emberek Archívum - 51 / 72 oldal

Nehogy mások döntsék el

Nehogy mások döntsék már el, hogy mit érezhetünk,

miről, mit is gondolhatunk, mikről álmodhatunk,

vagy mikor hibázhatunk és mikor tévedhetünk!

Nehogy bárki jobban tudja, hogy mi a jó számunkra,

hadd dönthessük el azt mi, magunk, s mindenkor,

és ne rakjanak igen nehéz terheket a vállunkra!

Ne kényszerítsenek miránk olyat, amit nem akarunk,

mi érezzük a fájdalmunkat, ahogy a gyászunkat is,

s nem vágyunk gépek lenni, emberek maradunk!

Nehogy mások döntsék el, hogy meddig is élhetünk,

nem kell méreg, sem a testünkbe, sem a lelkünkbe,

nekünk a szabadság és a békesség az érdekünk!

Teliholdas éjjel

Teliholdas éjjel, amikor a Hold fennen ragyog,

s a csillagok között mosolyogva bandukol,

pihenőre térnek a kicsik, s a nagyok.

Mind álmodnak valami szépről, s valami jóról,

a rejtett vágyaik szárnyra kelnek az éjben,

s gyémántot varázsolnak a friss hóból.

Teliholdas éjjel, az ablakokat belepi a jégvirág,

és miközben békésen alussza álmát a világ.

ízelítőt ad az erejéből a tél, meg a jégvilág,

Szükség van a reményre

Szükség van a reményre, mindenkinek, mindenkor,

mivel nélküle oly álmatlanok a sötét éjszakák,

s felbukkanhat a balszerencse mindenhol.

Az élet igen sokszor kemény, rideg és biz kegyetlen,

rengeteg fájdalmat, csalódást, s bánatot okoz,

így szép álmok helyett, zavar van a fejekben.

Szükség van a reményre, talán jobban, mint valaha,

olyan időket él az emberiség, amely veszélyes,

s a reménytől, feléledhet a túlélés parazsa.

A mesék kábulatában

A mesék kábulatában olyan szépnek tűnik az élet,

annyira megnyugtatónak és igen békésnek,

ahol boldogságban élhet minden lélek.

Olyannak, ahol nem létezik rossz, harag, ármány,

sem kényszer, sem betegség, szörnyű gonosz,

s nincs adósság, teher, senkinek a vállán.

A mesék kábulatában nincs szomorúság és bánat,

csakis mosoly, öröm, vidámság, igaz szeretet,

s még a hihetetlen ostobaság sem fájhat.

A híradókban nem lehet

A híradókban nem lehet csalódni, semmikor és soha,

csupa baleset, vízkár, tűzkár vidítja fel a nézőt,

s ha egy nap nem hal meg senki, az csoda.

Gyilkosságok, s erőszak szórakoztatják a tömegeket,

tervezett háborúk és a népek nyomorba döntése,

azok töltik fel a lelkeket, fiatalokat, öregeket.

Csinált járványok, az élelem szándékos elpusztítása,

korlátozások és az állatok leöletése eladás előtt,

na ez döfi, hisz a cél az emberek megpuhítása.

A híradókban nem lehet csalódni, jól lekötik a nézőt,

elvonják a figyelmet a valóságról, az igazságról,

és a haláluk percéig mulattatnak minden élőt.

Megérkezett az ősz ismét

Megérkezett az ősz ismét, színes levelek hullanak,

az állatvilág buzgón, szorgosan gyűjtöget télre,

és bizony egyetlen percre sem nyugszanak.

Az élelmen múlik a túlélés, várakozásra nincs idő,

lesznek állatok, amelyeket elhagy a szerencse,

és közülük nem igen marad majd hírvivő.

Az emberek világa is hasonló, ott is fontos az étel,

s ők csupán máshogyan dolgozzák fel mindezt,

nem aggódnak emiatt, míg győzik pénzzel.

Ősszel, az egyik kedvenc ételük, a jól hízott kacsa,

mely megsütve ínycsiklandó, s igen finom étek,

és örülhet az, aki végre vihet belőlük haza.

Ám az utóbbi években mindig felüti a fejét valami,

s pont akkortájt, amikorra meghíznak a kacsák,

így pusztul el mindaz, ami hazai, s tanyasi.

Megérkezett az ősz ismét és beszürkülnek a napok,

a szél gonosz ereje süvöltve hozza el a hideget,

és borzonganak majd a kicsik és a nagyok.

Szösszenet a végtelenben

Szösszenet a végtelenben az emberi élet, nem egyéb,

rövidke pillanat, amelyet elmos az idő pora,

és ami marad, az annyira kevés.

Szösszenet a végtelenben minden tett és minden szó,

eltűnnek, mintha soha nem is léteztek volna,

ahogyan a rossz is, s az összes jó.

Gyorsan telnek az évek

Gyorsan telnek az évek és az idő sebesen suhan,

eközben elkopik az ember teste, lelke,

s ettől sokszor kétségbe zuhan.

Gyorsan telnek az évek, melyek nem túl szépek,

s bár néha akad vidámság és öröm is,

nem lehet gátat szabni a végnek.

Mindenkinek a saját fájdalma

Mindenkinek a saját fájdalma az, amit igazán átérez,

és amitől olyannyira kínzóan tud szenvedni,

a máséra csak udvariasságból rákérdez.

Ki-ki önnön gondját, baját és terheit cipeli magával,

legtöbbször az élete végéig küzd mindezzel,

s végül nem képes leszámolni a bajával.

Mindenkinek a saját fájdalma az igazi, hisz azt érzi,

s amíg a lelke szinte belerokkan mindebbe,

nem fog békében és nyugalomban élni.

Mindenkinek van bánata

Mindenkinek van bánata, amely elkísérheti a sírig,

amely soha nem hagyja nyugodni a lelkét,

s az a bánat, eljut egészen a szívig.

Ott megbújik, s rejtve munkálkodik, kínoz, gyötör,

néha már maga sem tudja, mióta szenved,

azonban mégis oly kitartóan pöröl.

Mindenkinek van bánata, mely álmaiban is kísérti,

s hiába minden, egyszerűen nem csitul el,

az embert az utolsó percig kíséri.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31