A szünidő végeztével

A szünidő végeztével, a Riogatás újra az útját járja,

és igyekszik bekopogtatni valamennyi ablakon,

örvendezik a szíve, ha a rettegést látja.

 

Szélesen mosolyog, amikor megfelelő alanyra talál,

akivel el tudja hitetni, hogy eme világnak vége,

s a szörnyűségekben soha nincs határ.

 

Belül kuncog, mikor a szerencsétlen könyörög neki,

mondván, hogy bármit megtesz, bármit elfogad,

s végül mindenét a kínzója kezébe teszi.

 

A Riogatás ennyivel nem éri be, neki mindenki kell,

nem adhatja alább, hiszen nem ezzel bízták meg,

és amíg nem teljesít, békességre nem lel.

 

A szünidő végeztével megkezdődik az őszi learatás,

az elvetett magok termése immár leszedésre vár,

ám muszáj sietni, mert nagy a lemaradás.

istockphoto 1271492926 612x612 1

Önnön fájdalmait

Önnön fájdalmait valamennyi ember maga érzi,

és önmaga szenved miattuk, bár leplezheti,

gyötrelmek között bizony nehéz élni.

 

A fájdalom elbizonytalanít, megkeseríti a lelket,

szétzúzza a figyelmet és mélabússá is tehet,

s a lélek kiutat ebből nehezen lelhet.

 

Más segíthet ugyan, ám a terheket nem veszi át,

nem is tehetné, hiszen neki megvan a magáé,

és szabadulást a sajátjaiból sem lát.

 

Önnön fájdalmait mindenki szenvedheti a sírig,

bár lehetnek időszakok, amikor kisüt a Nap,

és általa a remény, eljuthat a szívig.

istockphoto 1291480002 612x612 1

Hiába fél az ember

Hiába fél az ember a sötétségtől, ha tétlenül vár,

s ha nem őrzi a fényt, amely megmentheti,

akkor biz a reménye a semmibe száll.

 

Onnan pedig nincs visszaút, s nincs újabb esély,

a kíméletlen viharok korában elhal, ami jó,

és ami marad, az a hatalmas veszély.

 

Hiába fél az ember, azzal rosszat tesz magának,

s így nem menekülhet meg a végzete elől,

csupán szabad utat enged a halálnak.

istockphoto 1203096455 612x612 1

Meddig tűri a lélek

Meddig tűri a lélek, hogy eltiporják újból és újra,

folyton megalázzák, elvegyék az életkedvét is,

s mindezt tegyék a jó köntösébe bújva?

 

Mikor ébred fel végre az altatásból, s az álomból,

mert úgy alszik, mint egykoron Csipkerózsika,

de a lelket ki szabadítja meg az átoktól?

 

A hiszékenység nem erény, sőt, a gyengeség jele,

a bizonytalanságé, a tudatlanságé, s a félelemé,

felnyílhat egyszer az emberek szeme?

 

Meddig tűri a lélek a semmibevételt, a fájdalmat,

képes lesz valaha magára találni és ha mégsem,

érdemel-e végül bármiféle szánalmat?

istockphoto 941774986 612x612 1

Színház az egész világ

Színház az egész világ, s mindenki színész benne,

valamennyi ember eljátssza a saját szerepét,

anélkül, hogy ennek a tudatában lenne.

 

A szereposztás ki van osztva, változatos és véges,

sokaknak csupán egy egyszerű szerepe van,

amíg mások szerepe kegyetlen, s véres.

 

A színpadon mindent el lehet játszani, s bármikor,

ugyanakkor semelyik szerep nem állandósul,

és bármelyik, az emberi lélekre rátipor.

 

Csalódást okozni nehéz, eme komikus drámában,

a szereplők sokszor fel sem fogják amit kell,

és elvesznek majd a sötétség árnyában.

 

Színház az egész világ és a színpad, maga az élet,

amelyben soha, semmi nem lehet tökéletes,

s melyben gyorsan száguldanak az évek.

cinema 4609877 1280

Az ígéret

Az ígéret akkor jó, akkor ér valamit, ha betartják,

és nem csupán szófoszlányként használják,

hogy az embereket általa becsapják.

