nem képes belátni a tévedését,
s így az üres lelkét, a butasága ejti rabul.
A valóság nem szép, csak ezt be kellene látni,
és hiába fordítják el a fejüket oly sokan,
attól az még ugyanúgy fog fájni.
A valóság nem szép, csak homály lengi körül,
átláthatatlan homály, amely növekszik,
és ennek bizony senki nem örül.
A valósággal szembenézni sokan nem szeretnek,
mivel az igen fájó tud lenni a legtöbbször,
s tudják, ez ellen nem sokat tehetnek.
A valósággal szembenézni egy próbatétel, teher,
ami olyan hatalmas súlyt helyez a lelkekre,
melyet az emberek zöme nehezen kezel.
Mire a lelkünk eléri a fényt, rengeteget szenved,
és mialatt számtalan megpróbáltatást él túl,
megtanulja, jó, ha a jóságából nem enged.
Ha nem enged a rossznak, torznak, s gonosznak,
hitványnak, becstelennek, eleve romlottnak,
és nem hisz semmiféle hazug bolondnak.
Mire a lelkünk eléri a fényt, igen sokat tanulhat,
megtanulhatja, mi az igazság, mi is a valóság,
és többek között azt, miképpen javulhat.
Akit nem érintenek meg a szívből jövő érzések,
és akinek egyáltalán nem számít semmi,
abban nem merülnek fel kérdések.
Kérdések az igazságról, a valóságról és a hitről,
a lélek érzékenységéről, az álmok erejéről,
mindezeket nem ismeri, csak viccből.
Akit nem érintenek meg a szegények kiáltásai,
a népe sikolya, s a hazája hörgő könyörgése,
nos, neki sem lesznek majd kiváltságai.
A sorsát senki nem uralja, hiába is szeretné,
s hiába is vágyja a nyugalmat, a békét,
sokszor az aggódás teszi beteggé.
Hiába álmodik az igazról, a szépről, a jóról,
és hiába vágyik elismerésre, dicséretre,
ha soha nem akar érteni a szóból.
Hiába álmodik oly csodásakat, hiába remél,
s hiába ontja magából az ígéretek sorát,
ha igazából csak magában beszél.
A sorsát senki nem uralja, hiheti, hogy igen,
és ámíthatja is magát azzal, hogy ő más,
végül megtudja, a valóság milyen.
A hiszékenyek világában minden álomszerű, csodás,
csupa jó dolog történik és a vágyak teljesülnek,
s nem érződik, hogy mindez csak agymosás.
A hiszékenyek világában a valóságnak sosincs alapja,
az csak szemfényvesztés és megtévesztések sora,
kérdés, az igazságot az ember mennyire akarja?