 

Olyan, mint az adott szó, amely érték volt valaha,

mely szent volt a becsületes emberek előtt,

és melyet éltetett az igazság parazsa.

 

Az ígéret reményt adhat a reménytelenség idején,

és egyfajta lelki támasz nyújtására is képes,

békességet hozhat, a káosz szigetén.

shaking hands 3753457 1280

A rémisztő lábnyomok

A rémisztő lábnyomok félelemmel töltik el a lelket,

van közöttük kicsi, nagy és lúdtalpas lenyomat,

ám az ökolábnyom az, amely sikerre lelhet.

 

Félelmetes, hiszen ezt hangoztatja a tévé, s a rádió,

ne használj sok vizet, ne lépj ki a házadból sem,

ám meglepő módon, nem ezt súgja a ráció.

 

Ne járj autóval, csak a tömegközlekedés az, ami jó,

s a legapróbb rezdülésed is kárt tesz mindenfelé,

a kiváltságok sokasága, csakis az elitnek való.

 

Ne egyél állati fehérjét, hiszen finomabb egy bogár,

sem a gyümölcsök, sem a tej, nem neked valóak,

ha nem hiszed el, elnyel majd a sötét mocsár.

 

Ne fürödj, s ne moss, örülj, hogy egyáltalán élhetsz,

a készpénz nélküli világban csakis rab lehetsz,

bármennyire hitetlenkedsz, hiába kétkedsz.

 

Bűntudatot próbálnak kelteni, reszkessen az ember,

mivel csakis miatta van ilyen helyzetben a világ,

s amíg a fajtája él, a Föld nyugalmat nem lel.

 

A rémisztő lábnyomok ökoálmokat vetítenek elénk,

s eme álmokban már ökohullák vagyunk csupán,

ilyen hazug gondolatokat sulykolnak belénk.

sand 6605403 1280

Ki ne imádná

Ki ne imádná a filmek között a reklámokat nézni,

sőt, azok közben is, az izgalmas pillanatokban,

s ki tudna e csodás reklámok nélkül élni?

 

Van választék bőven, intimbetétek, banki hitelek,

luxus autók, gyógyszerek tömege, üdítőfélék,

s üdülésre váró hotelek, külföldi szigetek.

 

Édességek, mosógépek, mosogatók és televíziók,

vízhiánnyal riogatás, tusfürdők, borotvafélék,

az emberek csak ezért nézik a televíziót.

 

Műszaki cikkek, telefonok, mosószerek és sörök,

kártyás fizetések, vitaminok, immunerősítők,

immáron a vízcsapból sem a víz csöpög.

 

Ki ne imádná mindezeket megtekinteni százszor,

sokszor még az álmok világát is megzavarják,

hát létezhet ennél gyönyörtelibb mámor?

istockphoto 1433320756 612x612 1

A legrosszabb napszak

A legrosszabb napszak, a reggel, mikor ébreszt az óra,

s álmatagon, félkábán, keserűen ébred az ember,

tudván, hogy nem számíthat semmi jóra.

 

Lassan feláll és felfrissülésre a fürdőszoba felé baktat,

nem érti, nem képes felfogni, miért bünteti a sors,

s miért van az, hogy hétköznapok vannak.

 

A munka már régóta ássa a sírját és majd bele is teszi,

tenni ellene mégsem tud, nincs igazán választása,

s emiatt az örömét eme világban nem is leli.

 

A legrosszabb napszak, a reggel, tönkreteszi az álmot,

ez csupán a nyugdíjig lesz így, ha azt eléri valaki,

ám addig az élet, jócskán beszedi a vámot.

clock 3142561 1280

Suhanó álmok

Suhanó álmok járják a táncukat a csillagok között,

van mindenféle, jó, rossz, vidám, szomorú,

és ember áll, valamennyi mögött.

 

Emlékek, elképzelések, vágyak adják az alapjukat,

fantázia teszi színesebbé az estek sokaságát,

és éjjelente folytatják kalandjukat.

 

Suhanó álmok pihentetik a fáradt elméket reggelig,

ellazítják a testet, amely túl sok terhet cipel,

és ilyenkor nyugalomhoz engedik.

universe 7804938 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.